2024. október 6. vasárnap

Ellenfélnézőben: Kaposvári Rákóczi FC

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2011. november 19.

Az OTP Bank Liga a Paks elleni gyászmeccsünk lefújásával elérkezett geometriai középpontjához, ám a sajátos magyar klimatikus viszonyok miatt az MLSZ nem először döntött úgy, hogy tavaszról előrehoznak bajnoki fordulókat, ezúttal kettőt. Így a 16. körben a forró kánikulában megrendezett első forduló visszavágóit láthatjuk, immáron valahol a fagypont környékén – ez a Fradi viszonylatában azt jelenti, hogy a szokásos vasárnap este 6 órai kezdetű, Sport2-es meccsen a Kaposvári Rákóczi FC látogat otthonunkba.

Az a Rákóczi, amelynek köztudottan 7 évig volt vezetőedzője a nálunk bő 1 évig tevékenykedő Prukner László. A Prukner vezette modernkori Kaposvár története negyedik NB1-be történő feljutását ünnepelhette 2004-ben, ám először ragadtak meg ott huzamosabb ideig. Az együttes évről évre eladni kényszerült legjobbjait (rendkívül erős ex-kaposvári álomtizenegyet lehetne összeállítani az azóta máshol befutott labdarúgókból Balajcza, Alves, Nikolić, Szakály Péter, Vasiljević vezetésével), évről évre újjáépülve azonban többször is erőn felül teljesítve elért egy 6., valamint két 7. helyezést (ez utóbbit tavaly Sisa Tiborral is megismételték), és sosem végeztek rosszabb pozícióban a 12.-nél.

Mint bizonyára mindenki emlékszik rá, a tavalyi idényben nem kis meglepetésre egészen az utolsó fordulóig a dobogóért volt harcban a Rákóczi, de a végén “csak” 7.-ként végeztek, amit a helyi szurkolók csalódásként éltek meg. Ezek után talán még nagyobb meglepetés, hogy idén féltávnál kieső helyen kellett szomorkodniuk zöld-fehér színtestvéreinknek. Ilyesmi eddig egyszer fordult elő a somogyi megyeszékhelyen: 2007-ben ugyanúgy 15.-ként teleltek és a már akkor biztos kiesőnek tekinthető Vác mellett a szakértők szerint a legnagyobb eséllyel számíthattak az év végi búcsúra. Ez végül nagyon nem így lett: a Kaposvár az akkor szintén 13 fordulós tavasz második legtöbb pontját szerezve egészen a 7. helyig repült előre. Hogy most mi lesz, azt egyelőre csak a jövőbelátó jósok tudják (igaz, még a téli szünetig is hátra van két mérkőzés), de tény, hogy a másfél hét múlva 51. születésnapját ünneplő Sisa Tibornak főhet a feje annak ellenére, hogy 15-ből 11-szer nem kapott ki a csapata – csak az a bökkenő, hogy ebből a 11 alkalomból 10 döntetlen volt. Ebből is látszik, hogy jelenlegi kieső helyezése ellenére közel sem szabad félvállról venni a Kaposvárt, különösen ha azt is hozzátesszük, hogy a 10 remiből 3-szor a 90. perc után egyenlített az ellenfél (Újpest, Paks, Debrecen) – egyébként mi sem sokkal maradtunk le erről, hiszen a nyári találkozónkon Otten furcsa szabadrúgása a 83. minutumban talált utat a kapuba, kialakítva a 2-2-es végeredményt.

Adódik a kérdés: mitől gyengült meg ennyire a Kaposvár tavalyhoz képest? Nos, félig-meddig foghatjuk a fent említett pechre is (ha az a plusz 3×2 pont meglenne nekik, 9. helyen állnának a középmezőnyre tapadva), de egy biztos: a játékoskeret nem gyengült. Sőt, kimondhatjuk: talán most először nem volt jelentős mozgás a kezdőcsapatban nyáron, szinte csak kiegészítő emberek távoztak és érkeztek – ezalól a teljesen kicserélődő kapusok (Kovács Z., Milinte és Strublics helyére Ľuboš Hajdúch és Posza Zsolt jött) és a hozzánk igazoló Grúz és Oláh jelentett kivételt. A már említett, többnyire alsóbb osztályból érkező kiegészítő játékosok (akik közül csak a balhátvéd Jánvári Gábor tudta magát hosszabb távon beverekedni a kezdőbe) mellett komoly szerzeménynek számított a 3-szoros horvát válogatott (!) Nikola Šafarić, valamint a mai napig a moldáv nemzeti tizenegyben szereplő Serghei Alexeev is. A már tavaly is szárnyait bontogató Milan Perić pedig nem kis meglepetésre a honvédos Danilóval társbérletben vezeti az NB1 góllövőlistáját. Válogatott játékosok, gólkirályjelölt, közel 30 fős felnőtt keret – ez így nem hangzik rosszul.

Ami az exeket illeti, a jelenlegi Rákócziban nem játszik olyan futballista, akit valaha Fradi-mezben láthattunk volna, fordítva azonban – még elsősorban Prukner László hatására – bőven képviseltetik magukat egykori kaposváriak: Maróti Béla, Oláh Lóránt, Grúz Tamás és Junior a pályán, Bali Péter a kispadon.

Sisa Tibor rendszerint 4-2-3-1-ben küldi fel a somogyi zöld-fehéreket a pályára és jellemző, hogy senkinek nincs bérelt helye a kezdőben, így – különösen a kéthetes szünet után – nehéz megjósolni, hogy milyen felállásban kezdhet ellenfelünk. Egy lehetséges verzió a következő:

Hajdúch – Okuka (Graszl), Bank, Zsók, Jánvári – Hegedűs D., Pedro – Bőle (Šafarić), Balázs B., Gujić (Alexeev) – Perić

Noha lebecsülni már csak a 10 döntetlen miatt sem szabad a kaposváriakat, az előzetes esélylatolgatás szerint hazai pályán egyértelmű esélyesei vagyunk a mérkőzésnek. 44 fogadóiroda oddsainak átlaga alapján a győzelmünk 1,51-szeres, a pontosztozkodás 3,61-szeres, a vendégsiker 5,45-szörös szorzóval kecsegtet a helyesen tippelőknek.

Hajrá Fradi!

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS