2024. április 19. péntek

Ellenfélnézőben: Egri FC

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2012. augusztus 31.

Szeptember első hetében már a válogatottaké lesz a főszerep, akik megkezdik a 2014-es világbajnokság kvalifikációs sorozatának küzdelmeit, ám előtte még megrendezik az OTP Bank Liga 6. fordulóját. A mieink az újonc Egri FC vendégei lesznek, Debrecenben, szombat 16 órai kezdettel, a Sport1 kamerái előtt.

Ellenfelünk története valóságos tündérmese az utóbbi években. Az 1907-ben alapított klub sok vidéki társához hasonlóan sikeresebb és kevésbé sikeres időszakot követően a megszűnés sorsára jutott, ám 2005-ben a Heves megyei II. osztályban újjáéledt az alakulat, hogy aztán egymás után kétszer bajnokságot nyerve egészen az NB3-ig meneteljen, majd ott 4 évet eltöltsön. A továbblépés 2011-ben sikerült, amikor is az NB3 Mátra csoportjának győzteseként a másodosztályba léphettek, de alighanem a viszonylat erős keret ellenére nem sok helyi szurkoló gondolta volna, hogy eztán rögtön az NB1 következik, különösen annak fényében, hogy a téli szünetben mindössze a 8. helyen, 11 pontos hátrányban a listavezető Szolnok mögött állt a hevesi csapat. Tavasszal aztán megtáltosodtak a piros-kékek, 15-ből 12 meccset nyerve óriási menetelésbe kezdtek, és mivel a feljutásra leginkább esélyesnek tartott Szolnok és Békéscsaba sorra bukta el a pontokat, végül simán a tabella élén végeztek.

Az egri emberek bizonyára rendkívül boldogok, ám az idilli képet beárnyékolja, hogy az MLSZ szigora miatt csak a leghűségesebb, még a hazai meccsekért is száz kilométereket utazó ultrák láthatják a helyszínen a kedvenceket. Az egri Szentmarjay Tibor Stadion ugyanis a szövetség szerint nem alkalmas NB1-es bajnoki mérkőzések lebonyolítására, elsősorban a világítás hiánya miatt. Ezért első hazai találkozóját az Eger a Fáy utcában játszotta a Siófok ellen, majd a Videotont Diósgyőrben fogadták volna, amennyiben végül nem cserélik fel a pályaválasztói jogokat a fehérváriak EL-szereplését segítvén. Végül Debrecen látszik a csapat végleges “albérletének”, hiszen minket is itt látnak vendégül, és ami még ennél is faramucibb, hogy a legközelebbi, DVSC elleni “hazai” összecsapásuk is az Oláh Gábor utcai létesítményben lesz… Sokan nyilvánítottak már véleményt ez ügyben, mi most ezt nem tennénk, ám annyi mindenképp megjegyzendő, hogy tavalyelőtt a Szolnok is kapott 1 év türelmi időt, még korábbra visszanyúlva a Paks, a REAC és a Tatabánya ennél is többet, nem beszélve az ETO Stadion felújításáról, amikor is fél évig a győri DAC-pályán játszhatott az ETO, ahol a mai napig nincs világítás…

De kik is alkotják ezt az Egert? Az NB3-as feljutáskor még elsősorban idősebb, korábbról megismert játékosok vállalták a főszerepet, mint Vén Gábor, Kotula László vagy Kiskapusi Balázs. Aztán a másodosztályban már a Jámbor János és Vancsa Miklós nevével fémjelzett, korábban a Vasasnál tevékenykedő tulajdonosi kör kezébe került az irányítás, és ez érződött is a kereten, hiszen számos egykori Vasas-játékos került Egerbe, úgy mint Saša Dobrić, Čedomir Pavićević, Simeon Hristov, Karim Benounes vagy Balog Zsolt, ám sok más NB1-es múlttal rendelkező futballista is a klub kötelékébe került, például Bojtor László, Koós Gábor, Preklet Csaba, vagy épp Igor Pisanjuk.

A mostani átigazolási időszakban természetesen az eddigiekhez képest is meg kellett erősíteni a gárdát, ezért lemondtak néhány játékosról annak érdekében, hogy még jobbakat szerződtessenek, így nyáron távozott Benke Viktor, Bíró Péter, Debreceni Dávid, Fürjes Ádám, Giák Tamás, Kálmán József, Olasz János és a már említett Bojtor és Benounes. Helyükre elsősorban légiósok érkeztek: Ausztriából Michael Stanislaw, Szlovéniából a kapus Darko Brljak, Norvégiából a macedón Jasmin Mečinović, míg Szlovákiából a kameruni Joël Tchami találta magát Hevesen egy jól irányzott aláírás következtében. Az új magyar vonalat a fiatal váci Albert Ádám, a Vasasból ismert Kovács Gábor és a két rutinos öreg róka, Kövesfalvi István, valamint a legutóbb Kispesten szereplő Németh Norbert képviseli.

Simon Antal vezetőedző tehát ebből a keretből kell, hogy egységes csapatot gyúrjon, és még nem biztos, hogy ez végleges, hiszen például az egriek komolyan szemezgetnek a tőlünk elkerült Pölöskey Péterrel is. Ő azonban még nincs ott, a mester pedig egyelőre többnyire az 5 védős felállás mellett teszi le a voksát, előttük 3 középpályással és 2 támadóval, elsősorban a kontrákra építve. Mint az köztudott, a mieink is nagy változások közepette állnak: a múlt héten kinevezett Ricardo Moniz vezetőedző mellett most már van új pályaedzőnk Máté Csaba személyében, új csatárunk (Milan Perić), új irányítónk (Andrei Ionescu) és még tárgyalásban állunk egy bosnyák válogatott védővel szintúgy, míg Fülöp Noel Siófokra került. A Honvéd ellen kiállított Martin Kleinre nem számíthat a holland mester, így várhatóan a két csapat a következő felállásban lép majd pályára:

Eger: Sztankó – Preklet, Kovács G., Knakal, Katona, Balog Zs. (Hamouz) – Dobrić, Pavićević, Németh N. – Koós, Pisanjuk

FTC: Jova – Jovanović (Alempijević), Otten, Grúz, Sváb – Gyömbér, Józsi – Somália, Böde, Hakola – Perić

Hajrá Fradi!

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS