Végső búcsú Branitól
Váratlanul érte a hír a Fradi-családot, örökös bajnokunk, Branikovits László október 15-én, életének 71. évében elhunyt. Váratlan volt, mert nemrég ünnepeltük 70. születésnapját, egészséges volt, rendszeresen sportolt. A szíve vitte el… Az a szív, amelyben az utolsó pillanatig kiemelt helyet foglalt el a Fradi.
Búcsúztatására november 24-én került sor a Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia szóró parcellájában. Az FTC nevében Bánki József, a klub egykori labdarúgója, a Zöld és fehér magazin főszerkesztője emlékezett meg a háromszoros bajnok és kupagyőztes, olimpiai ezüstérmes kiváló játékosunkról. Beszédéből két gondolatot emelünk ki. Méltón viselte Kocsis Sándor és Varga Zoltán nyolcas mezét, nem véletlenül nevezték „Kisflórinak”, mert ő kiérdemelte, hogy Albert Flóriánhoz, a Császárhoz hasonlítsák.
A járványhelyzet miatti szűk körű búcsúztatáson a családtagokon kívül részt vettek az egykori játékostársak, Rákosi Gyula, Horváth László, Bálint László és Rab Tibor, az FTC Baráti Kör néhány tagja, szurkolók, jó barátok. Az MLSZ-t Sipos Jenő szóvivő képviselte.
Brani, nyugodj békében!
SzB
2020. november 24.
halász írta:
Ismét kevesebbek lettünk itt a földön, de eggyel több “8-as” van az égben.
Jó volt látni a pályán. Köszönöm a sok fradista élményt.
Ajándék, hogy személyesen ismerhettelek.
Emléked minden fradistával együtt megőrzöm.
Hozzászólás ideje: 2020. november 30. 19:04