2024. április 18. csütörtök

Fradi-naptár: 03.18. – 03.21.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. március 18.

hetikoszonto_0318-0321
Kit lehet köszönteni, kiről emlékezhetünk meg a hét utolsó napjain?

2010. március 18-tól 21-ig

2010. március 18. csütörtök:

1991-ben ezen a napon hunyt el Tihanyi András 1917.10.27-én Till Andrásként anyakönyvezték Szegeden. Ott kkezdett el futballozni, sőt a Szegedi VSE csapatából egyszer a válogatottban is játszott, gólt is lőtt. Így került 1944-ben a Fradiba, ahol november 26-án mutatkozott be, majd 1950. április 1-ig 29 mérkőzésen szerepelt (14 bajnoki, 10 nemzetközi, 5 hazai díj), 9 gólt (3 bajnoki, 6 egyéb) szerzett. Tagja volt az 1948/49-es jubileumi bajnokcsapatnak.

2010. március 19. péntek:

28 évvel ezelőtt a távoli Brazíliában e napon született Leandro de Almeida, választott nevén Leo. 2002-ben igazolt a Fradiba ahol négy, sikeres szezont töltött. 2004-ben bajnok, 2003-ban és 2004-ben kupagyőztes lett. Családi okok miatt 2005-ben egy évre hazautazott Brazíliába, ahol régi-új klubjával, az Atlético Paranaensevel egészen a Libertadores Kupa döntőjéig menetelt. Ezt követően visszatért a Ferencvárosba, majd a szezon végén megkezdődtek a találgatások, hogy Leo hol folytatja pályafutását. Leandro megy a Lokiba, Leandrót visszavezényelték a Ferencvárosba, végül ment a Lokiba. Közben azért játszott 85 bajnokit a Fradiban, 7 gólt szerzett. Magyar állampolgárságot is kapott, tízszer a magyar válogatottban is játszott. Jelenleg a ciprusi Omonia labdarúgója.

Isten éltesse sokáig, sok sikert kívánunk neki!

2010. március 20. szombat:

Ezen a napon lesz 20 esztendős Nyilasi Bálint. 2008. november végén mutatkozott be a Ferencvárosban. Az első csapatban bajnokin még nem, csupán Ligakupa mérkőzéseken, illetve az NB III-as csapatban jutott szóhoz. Reméljük, előbb-utóbb az NB I-ben is debütál, utána pedig majd nem lehet őt megállítani és ha kicsit később is, mint édesapja, de ő is elkezd egy igazán tartalmas és nagyszerű pályafutást.

Boldog születésnapot Bálint!

57 esztendeje ezen a napon hunyt el Obitz Gábor, aki az FTC alapításának évében, 1899-ben született. Két részletben, 1920 és 1922, majd 1926 és 1931 között volt csapatunk fedezetjátékosa. A két részlet magyarázata, hogy ő korábban lett profi, mint azt magyarországon bevezették, 1922-ben Brünnbe (Makkabi Brno) szerződött, 1924-től a Holstein Kiel labdarúgója volt. Aztán a profizmus hazai bevezetésekor az első lehetséges alkalomal hazatért a Ferencvárosba. Összesen 267 mérkőzést játszott színeinkben (115 bajnoki, 121 nemzetközi, 31 hazai díj), amelyeken 10 gólt (2 bajnoki) szerzett. Kétszeres bajnok (1926/27, 1927/28), háromszoros MK győztes (1922, 1927, 1928), tizenöszörös magyar válogatott.

Pályafutása végén magyarosította a nevét, előbb Óbecsei Gáborként, majd Ormai Gáborként is szerepelt, amúgy a beceneve Apa volt.

Emlékét megőrizzük!

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy segítségül hívjam az olvasókat. Látható, hogy ezeken az oldalakon igyekszünk megemlékezni mindenkiről, aki valaha is elérte azt a sikert, hogy Fradi játékosnak vallhatta magát. Adatbázisunk azonban messze, nagyon messze van a tökéletestől. Még a futballban is, ahol pedig nagyon sok Nagy Béla művet átlapozunk, a többi sportágról nem is beszélve, ahol egyelőre a Fradi olimpiai- világ- és európabajnoki címet nyert sportolóira koncentrálunk. Ha valaki segíteni tud a Fradi egykori és mai sportolóinak “dátumfigyelésében”, az kérem, tegye meg. Hozzászólásában írja le, kit hagytunk ki, milyen sportágban volt a sportolónk, mikor született vagy éppen halt meg. Ily módon terebélyesedhet a Fradi-család dicsőségére ez az adatbázis. Előre is köszönöm.

Felhasznált források:
Tihanyi András
Kép és adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. (2000)

Leandro de Almeide
Kép: www.hlsz.hu
Adatok: Leandro de Almeida wikipedia bejegyzése

Nyilasi Bálint
Kép: Nagy Béla: Fradi futballévszázad (1994)
Adatok: Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban (1997) és Fodor Imre wikipedia bejegyzése

Obitz Gábor
Kép és adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 1. (2000)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS