2024. március 29. péntek

Kicsit rendhagyó meccsfelvezető statisztika

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. március 18.

Az e heti statisztika rendhagyóbb az eddigieknél. A szombati Paks-Fradi mérkőzésnek ugyanis az a különlegessége, hogy a statisztikák szerint ez lesz a két gárda első találkozása ilyen pályaválasztással a magyar bajnokságban.

A bajnokságban, eddig semmilyen osztályban nem rendeztek Pakson Paks-Fradit, viszont különböző sorozatokban már találkozott a két csapat. Többször a Magyar Kupában futottunk össze, például a csapatok első találkozása is abban a sorozatban volt, míg a legutóbbi mérkőzésünk a múlt hét folyamán zajlott le, amikor is az atomvárosiak fogadták csapatunkat a Ligakupa keretében. Íme az eddigi találkozások statisztikái:

1971. július 25.
Magyar Népköztársasági Kupa

Paks: Paksi Kinizsi-Ferencváros 2-7

Ferencváros: Vörös – Martos, Horváth Á., Vépi – Bálint, Rákosi – Szőke, Branikovits, Albert, Mucha, Füsi

Cserék: Németh, Bartosik

Gólszerzők: Branikovits (3), Füsi, Szőke, Horváth Á., Rákosi

2007. augusztus 28.
Magyar Kupa

Ferencváros-Paks: 0-0 (0-0)
vezette: Bede

Ferencváros: Szabó – Nagy S., Dragóner, Mátyus, Rédei – Deme (Kulcsár 91. p.), Lazic – Bartha (Vincze 84. p.), Lipcsei, Horváth – Ndjodo (Zsivoczky 70. p.)

Paks: Kovács – Molnár, Salamon, Éger, Hanák – Tamási, Heeffler (Böde 85. p.) Buzás, Kiss – Báló (Vári 21.p), Márkus

Sárga lapok: Lipcsei (29.), Rédei (57. p.) illetve Tamási (62. p.)

2009. augusztus 15.
NB I

Ferencváros-Paks 1-1 (0-0)

Albert Stadion, vezette: Szabó Zsolt.

Ferencváros: Holczer – Wolfe, Dragóner, Balog, Kulcsár – Rósa (Fitos, 72.), Wedgbury, Morrison, Ashmore – Ferenczi, Shaw (Pölöskei, 80.). Vezetőedző: Robert Davison.

Paks: Csernyánszki – Nikolov, Éger, Szabó J., Horváth L. – , Lisztes, Zováth, Böde, (Heffler, 76.) Sipeki (Urbán, 64.) – Tököli, Kiss T. (Pintér A., 80.) Vezetőedző: Gellei Imre.

Gólszerző: Ashmore (48.), ill. Lisztes (69.)

Sárga lap: Wedgbury (26.), Balog (74)., Tököli (86.) ill. Nikolov (20.), Böde (52.)

2010. március 9.
Ligakupa

Ferencváros-Paks 1-1 (0-0)

Ferencváros: Haber – Joaquin, Wolfe, Alcantara, Sváb – Abdi, Morrison, Lipcsei, Tóth – Mamics, Schembri.
Cserék: Vass, Szabó R.

Paks: Csernyánszki- Nikolov, Tamási, Horváth Sándor, Gévay – Lisztes, Böde, Mészáros, Bartha – Vayer, Urbán A
Csere: Haraszti, Bohner

Gólszerző: Tóth B. (64.), Böde D. (65.)
Sárga lap: Wolfe, Vass, Haber

Piros lap: Morrison (45.)

1991-ben a Magyar Kupában találkoztunk a Pakssal egy oda-vissza meccsen, méghozzá a Paksi Atom csapatával. De mint azt Benedeczki Ferenc paksi menedzser asszisztens-től megtudtuk, akkori ellenfelünk a Paksi Atomerőmű SE nem a mostani ellenfelünk jogelődje,
hanem a város másik csapata volt. A mai Paks FC-t akkoriban Paksi SE-nek hívták, és a harmadosztályban szerepelt, míg akkori kupallenfelünk az Atomerőmű SE a másodosztályban vitézkedett. De azért érdekességképpen íme ennek a két meccsnek is a statisztikája:

1991. május 29.
Magyar Kupa

Üllői út: Ferencváros-Paksi Atom 4-1

Balogh T. – Telek, Pintér, Limperger – Páling, Albert, Szenes, Keller – Nacer, Wukovics, Keresztúri
Cserék: Vanicsek, Dzurják

G.:Nacer, Keresztúri, Szenes, Dzurják

1991. június 12.

Magyar Kupa

Paks: Paksi Atom-Ferencváros 2-1

Balogh T. – Limperger, Pintér, Telek – Páling, Albert, Keresztúri, Keller – Nacer, Vanicsek, Dukon
Cserék: Topor, Dzurják

Gól: Keller

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradi Futballkrónika 1899-1973
Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2.
100% Fradi archív
sporthirado.hu
nemzetisport.hu

Köszönet Benedeczki Ferenc paksi menedzser-asszisztensnek a plusz információkért!

Bartók Ferenc

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS