2017. május 28. vasárnap

Játékosaink mondták a Fradi-Vasas után

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. március 29.

Ahogy eddig sem, most sem tétlenkedtünk a mérkőzés után. Az öltöző előtt vártuk játékosainkat, egy-két értékelő mondatra. Nehéz helyzetben voltunk, hisz játékosaink szemmel láthatóan nem voltak vidámak és beszédes kedvűek. Kettejükkel azért sikerült beszélnünk.

Ferenczi István

– Értékelnéd nekünk a mai mérkőzést?
– Azt kell mondjam, hogy a Végh Zoli szerintem ma maximális teljesítményt nyújtott, amivel nagyon megnehezítette a dolgunkat. Nagyon nagy bravúrokat mutatott be. Ez a meccs máshogy alakult volna, ha mi szerzünk vezetést és nem az eredmény után futunk, de
a bíró a tizenegyessel nagyon belenyúlt a mérkőzésbe. A csapat erősségét mutatja, hogy nem estünk össze és visszajöttünk a mérkőzésbe, kiegyenlítettünk. A végén még voltak helyzeteink, de azt kell mondjam mindenképpen két ponttal szegényebbek lettünk.

– Milyen volt a pálya minősége?
– Egy-két helyen nagyon kemény volt. Meccs előtt öntözték, ezért itt-ott viszont fel is volt ázva. Az eddigiekhez képest azonban azt mondhatom, hogy akár még jó is volt. Mentünk, akartunk, tettük a dolgunkat. Azt nem lehet mondani, hogy nem akartuk megnyerni a mérkőzést és nem tettünk meg mindent a sikerért. A szerencse ma nagyon elkerült minket, plusz átvitt értelemben finoman fogalmazva is szembeszélben fociztunk. A mérkőzés jó iramú volt, izgalmakkal teljes. Azzal mondjuk jobban kiegyeztem volna, ha kevésbé izgalmas, de miénk a három pont.

Balog Zoltán

– Milyen volt belülről a mérkőzés, kifejtenéd nekünk egy pár mondatban?
– Tudtuk jól, hogy a Vasas is azt a játékot fogja játszani, amit ellenünk a legtöbb csapat. Ez pedig nem más, minthogy behúzódnak a saját kapujuk elé. Mondtam is , az első szögletnél a Pistának, mikor egy begyakorolt figurát szerettünk volna alkalmazni, hogy most hova figurázzunk, tíz ember beállt a kapuba. Aztán próbáltuk őket nyomás alatt tartani, amit az igazol, hogy a Megyónak igazán nem is volt dolga. Lezártuk a széleket de az első félidőben úgy gondolom pontatlanul játszottunk. A pálya talaja ismét nem a legideálisabb volt, ezért sok technikai hibát vétettünk, amit egy jó pályán nem követtünk volna el. A pálya kemény volt, de nem szeretném erre fogni a döntetlent, ez elsősorban azért alakult így, mert a Végh Zoli tíz pontos teljesítményt hozott a kapujában. Ennyi lehetőséggel az egész bajnokságban ott lennénk a topon.

– Mi a véleményed a 11-esről?
– Én azt mondom, hogy nem volt az. Djordje nem talppal vitte el a labdát, hanem tudom, mert még beszéltem is vele, spiccel rúgta el. A bíró, ha fúj ilyen esetben, az maximum közvetett szabadrúgás. Szerencsére ki tudtunk egyenlíteni, de sajnos a győzelmet már nem tudtuk megszerezni. Megyünk tovább, de azért ezek az elhullajtott pontok sajnos fájnak, mert ha visszanézek, nagyon sok feleslegesen elhullajtott pontunk van. Két pont hiányt számolhatunk mára, de ez igaz a Zalaegerszegi és a Nyíregyháza elleni meccsünkre is, az már hat pont, amivel már ott lennénk az első hatban.

Istenes Tibor

Képek: FTC Press

A végére ugorhat és hozzászólhat.

7 hozzászólás

  1. Herkules írta:

    Nem volt 11 -es!Ez a bíró elcsalta a meccset ismételten! Nem volt túl nagy élvezet végignézni az erőltetett menetet… :s

    Hozzászólás ideje: 2010. március 29. 05:00

  2. Arányi József írta:

    Tibu, köszönjük ezt az interjút.
    Sajnos, nem sikerült a három pontot megszerezni, de én örülök néhány dolognak. Előszöris,
    van egy csupa szívcsapatunk, amely harcol, küzd és egyre jobban formálódik a kisteleki rombolás után. Másodszor, örülök, hogy a Fradi család megtisztult a gyáva “utcai harcosok”-tól, akik gyáván nem merik az arcukat adni viselkedésükhöz, ezért távol maradnak. Nélkülük
    ismét az igazi fradisták vannak a stadionban. Így lassan a Fradi visszanyeri a Fradi család
    mivoltot, amihez újra csatlakozni fognak azok az emberek is, akik valódi fradistaként érznek, élnek. Harmadszor, számomra egyértelműnek tűnik, hogy a bírók, a ZTE meccs után, mintegy
    megvédik dicstelen mundérjuk becsületét, és bele-bele nyúlnak a meccseinkbe. Ilyen már volt,
    hogy csak egy nevet említsek, Bircsák.
    A Vasas elleni meccs után én személy szerint csak azt tudom mondani,NEM BAJ FIÚK. HAJRÁ FRADI.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 29. 07:36

  3. Perry írta:

    Jol kuzdotettek sracok!!!

    a 11es kamu volt szar magyar jatek vezetes ilyet hogy fujhat le
    Pista sajnos naggya tetted a Veghet …….
    Zolika neked kulon koszonet hogy oda jottel a ^ketteshez^ legalabb te meltatsz valamire minket a tobbiek be menekultek !!
    Gyerunk tovabb elore …
    MINDHALALIG FERENCVAROS !!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 29. 08:33

  4. zöldi írta:

    Továbbra is az a helyzet, hogy az ellenfél 12 játékossal szerepel a pályán. Ezt nem a szurkolóik segítségével érik el, hanem a bírói segédlettel. Gratulálok a tisztelt bírónak, szépen elcsalta ezt a meccset! A csapatunk játéka pedig nagyon tetszett, ha jobb lenne a helyzetkihasználásunk, gólokkal nyertük volna ezt a meccset. A bíróról pedig még annyit, hogy széttördelte a játékot. Szólni kéne bíróinknak, hogy ez nem zenekar, nem az a dolguk, hoigy végig fújják a meccs alatt a fúvós hangszerüket.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 29. 09:45

  5. bockor írta:

    Végh fogott ki szenzációs napot, vagy mi tettük naggyá, ezt nehéz eldönteni. Valahol kettő között lesz az igazság.
    Engem a játékvezető impotenségénél csak a Vasas “játékosok” gusztustalansága háborított fel jobban. Sokatmondó jelenet volt, mikor a lefújás után boldogan borultak egymás nyakába.
    Ez egy sokkal válalhatóbb x volt, mint a Nyíregyháza elleni.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 29. 21:10

  6. zöldi írta:

    Ez tényleg egy vállalhatóbb döntetlen volt, mint a Nyíregyháza elleni, de attól ugyanúgy elvesztettünk két pontot. Ez viszont már nagyon idegesít. Simán ott lehetnénk az élmezőny mögött, még ezzel a meggyőzőnek nem nevezhető tavaszi teljesítménnyel is.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 29. 21:40

  7. Lear király írta:

    Hol vannak már azok az eszmék, melyek a sportban fennen hírdették a Fair play szellemiséget? A kérdés költői, a kérdésben ott lakozik a válasz: a múltban ragadtak az igazi értékek és onnan soha többé nem hozza már vissza senki. Nem teremtődnek újak, s akik máshogy képzelik mégis a jelent, azok ma már kiveszendőben vannak.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 29. 23:57

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Meghívó Pestszentlőrincre

    Bejegyzés ideje: 2017. május 25.
    Szerző: Admin

    Statisztikák

    Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
    Szerző: Simon József

    80 éve született Czibor Zoltán

    Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 23.
    Szerző: Simon Sándor

    Áldott, boldog Karácsonyt!

    Bejegyzés ideje: 2015. december 26.
    Szerző: Simon Sándor

    Hétből hét

    Bejegyzés ideje: 2015. február 16.
    Szerző: SzB

    A Fradi dicső múltja, 68. rész – 1970

    Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 21.
    Szerző: Simon Sándor

    Játsszunk egy kicsit! Ki a legjobb jobbhátvéd?

    Bejegyzés ideje: 2016. január 14.
    Szerző: Simon Sándor