2024. április 16. kedd

Fókuszban a ZTE-FTC rangadó játékvezetője: Kassai Viktor

Szerző: eagleeye1899 Bejegyzés ideje: 2010. november 9.

Fókuszban a ZTE-FTC rangadó játékvezetője: Kassai Viktor

Az első félidő lassításai alkalmával néhány alattomosság feltűnt számomra a Zalaegerszegiek játékával kapcsolatosan, elsőként ezeket említeném:

  • a 7. percben Schembri gáncsolása után az őt átlépő játékos úgymond „ott hagyja a lábát”, erősebben fogalmazva megrúgja Andrét
  • a 12. percben Balogot vélhetően lekönyököli Prince, ezért kap szabadrúgást Zoli
  • a 32. percben Balog sérülésénél az ellenfél mozdulatára pedig nem találok magyarázatot. Teljesen irreális az a bevetődő karate rúgásszerű mozdulat, amellyel először gyomron talpalja, majd másik lábával lendületből fejbe rúgja őt – ez lehet véletlen, de önmagában az egész mozdulatsor csak szándékos lehet – ebben az esetben pedig szabálytalan és sérülést okozó. Elképesztő, hogy Kassai ellenünk ítélt az esetnél!

Egy szándékos kezezést a 16-oson belül a 30-ik percben nem ítélt szabálytalannak Kassai, bár látta az esetet (lassításban látszik: látja, „szögben van”). A test előtti kézzel labdakezelést nem ítélte szabálytalannak, játékosaink hiába jelezték.

Íme:

Kassai ezeket nem vette észre. Emellett Miljkovic és Adriano első megmozdulása sárga lapot ért, míg a másik oldalon több kemény belemenésnél előnyszabályt ítélt a javunkra, amelyekkel nem sokat ért csapatunk, ezekben az esetekben nem volt utólagos szóbeli figyelmezetés sem.

Ellenben csapatunk szabálytalanságai esetében rendkívül nagy vehemenciával, erőteljesen magyarázott Kassai. Ezeket láthattuk Schembrivel kapcsolatosan néhányszor, mikor ő a vélt sérelmeket számon kérte illetve a 33-ik percben Rósa szabálytalanságánál.

Általánosságban elmondható 8ez sajnos minden mérkőzésünkön megfigyelhető9, játékosainkat a bíróink kellő eréllyel fegyelmezik, sokszor rögtön lapok segítségével is, míg az ellenfelünk általában dorgálást sem kap. Ezért is készítem a szabálytalanságok arányáról készült táblázatokat hétről-hétre, hogy bizonyítsam, csapatunk nem érdemelné ezt a kiemelt és megkülönbözetett figyelmet (vagy fegyelmet). Bár most a ZTE mérkőzésen a szabálytalansági „versenyt” megnyertük (Kassai keze szerint), általában 10-ből 9 mérkőzésen veszítjük, ami mutatja, csapatunk sportszerűbb, mint a többiek!

A játékvezetőt ezúttal partjelzői is átejtették, igen komoly, egyértelmű szituációkban húztak lest, kialakuló ziccer helyzeteknél. Főként a második eset a fájó, mert ott az indítás tökéletes volt és egy az egyben mehetett volna Schembri a kapura 1-1-es állásnál:

A 11-es megadható volt, mi inkább ilyenkor azt hiányoljuk, amiket hasonló szituációban nem kapunk meg.

A 11-es után még érdekesség, hogy hirtelen Kassai mindent megítélt javunkra, még olyan esetben is fújt, mikor Heinz elleni fault után nála maradt a labda és indította volna a 16-os szélén a társat: a sípszóval megakadályozta ezt, a szabadrúgás elvégzésekor pedig már leshelyzet alakult ki…

Kiosztott még hirtelen kettő(!) sárga lapot a ZTE játékosainak ebben a rövid időben!

Kassainak voltak egészen kíváló döntései is, Panikvar és Kamber műesését és színészkedését zseniálisan észre vette, ez a felfogás nagyban segítené a magyar foci fejlődését, sajnos ezt a többi játékvezető nem így kezeli. Ennek feltétele a bíró jó kondíciója lenne, amivel mindig a szituáció közelében tudna helyezkedni – ez például sok bírónknál nincs meg.

Alapvetően engedné a keményebb, de sportszerű (labdára irányuló) játékot. A honi mezőnyben leginkább az ő teljesítményén figyelhetők meg ezek jelei, úgy gondolom, ezért is lehet sikeres nemzetközi szinten, ott ahol a játékosok főként a labdára koncentrálnak a kőkemény játék során.

Ezen a mérkőzésen a játékosok alapvetően sportszerűen viszonyultak egymáshoz (a fent leírt néhány esetet leszámítva),  ez azért könnyítette játékvezetőnk dolgát, mégis a hibák alapján ez messze volt a jó teljesítménytől.

Sinka András

eagleeye

A végére ugorhat és hozzászólhat.

5 hozzászólás

  1. trebla77 írta:

    A jó és a rossz bíráskodás közben tévedhet a bíró, hol ide hol oda.
    De ennek ellentmond az hogy kassai jó formában volt, tehát csak” tudatosan” kezelte a mérkőzést.
    Nekem visszatérően ez a problémám.
    Magyarán azt a szerepet játszotta, hogy ő korrekt.
    Hofi Géza szavaival:” én vagyok a hülye”.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 9. 13:36

  2. Wolfee írta:

    Hát igen!Az érdekesség,hogy nagymértékben a Fradival mindig minden szabályt tökéletesen betartatnak,legyenek azok rendbontások vagy a pályán lévő focistáink!Most akkor a “Csányosi” mi a f…t akar?Egyébként A Nyílba is csalódtam!Elég lett volna az ő szájából annyi,hogy a 11’s-t meg lehetett adni!Nem kell a Kassainak meg az mlsz-nek a seeggét nyalni neki is!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 9. 19:39

  3. eagleeye írta:

    Trebla,

    amit szoktál mondani, hogy a meccs vége felé a bíró kompenzál szinte minden meccsen, sárgákkal, szabadok megítélésével, hogy “mutassa, hogy ő korrekt”, az ezen a mérkőzésen is kiemelten igaz volt!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 10. 07:07

  4. helios írta:

    Kedves Fradisták! Ti még mindig nem törödtök bele, hogy a játékvezetők döntő többségben a Fradi ellen fújják a sípot.Én közel 60 éve járok meccsre,és napokig tudnék mesélni a vérlázító bírói csalásokról.A kommunizmus idején még ez érthető volt,mivel a Fradi tábor a rendszer ellenségének számított,de hogy most mi az oka ,azt csak a Jóisten tudja,vagy még Ő sem.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 12. 13:12

  5. eagleeye írta:

    Én már elfogadtam, helios, de a szavam mindig fel fogom emelni addig, amíg ez nem változik.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 12. 13:23

HOZZÁSZÓLÁS