2024. március 29. péntek

Ferencváros – Haladás: Az elmúlt 30 évben

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. november 12.

Vasárnap a Haladás látogat az Albert Stadionba, a csapatok 106. találkozása következik a legmagasabb osztályban. Az Üllői úton ez a 40. összecsapás lesz a felek között. (Ha minden hazai pályaválasztást nézünk, akkor az 53.) Az eddigi 105 találkozó mérlege: 64 Fradi győzelem, 23 döntetlen és 18 szombathelyi siker. Gólarány: 217-100 ide.

A hazai mérlegünk az 52 meccs tekintetében: 39 ferencvárosi diadal, 8 döntetlen és 5 vendégsiker. Ezen meccsek gólaránya: 134-47 szintén a javunkra.

A két csapat 1937. június 6-án debütált egymás ellen bajnoki mérkőzésen. A találkozót a Hungária körúton játszották a felek és a mieink gólzáporos 7-2-es győzelmet arattak.

A győztes csapat:

FTC: Kutasi – Korányi, Papp – Pósa, Polgár, Lázár – Táncos, Kiss, Sárosi, Toldi, Kemény

Gólszerzőink: Toldi, Sárosi, Polgár, Táncos, Kemény

A mérkőzést egyébként az 1936-37-es idény utolsó fordulójában rendezték. Csapatunk a 2. helyet zárt a bajnokságban 42 ponttal.

Érdekesség, hogy ez a győzelem máig csúcs, azóta sem sikerült 7 gólt lőni a szombathelyieknek, de megközelíteni már megközelítettük 2 alkalommal (5-0, 6-1).

Az Üllői úton 1939. október 29-én rendezték az első Fradi – Haladás találkozót. A mérkőzés kivonata:

1939-40-es szezon

1939. október 29.

FERENCVÁROS – HALADÁS 4-1

FERENCVÁROS: Zentai – Polgár, Szoyka – Hámori, Sárosi III, Pósa – Bíró, Sárosi, Kiszely, Horváth, Berényi

Góllövőink: Sárosi, Berényi, Kiszely, Horváth

Az 1950-es évektől kezdve, egészen az 1970-es évek elejéig a Népstadionban játszottuk a hazai mérkőzéseinket a Haladás ellen. Plusz, mint ahogy az alábbi statisztikában olvasható lesz, 1982. augusztusában is a jelenlegi Puskás Stadionba költöztünk az Üllői úti pálya füvesítése okán.

Következzék most az elmúlt 30 év fővárosban (21: Üllői út, 1: Népstadion) lejátszott Ferencváros – Haladás mérkőzéseinek kivonata:

1981-82-es szezon

1982. április 10.

FERENCVÁROS – HALADÁS 0-1

Üllői út

FERENCVÁROS: Zsiborás – Jancsika, Beles, Rab – Nyilasi, Takács, Ebedli, Koch – Szabadi, Szokolai, Pogány

Cs.: Mörtel, Judik

A mérkőzés korhű krónikája: “Pogány a 7. percben kapufára lőtt egy 11-est. Aztán a Fradi támadott, támadott – Hegedűs kapus azonban mindent védett, a Népsporttól 10-es osztályzatot kapott! A 79. percben pedig végleg elment a meccs- egy szombathelyi kontratámadás góllal

végződött.”

1982-83-as szezon

1982. augusztus 29.

FERENCVÁROS – HALADÁS 4-0

NÉPSTADION

FERENCVÁROS: Kakas – Jancsika, Dózsa, Rab, Judik – Ebedli, Pogány – Szabadi, Koch, Nyilasi, Pölöskei

Cs.: Szokolai, Kvaszta

G.: Nyilasi (2), Pölöskei, Szabadi

“Az üllői úti pálya füvesítése miatt jó ideig a Népstadion volt az FTC “hazai pályája” ekkoriban. Az új bajnokság első góljára bizony sokat kellett várni. A Ferencváros fölénye csupán az 58. percben érett góllá: Pölöskei lefejelt labdáját Nyilasi 13 méterről a bal felső sarokba lőtte. A legszebb a harmadik gól volt: Szokolai elfutott a balösszekötő helyén, visszasarkalta a labdát Pölöskeinek, aki középre lőtt, és Szabadi labdája a bal kapufa belső lapjáról átpattant a jobb sarokba.”

1983-84-es szezon

1983. október 1.

FERENCVÁROS – HALADÁS 2-2 (FÉLBESZAKADT)

Üllői út, vezette: Büki

FERENCVÁROS: Zsiborás – Szántó, Judik, Jancsika – Ebedli, Dózsa, Bánki, Pogány, Murai, Koch

Cs.: Rab, Kvaszta

G.: Bánki, Pogány

Ez a találkozó volt az emlékezetes “metrófogantyús meccs”. A meccs csak 56 percig tartott. 2-2-es állásnál Büki bíró lefújta a meccset, mert hitt Hegedűs kapusnak. Nem kellett volna – bizonyíték erre a szombathelyi kapus évtizeddel későbbi nyilatkozata:

– A metrófogantyús eset, igaz? Nézd, ott két góllal ment már a huszadik percben a Fradi, nagy kínnal Nagy Józsi és Fitos rúgtak kettőt, döntetlen, de a Fradi-katlanban már nem nagyon bírtuk a nyomást. Egyszer csak érzem, hogy valami eltalálta a hátamat… A labda valahol a túlsó térfélen, gondoltam, összeesem, lesz, ami lesz. A többiek vették a lapot, csupa vagány gyerekből állt a csapatunk. Olyan szorosan körbevettek, hogy oda sem fért senki idegen. Nyomot kellett produkálni, adta ki az ukázt valamelyik “élesagyú”…  No, a gyúrónknak volt egy olló a táskájában, azzal vágott akkorát a fülem mögé, hogy majdnem attól ájultam el! Ezzel megvolt a nyom! Utána persze napokig tartó MLSZ-vizsgálat, mérték a stadionban a feltételezett dobás ballisztikus pályáját, hogy egy fém-fogantyú – mert az volt nem műanyag – okozhat-e ilyen sérülést. Végül megkaptuk a pontot, a Fradi meg mehetett Pesttől kétszáz kilométerre lejátszani a következő két hazai meccsét…

Egyébként az Üllői úti stadionban ez volt az első félbeszakított bajnoki mérkőzés…

1984-85-ös szezon

1985. március 16.

FERENCVÁROS – HALADÁS 0-0

Üllői út

FERENCVÁROS: Zsiborás – Szántó, Pintér, Jancsika – Takács, Bánki, Horváth, Rubold – Zsinka, Szabadi, Mészáros

Cs.: Répási, Zsivótzky

A Fradi erőlködött, de sorra kimaradtak a helyzetei. A 61. percben a veszélyesen száguldozó Zsinkát érte utol a végzet – azaz Vörös Imre szándékosan belerúgott a csatár lábába. Zsinka hordágyon hagyta el a játékteret.

1985-86-os szezon

1985. szeptember 21.

FERENCVÁROS – HALADÁS 2-1 (1-1)

Üllői út

FERENCVÁROS: Zsiborás – Rab, Pintér, Jancsika – Szántó, Bánki, Strausz, Ebedli, Takács – Zsinka, Kvaszta

Cs.: Fischer

G.: Takács, Szántó

1-1-es félidő után az 54. perc Fradi gólt hozhatott volna. Volna, ha a játékvezető megítéli a vitathatatlan 11-est.Bánkit az ötösön két kézzel lerántották, de a bírónak a lelkiismeretére legyen mondva a szeme sem rebbent… Sárga lapja viszont igen: a reklamáló Bánki pillanatokon belül bűnhődött… Még két “nagyjelenete” volt a mérkőzésnek

– mindkettő után a ferencvárosiak örvendhettek. A 80. percben egy szögletrúgást követően Szántó úgy fejelte a hálóba a labdát, hogy az a kapufáról vágódott a gólvonal mögé. Az utolsó sípszó előtt pedig Zsiborás parádés védéssel ütött egy labdát a kapufára – bizony ezzel pontot mentett a kapus…

1986-87-es szezon

1987. május 9.

FERENCVÁROS-HALADÁS 1-1 (1-0)

Üllői út, vezette: Hartmann.

FERENCVÁROS: Zsiborás – Vaszil, Pintér, Keller (Hámori a 46.) – Bánki, Kincses, Strausz, Dukon – Kvaszta (Nagy Zs. a 76.), Dzurják, Pölöskei. Edző: Dalnoki Jenő.

HALADÁS: Kutasi – Görög, Vörös Cs., Papp, Vörös I. – Bognár, Pásztor, Illés (Horváth I. a 75.), Topor – Domján, Schrőter (Elekes a 46.). Edző: Rátkai László

G.: Dukon (34.), Domján (85.).

Sárga lap: Bognár (53.), Nagy Zs. (77.).

Helyzetei alapján mindkét csapat győzhetett volna. A Haladás a 85. percben egyenlített…

1987-88-as szezon

1988. április 9.

FERENCVÁROS – HALADÁS 1-0 (1-0)

Üllői út, vezette: Makó

FERENCVÁROS: Zsiborás – Bús – Vaszil, Simon T., Keller – Topor, Bánki, Kincses – Nagy Zs. (Zsinka a 60.), Fischer, Dukon. E: Rákosi Gyula.

HALADÁS: Hegedűs – Neudl, Vörös Cs., Bognár, Vörös I. – Szalay, Krizán (Schäffer a 64.), Illés, Marton – Domján (Simon J. a 46.), Elekes. E: Novák Dezső.

G.: Dukon (8.).

Sárga lap: Simon T. (41.), Neudl (52.).

1988-89-es szezon

1989. március 25.

FERENCVÁROS- HALADÁS 0-0 – 11-ESEKKEL: 3-4

Üllői út, vezette: Győri

FERENCVÁROS: Józsa – Vaszil, Simon, Limperger, Keller – Topor (Páling a 88.), Bánki, Dukon – Fischer, Dzurják, Wukovics. E: Rákosi Gyula.

HALADÁS: Kutasi – Hegyi, Vörös Cs., Bognár, Görög – Nagy J., Domján, Marton, Tóth Gy. – Schrőter (Mikos a 90.), Schäffer (Neudl a 62.). E: Gunyhó Ferenc

Sárga lap: Bognár (60.), Görög (67.).

11-esek: Bánki (+), Tóth Gy. (+), Fischer (+), Hegyi (-), Limperger (+), Nagy J. (+), Wukovics (-), Marton (+), Páling (-), Domján (-), Keller (-), Vörös Cs. (+).

A meccset a statisztikában a döntetlen eredmények közé soroljuk!

1989-90-es szezon

1989. augusztus 30.

FERENCVÁROS-HALADÁS 3-1 (2-1)

Üllői út, vezette: Fekete.

FERENCVÁROS: Józsa – Simon, Pintér (Vaszil a 82.), Limperger, Keller – Szeibert, Bánki, Kincses – Nagy Zs. (Wukovics a 36.), Dzurják, Dukon. Edző: Rákosi Gyula.

HALADÁS: Kutasi – Neudl, Jávorka, Jagodics, Görög – Marton, Bognár, Illés, Tóth – Schäffer (Elekes a 75.), Csertői. Edző: Gunyhó Ferenc.

G.: Szeibert (5.), Bognár (7.), Dzurják (18, 60.).

Sárga lap: Jávorka (60.), Bánki (74.).

Az ötödik percben Szeibert 16 méterről fejelt gólt. Emlékezetes találat volt.

1991-92-es szezon

1991. szeptember 14.

FERENCVÁROS- HALADÁS 2-2 (1-2)

Üllői út, vezette: Piller

FERENCVÁROS: Balogh T. – Kuznyecov, Telek, Lipcsei – Simon, Vanicsek (Páling az 59.), Szenes, Keller – Schneider, Dzurják, Deszatnik. E: Nyilasi Tibor

HALADÁS: Kutasi – Szekér, Mikos, Nagy M. (Iszak a 68.), Görög – Marton, Illés, Topor, Tóth – Schäffer, Berbás (Szöllősi a 68.). E: Török Péter.

G.: Berbás (10.), Kuznyecov (27.), Topor (33.), Dzurják (59.).

Sárga lap: Simon (45.), Berbás (52.), Szenes (53.), Lipcsei (67.), Szekér (73.).

1993-94-es szezon

1993. augusztus 20.

FERENCVÁROS-HALADÁS 2-1 (1-0)

Üllői út, vezette: Vágner.

FERENCVÁROS: Szeiler – Simon, Telek, Kuznyecov – Albert (Vanicsek a 49.), Lipcsei, Détári, Keller – Gregor, Kovács J., Wukovics (Zavadszky a 79.). Edző: Nyilasi Tibor.

HALADÁS: Derdák – Neudl, Jagodics, Szekér, Németh – Kenesei, Bognár, Elekes (Tóth Gy. a 63.), Farkas (Tóth N. a 79.) – Csoboth, Süle. Edző: Glázer Róbert.

G.: Kovács J. (6.), Gregor (52.), Bognár (89.).

Sárga lap: Neudl (15.), Süle (54.), Kuznyecov (65.), Simon (65.).

1995-96-os szezon

1996. április 14

FERENCVÁROS- HALADÁS 0-0

Üllői út, vezette: Lettrich

FERENCVÁROS: Hajdu – Telek – Hrutka, Szűcs – Arany (Milovanovics az 59.), Lisztes, Albert, Jagodics, Kecskés – Nicsenko, Kopunovics (Kuntics az 59.). E: Novák Dezső.

HALADÁS: Király – Tóth M. – Neudl (Zugor a 46.), Varga – Mikóczy, Varsányi (Lengyel a 90.), Szekér, Kovács S., Tóth Gy. – Fehér (Belliot a 84.), Negrau. E: Mihalecz István

Sárga lap: Varga (22.), Negrau (27.), Kecskés (42.), Szűcs (79.), Mikóczy (88.).

1996-97-es szezon

1996. szeptember 21.

FERENCVÁROS-HALADÁS 2-0 (0-0)

Üllői út, vezette: Lettrich.

FERENCVÁROS: Szeiler – Telek – Szűcs, Limperger – Páling, Nyilas, Miriuta, Jagodics (Milovanovics a 75.), Nagy N. – Horváth (Zavadszky az 54.), Arany (Nagy Zs. a 84.). Edző: Varga Zoltán

HALADÁS: Király G. – Tóth M. – Koller (Pék a 37.), Varga K. – Bonchis, Zugor, Szekér, Kovács S., Lengyel (Neudl T. a 46.) – Fehér, Usvat. Edző: Mihalecz István

G: Limperger (63., 72.).

Sárga lap: Szekér (22.), Lengyel (26.), Bonchis (28.), Szűcs (34.), Limperger (38.), Pék (53.), Nyilas (86.).

Kiállítás: Tóth M. (32.).

1997-98-as szezon

1997. augusztus 9.

FERENCVÁROS-HALADÁS 2-1 (0-0)

Üllői út, vezette: Hanacsek.

FTC: Vámos – Dragóner – Hrutka, Limperger (Páling a 81.) – Nyilas, Vincze O., Jagodics, Lipcsei, Nagy N. (Schultz a 76.) – Zavadszky, Nicsenko (Sitku a 89.). Edző: Nyilasi Tibor.

HALADÁS: Németh – Tóth M. – Varga K., Koller – Baumgartner, Kovács, Gabala, Vidóczi (Bonchis a 81.), Balog – Fehér, Plókai (Király a 69.). Edző: Mihalecz István.

G.: Vincze (51.), Kovács (67.), Hrutka (87.).

1998-99-es szezon

1998. július 25.

FERENCVÁROS-HALADÁS 1-0 (1-0)

Üllői út, vezette: Hanacsek.

FERENCVÁROS: Udvarácz – Telek – Kriston (Jagodics a 76.), Szűcs (Vámosi az 59.), Mátyus – Nyilas, Lendvai, Schultz (Kovács B. a 71.), Nagy N. – Selimi, Fülöp. Edző: Nyilasi Tibor.

HALADÁS: Németh – Tóth M. – Varga K., Zugor – Bonchis (Kecskés Gy. a 46.), Kovács S., Balassa (Vidóczi a 85.), Balog – Fehér, Bodor (Plókai a 66.), Kocsis. Edző: Dajka László.

G.: Mátyus (31.)

Sárga lap: Nagy N., Fülöp, Kecskés Gy., Fehér

1999-2000-es szezon

2000. május 27.

FERENCVÁROS-HALADÁS 6-2 (3-0)

Üllői út, vezette: Szabó Zs.

FERENCVÁROS: Szűcs L.  – Szűcs M.  (Somorjai a 79.), Csoknay, Crnomarkovics – Kriston, Bükszegi, Vén, Bárányos , Nagy N. (Gajda az 58.) – Horváth P. (Lilik a 79.), Tóth M. Edző: Sztanko Poklepovics.

HALADÁS: Kurucsai – Nagy G. (Takács B. az 51.), Balassa, Simon  – Horváth A. (Rosca a 46.), Bodor, Kaj , Somfalvi, Tóth P. – Sátori, Balogh I. (Borbély az 57.). Edző: Vincze Géza.

G.: Horváth P. (17., 50.), Tóth M. (31.), Kriston (39.), Bárányos (49.), Bodor (66.), Balassa (79.), Gajda (92.)

Sárga lap: Szűcs L., Szűcs M., Bárányos, Simon, Kaj

2000-2001-es szezon

2000. július 22.

FERENCVÁROS-HALADÁS 4-0 (1-0)

Üllői út, vezette: Puhl.

FTC: Vámos – Cheregi – Dragóner, Szűcs M. – Halgas (Földvári a 71.), Lipcsei, Csiszár, Vén – Gera (Kardos a 66.) – Horváth P. (Gajda a 82.), Rob. Edző: Csank János.

HALADÁS: Kurucsai – Seper, Nagy G., Simon – Kaj (Németh T. a 88.), Bodor, Juhász, Somfalvi, Tóth P. – Halmosi (Sipos a 69.), Győri (Varga A. a 63.). Edző: Vincze Géza.

Gól: Gera (45.), Csiszár (61.), Horváth P. (77.), Rob (86.).

Sárga lap: Kaj (21.), Győri (52.).

2001-2002-es szezon

Alapszakasz

2001. augusztus 24.

FERENCVÁROS – HALADÁS 3-1 (1-0)

Üllői út, vezette: Kiss B.

FERENCVÁROS: Szűcs – Hrutka, Dragóner (Cheregi a 69.), Gyepes – Kriston, Lipcsei, Szabó T. (Zombori a 60.), Szkukalek – Pinte, Gera (Jovics a 65.) – Jancula. E: Csank János.

HALADÁS: Takács T. – Nagy G., Juhász, Horváth A., Leandro – Filipovic (Suriel a 63.), Japa (Arnon a 46.), Némethy, Halmosi – Nagy L. (Varga A. a 72.), Preisinger. E: Keszei Ferenc

G.: Pinte (10.), Gera (60.), Preisinger (71.), Jovics (84.).

Sárga lap: Hrutka (32.), Nagy G. (39.), Leandro (73.).

Kiállítás: Nagy G. (80.

2001-2002-es szezon

2002. április 10.

FERENCVÁROS – HALADÁS 5-0 (1-0)

Üllői út, vezette Megyebíró.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir (Balog a 77.), Dragóner, Gyepes – Kriston, Kapics, Lipcsei (Vén a 71.), Szkukalek – Pinte (Jovics a 69.), Penksa – Gera. Szakmai igazgató: Garami József.

HALADÁS: Takács T. – Juhász, Flavio Pim, Szekér, Leandro – Jankovics (Czeglédi a 66.), Némethy, Németh T. (Tóth P. a 63.) – Filipovic, Preisinger (Lukács a 46.), Halmosi. Edző: Szentes Lázár.

G.: Kriston (11.), Gera (56.), Lipcsei (58.), Kapics (70.), Penksa (82.).

Sárga lap: Flavio Pim (15.), Juhász (19.), Tóth P. (72.).

2003-2004-es szezon

2003. október 25.

FERENCVÁROS – HALADÁS 2-0 (0-0)

Üllői út, vezette: Sápi

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Bognár, Lipcsei, Zováth, Leandro – Rósa (Penksa a 46.), Tököli (Sasu a 79.), Gera. Szi: Garami József.

HALADÁS: Balogh T. – Dubecz (Venczel a 87.), Lőrinc, Seper, Farkas A. – Kaj, Kovács A., Czeglédi (Szűcs M. a 70.), Tóth P. – Németh T. (Schimmer a 79.), Nagy S. Szi: Bozsik Péter.

G.: Leandro (75.), Gera (86.).

Sárga lap: Kovács A. (65.), Czeglédi (67.), Leandro (78.).

2009-2010-as szezon

2010. február 27.

FERENCVÁROS-HALADÁS 2-1 (1-1)

Albert-stadion, vezette: Andó-Szabó

FTC: Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Balog, Stockley – Doherty (Lipcsei, 73.), Morrison, Rósa – Shaw  (Kulcsár, 60.)- Ferenczi, Elding.

Haladás: Rózsa – Rajos, Lengyel, Molnár, Nagy G. – Halmosi, Tóth P., Sípos N. (Lattenstein, 70.), Guzmics, Schimmer – Bogdanovics (Oross, 81.)

Gólszerző: Ferenczi (45+1. – 11-esből), Elding (88.), ill. Halmosi (31.)

Sárga lap: Stockley (36.), Csizmadia (65.), ill. Guzmics (16.)

Az elmúlt 3 évtizedben 22 fővárosi (ebből egy: Népstadion) Ferencváros – Haladást rendeztek az élvonalban.

Mérleg:

Gólok:

Párját ritkító a mérlegünk a hazai meccseinket illetően a Haladás ellenében. A szombathelyiek utoljára 1982. április 10-én tudtak győzni Budapesten ellenünk! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt egy 1988-89-es meccs, amikor is az az évi kiírás szabályai szerint a döntetlen mérkőzéseket tizenegyesekkel döntötték el, és ekkor a vendégek bizonyultak szerencsésebbnek. Ha ezt a találkozót a bajnoki kiírás egyedisége folytán nem vesszük számításba – plusz ugye mégiscsak döntetlen született a rendes játékidőben – akkor e szemlélet szerint több, mint 28 éve azaz 20 meccs óta tart a veretlenségünk!

Ez a csodás statisztika folytatást kíván…

Győzelemre fel!

Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradi Futballkrónika

Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban?

FTC Centenáriumi újság 1. szám

ftc.hu

sporthirado.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

3 hozzászólás

  1. eagleeye írta:

    Limpi!

    Köszönöm Neked ezt az anyagot, a “metrófogantyús esetről” sokat hallottam, de nem tudtam, hogy valójában nem volt ilyen és átverték csapatunkat és mindenkit!

    Azért mennyire szimbólikus az, ahogy az első félbeszakadt mérkőzésünk “műbalhé, átverés” miatt történt…

    Hozzászólás ideje: 2010. november 12. 08:12

  2. trebla77 írta:

    Az egyik sportműsorban előkerült az elkövető is.
    Jó pár évvel később egy Vitrai műsorban kiderült, hogy aki elkövetőként jelentkezett az a rendőrség állományába tartozott.A műsor idejében már nem volt rendőr ezért válaszolhatott a kérdésekre, amiből kiderült, hogy életében akkor volt először meccsen, és azt sem tudta, hogy hol van.
    Az újságok úgy hozták le, hogy a Fradista huligánok metrófogantyúval dobáltak.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 12. 11:15

  3. eagleeye írta:

    Elképesztő, hogy mit megcsináltak, már akkor is.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 12. 13:18

HOZZÁSZÓLÁS