2017. november 25. szombat

Győzelem a Haladás ellen – játékosaink egyéni számai

Szerző: eagleeye1899 Bejegyzés ideje: 2010. november 17.

Győzelem a Haladás ellen – játékosaink egyéni számai.

A szokásoktól eltérően egy kis magyarázattal kezdem. Ezúttal újítani szerettem volna. A tervem az volt, hogy a lehetőségekhez mérten ezúttal a kreativitást és a vállalkozókedvet állítom a fókuszba. Úgy gondoltam, a passzoknál a pontosság mellett ezúttal az irányt figyelem legfőképp és nem a passz hosszát. Mindezek mellett szerettem volna a cselezést is rögzíteni, melyik játékosunk mennyire bátor és kezdeményező.
A terv ez volt, bevallom azonban, a feladatot csak felerészben sikerült megoldanom.
A passzok rögzítését a fentiek szerint sikerült megoldanom, ez viszont a vártnál jóval több energiát igényelt, ami a cselezési statisztika rovására ment.

A cselek megítélése egyébként sem egyszerű feladat, a sikeresség eldöntése sem egyértelmű, ráadásul annak meghatározása sem, mi minősüljön annak. Nyilván, az ellenfél faképnél hagyása a legegyszerűbb eset, ez egy sikeres csel, de mondjuk egy lövőcsel bemutatása, amelynek nincs hatása, de utána sikeres a más irányba történő passz, az vajon feljegyzésre méltó-e? Szóval nem egyszerű ez utóbbi feladat. Ha az első példánál maradva “jegyzetelek”, egy mérkőzésn csak nagyon kevés cselt tudnék a csapatunk neve mellé húzni, sajnos.

Visszatérve a passzokra, az elemzés közben sajnos rájöttem arra, hogy ez a fajta statisztika is hagy maga mögött kivetnivalót, hiszen gyakran egy vissza(hátra) passz nem feltétlenül elítélendő, ez nagyban függ a szituációtól.
Mindezek ellenére azért remélem, örömmel böngészi majd az olvasó ezt a mostani anyagot is. Számomra azonban legalább arra jó volt ez a kísérlet, hogy ráébresztett, a korábbi statisztika talán annyira nem is rossz…

Nézzük akkor a számokat, íme az első félidő:

A második félidő számai:

Összesítve a számok ezek lettek:

Remélem sikerült a csapatunkat egy másfajta nézőpontból megmutatni.

Nézzünk egy kapuralövési statisztikát:

Játékosaink és a szabálytalanságok:

Nagyon keveset szabálytalankodtunk és végre volt egy játékvezető, aki befújta a faultokat. Meg is lett az eredménye a szabálytalansági statisztikán, amely így nézett ki, íme:

Elsöprő fölénnyel “nyerte” ezt az összevetést a Haladás…

A következő mérkőzés Pápán, szombaton. Ismét egy vidéki kirándulás, ami nem ígérkezik túl könnyűnek, de reméljük a csapat úgy szerepel majd, hogy ezzel a szezon végén a játékosainknak sikerül az önmaguk által kitűzött céljukat elérni.

Hajrá Fradi!

Sinka András

eagleeye

A végére ugorhat és hozzászólhat.

9 hozzászólás

  1. bockor írta:

    Szia Eagle!

    Most kiidegellek! 🙂
    Teljesen felesleges abba belemenni, hogy egy passz előre, hátra, vagy oldalra megy, az egyetlen értékmérője a pontossága. Tudod ki adja a világon a legtöbb passzt hátra, oldalra és elölre is? 🙂 Szerintem Xavi és Iniesta. Egy meccsen adnak 20-20-20 oldal, hátra és előrepasszt és ezekből jóesetben 2-3-ból lesz gólpassz. Ezt, az utolsó bekezdésedből ítélve, pontosan tudod.
    A labdaszerzés rovatot hiányolom, az egy nagyon fontos adat véleményem szerint, csakúgy, mint a szerelés, tisztázás.
    Az elszenvedett és elkövetett szabálytalanságok kitűnő újítás! 🙂 Mondjuk ezen a meccsen ez nagyon érdekesen alakult…
    A kapuralövések is árulkodóak, az jobb volt míg személyekre lebontottad.
    Az ívelés előre rovat sem igazán mérhető, mert egy előrevágott labdát is vélhetünk ennek. Én a pontrúgás statisztikát erőlteném, (szabadrügások, szögletek) mert példáúl a Haladás meccsen ezeknek óriási szerepe volt. Józsi statisztikája e nélkül nem is érthető.
    Most, hogy megutáltattam magam közlöm, hogy továbbra is nagyra értékelem a munkádat és továbbra is maradok hűséges olvasód 🙂
    Ja, és ne halgass senkire, jó amit csinálsz! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. november 17. 18:32

  2. Franto írta:

    Nehéz a teljes meccs összképéről véleményt írnom, mert sajnos csak az utolsó 20 percet láttam mindkét félidőből.
    Sokáig nagyon impotensnek tűnt a csapat. Nagyon kellett a szabadrúgás gól és talán elmondható, hogy ezen a meccsen csak pontrúgásokból volt esélyünk gólt szerezni. Ami igazi vérbeli csatár hiányában nem is annyira meglepő.
    Még mindíg szeretnénk a 16-oson belül is passzolgatni, nagyon sajnálom, hogy átlövésekkel nem próbálkozunk, itt Heizre és Adrezinhora gondolok.
    Maróti számai megint érdekesek. szinte hibátlanul játszik. nem azt mondom, hogy nincs is jobb tőle, de stabilitást ad a csapatnak, nem szórja el a labdákat, minimumot hibázik és szerintem most pótolhatatlan. Nagyon örültem a góljának, megérdemelte már. remélem jön a többi.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 17. 19:41

  3. Franto írta:

    Bockor barátom, Az mlsz még azért is kész büntetést kiróni, mert vállogatott meccs alatt Fradi érdekeltségű oldalon kommentesz, úgyhogy csak óvatosan 🙂

    Eaglenak, Bockorral ellentétben tanácsolom, hogy igen is, hallgasd meg őt :). Nem feledem, hogy egy új sorozatról van szó, ezért is örülök, hogy próbálgatsz új dolgokat. Le kell vonni a tanulságokat és jobbnál jobb statisztikákkal fogsz meglepni minket.
    A pontrúgások engem is érdekelnének. Mégha Prukner azt mondta, azokat külön nem gyakorolják, szerintem nagyon fontos és nagy előnyünk is származhat belőle, mert Józsi és Heinz személyében két kimagasló technikájú játékos áll rendenlkezésünkre.

    A szabálytalanságokhoz meg én is szólnék. Igen “érdekeset” mutatnak a számok. Ha jól számolom 6-25. Mit is mondhatnék erre? Schembriről és Heinzről, néha Adrezinhorol is meccsenként lehetne (kellene) kiállítani egy-egy védőt. Kíváncsi lennék a lapok aránya miképp alakul, mert 4-5 ellenfél álltal elkövetett faul után a mi első szabálytalanságunkra szeretnek lappal reagálni.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 17. 20:16

  4. eagleeye írta:

    Szervusztok! 🙂

    Akkor sorjában: 🙂
    Kedves bockor, nem utáltattad meg magad, köszönöm az észrevételeid, véleményed, most hogy picit mást készítettem, egyből több javaslatot is kaptam felőled, amikkel egyet is értek, esetleg a pontrúgások, szögleteket kifejthetnéd, főként a szabadrúgásra értem, hogy milyen szempontok szerint tartod érdekesnek? Mert nagyon nem lehet másképp, mint pontos vagy pontatlan(azaz társat talál vagy sem)
    Köszönöm még egyszer, ha jobb lesz ez a statisztika, akkor az Neked, Nektek is köszönhető!!

    A szabadrúgásokról, szögletekről egyébként nekem hirtelen az ugrik be, hogy Heinz gólja előtt korábban Bence beadásából Rodenbücher fejelt gól, majd még korábban Csizmadia, szintén Bence szögletéből.
    Jól emlékszem, hogy főként Bence pontrúgásaiban vannak (Heinzt leszámítva) a “veszélyek”, aki kevesebb lehetőséget kap?

    Kedves Franto!
    Bár Andrezinho a kupameccsen betalált távolról, én 10-ből 9-szer úgy érzem, elég gyenge a lövőereje.Technikás, elképesztő szólókra képes sokszor, de ezeket nem viszi végig ziccerig és esetenként flegmán megáll, mint aki megtette dolgát.

    Heinz szerintem javul a sérülése után, egy barátom szerint ő az, aki MINDIG kéri a labdát!
    Ezt érdemes tényleg megfigyelni.Néhány játékosunk példát vehetne e téren.

    Köszönöm bíztatásod, örülök, hogy Te is olvasod gyakran itt a statisztikát!

    Jól számolsz, igen, volt még nekik néhány egyéb dolog, kezezés ilyesmi, ami nem játékosunk ellen irányult, azaz nem tudtam nálunk kihez behúzni, valóban 6-25!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 18. 00:29

  5. eagleeye írta:

    Legyen itt egy bírós rovat: 🙂

    Szabó Zsolt személyében most volt egy olyan bíró, aki behúzta reálisan a faultokat!!!Megjegyezném, hogy minden hazai meccsünkön ez az arányszám lenne a valós és ez nem túlzás!
    Szabó egyébként jól vezetett, két komoly hibája volt, az első, amikor Adrianora Oross szemből, nyúltott lábbal rácsúszott, az simán PIROS lap!

    A 92. percben Marótit feltartották csúnyán, nem volt lap érte, az eset egyértelműen megegyezett azzal a korábbi faulttal, amikor Maróti második sárgát kapott, és még a közvetítésben le is járatták…
    Hát így megy ez, még ilyenkor is kapunk picit a “jóbol”.

    Bírós rovat vége. 🙂

    Ja, és Ranilovic nálam 10 -es volt most!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Én örülök, hogy van egy ilyen kapusunk, ha megtanítják kifutni, akkor már hibátlan lesz, minden komoly hibája ezzel volt kapcsolatos ősszel!

    Franto, Maróti első megmozdulására sárga lapot kapott.Ez volt a meccsen az egyetlen szabálytalansága.
    Hasonló eset a korábbi meccseken más játékosunkkal is előfordult, tehát teljességel igazad van.
    No comment.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 18. 00:36

  6. trebla77 írta:

    Szevasztok!
    Azért 14 meccsből egy elfogadható bíráskodás, ahol egy elmaradt tizenegyes a javunkra, két elmaradt kiállítás a javunkra, ami döntően befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét és a végére a megadott gól amit kézzel sodort be Oros.
    Ezek után örülünk és azt mondjuk, hogy összességében nem vezetett rosszul Szabó!
    a szőke szikla mondta valamikor, hogy ezek a bírói tévedések kiegyenlítik egymást hosszú távon.Na most már elég hosszú távot futottunk be öt év alatt és ez a torz mutató nem hogy nem egyenlítődik ki hanem csak egyre növekszik.
    Csapatunkról csak annyit, hogy Maróti mellé kell egy védekező középpályás ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk.Ennyi kell ahhoz, hogy a bajnoki címért harcban legyünk.Rósa helye lyukas, legalább is amit csinál az nem szolgál semmi célt, így az Ő helyén kell egy védekező középpályást kipróbálni.
    A mérkőzés 28.-percében jegyezte meg a riporter, hogy Rósa a meccsfolyamán még nem ért labdához, még nem vették be a társak a játékba.Tehát meccsről meccsre tíz emberrel játszunk, szegény Maróti meg megszakad a középpályán!
    Másik téma, hogy zavarjuk már el X és y játékosokat majd jönnek az igazi gólvágók a helyükre!Közlöm nem jönnek, nincs senki aki hasznunkra lehetne ennyi pénzért!Önámítás a jó igazolásba vetett hit.Nincs esélyünk normális játékost, játékosokat igazolni!
    Evvel szemben állítom, hogy a most meglévő keretből ki lehet, lehetne nevelni megfelelő játékosokat, hosszú távon jobban megérné mint igazolni!
    Sommás véleményem, hogy a nagy hármasban igenis lenne fantázia, csak foglalkozni kéne velük.Danqah,Veron,Labradó tehetségesek az ügyetlenségük ellenére is és ha még Pölőt is idevesszük akkor az lenne az igazi férfimunka, belőlük kéne jó játékost faragni!
    De hát a munka olyan fárasztó tud lenni,Magyarország én így szeretlek!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 18. 09:03

  7. Franto írta:

    Pontrúgásoknál pl saját- ellenfél térfelén. Röviden- hosszan elvégzett, kapu elé beadott, eszekből pontos- pontatlan, kapura (kapu felé) lőtt, 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. november 18. 15:10

  8. bockor írta:

    Szia Eagle!

    Pontrúgásokra gondoltam, amibe a szöleteken kívül csak a tizenhatoson belülre ívelt, illetve kapura rúgott labdákat érteném. Pontrúgáson belül, talán a veszélyes, veszélytelen kategóriákra gondolnék. Persze ezt objektiven lehetetlen értékelni, de ez legyen a Te gondod 🙂
    Még egy észrevétel. A kapusainkról méltatlanul kevés szó esik, pedig mint Te is írtad Ranilovicon rengeteg múlott. Nála lehetne egy lövés/védés mutató.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 18. 16:28

  9. eagleeye írta:

    Trebla, sajnos a Kenesei fejese már bent volt, utána Oross kezezett, ez igaz, de már akkor mindegy volt (sajnos), egyébként egyetértek, nálunk ezek a dolgok sosem fogják egymást kiegyenlíteni.
    Persze, mikor ide jön egy Szabó és “jól vezet”, az akkor történik, mikor épp már távolodtunk/leszakadtunk a Videotonról…ezt a “távolságosdit” sem szabad figyelmen kívül hagyni, mikor a bírókat vizsgáljuk.

    bockor,

    látod, tulajdonképpen az egész statisztikát nehéz objektivitástól mentessé tenni 🙂 de azért próbálkozom 🙂

    Köszönöm Franto Neked is az észrevételeket, megpróbálom beépíteni a következőbe 🙂

    Ranilovic egy klasszis, akárki akármit mond, egy, még csiszolatlan gyémánt! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. november 18. 21:12

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Magyar bajnoki múlt, 10.rész. Az első ötven év (összesítés)

    Bejegyzés ideje: 2009. november 14.
    Szerző: Simon Sándor

    A Fradi dicső múltja, 57.rész – 1959-60

    Bejegyzés ideje: 2009. július 4.
    Szerző: Simon Sándor

    Az elmúlt és az előttünk álló héten ünneplő Fradisták

    Bejegyzés ideje: 2009. november 16.
    Szerző: Simon Sándor

    Indul a szezon!

    Bejegyzés ideje: 2012. március 2.
    Szerző: Simon József

    Téli számvetés 4. – az U14

    Bejegyzés ideje: 2011. december 17.
    Szerző: Simon Sándor