2017. május 25. csütörtök

Baráti Körben: 2010. november

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. november 30.

Aki régen megtisztel minket azzal, hogy olvassa honlapunkat, benne az összejöveteleinkről szóló tudósításokat is, az már a mellékelt képről láthatja, visszatértünk a korábbi jól bevált helyszínre. A tagság döntése értelmében ezentúl újra itt (Práter utca) lesznek a havi találkozóink.

Persze, egy másik érdekesség is azonnal szembeötlik a képen. A két ferencvárosi legenda, Albert Flórián és Rákosi Gyula között bizony-bizony egy újpesti legenda látszik, Várhidi Pál, aki elfogadta meghívásunkat és eljött egy kicsit nosztalgiázni közénk. A régi élményekről, sikerekről, kudarcokról, azt hiszem mindez nézőpont kérdése. Egy biztos, a legnagyobb ellenfél játékosai csak a mérkőzések 90 percére voltak ellenfelek, ellenségek egy pillanatig sem. Öröm volt őket legyőzni, bánat volt tőlük kikapni, a tisztelet az megmaradt a sportemberek iránt.

Az FTC Baráti Köre mindig is fontosnak tartotta az ellenfeleket. Régebben is vendégül látta, ma is vendégül látja, a jövőben is vendégül fogja látni a képviselőiket. Ők is hozzátartoznak a sporthoz. Gondoljunk csak bele, ha nem lenne ellenfél, kit győznénk le, minek örülhetnénk?

Albert Flóriánt külön is köszöntöttük abból az alkalomból, hogy nemrégiben Budapest díszpolgára lett. Ugyancsak gratuláltunk Kis Imrének, aki október 25-én a a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) kitüntetésben részesült. Ő volt az, aki beszámolt egy november 20-i orosházi látogatásról, amelyen rajta kívül dr. Springer Miklós, dr. Fenyvesi Máté és Czikkely Boldizsár képviselte a Baráti Kört, Mátrai Sándor ünnepi DVD-jének bemutatásakor. Nagyon örülünk, hogy Orosháza polgárai ilyen nagy becsben tartják nagy szülöttjük, a Fradi legendás középhátvédjének az emlékét.

Legközelebb egy hónap múlva találkozunk, amikor nemcsak a hónapot, hanem a mögöttünk hagyott évet is elbúcsúztatjuk.

Simon Sándor

A fotókért köszönet Szántay Balázsnak.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Meghívó Pestszentlőrincre

    Bejegyzés ideje: 2017. május 25.
    Szerző: Admin

    Statisztikák

    Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
    Szerző: Simon József

    Friedmanszky Zoltán ma 79 éves!

    Bejegyzés ideje: 2013. október 22.
    Szerző: SzB

    Gratulálunk Lipcsei Péternek!

    Bejegyzés ideje: 2009. május 29.
    Szerző: Simon Sándor

    A legnagyobb

    Bejegyzés ideje: 2010. július 2.
    Szerző: Simon Sándor

    A Fradi dicső múltja, 23.rész – 1924-25

    Bejegyzés ideje: 2009. március 11.
    Szerző: Simon Sándor

    Ellenfélnézőben: DVTK

    Bejegyzés ideje: 2011. november 26.
    Szerző: Simon József