2017. július 24. hétfő

Szóljon sokáig a bajnokok sípja!

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. december 19.

2010. december 18-án délután megható ünnepség színhelye volt az FTC székháza. A Toldi-teremben gyülekeztek az emberek. Ifjak és idősebbek, ismertek és kevésbé ismertek. Egyvalami azonban biztos volt, minden jelenlevő szívébe mélyen beleivódott a Fradi.

Az ünnepség apropóját egy nagyszerű kezdeményezés adta. Egy olyan kezdeményezés, amely visszaadhatja azok hitét is, akik szerint már a múlt homályába vesztek a Fradi jelszavai, az Erkölcs, Erő, Egyetértés.

Emlékszünk, hazánkat ebben az évben nem egy katasztrófa sújtotta, családok százai kerültek olyan bajba, hogy addigi életük javai odalettek. Pusztított árvíz, volt ipari katasztrófa, amit a vörösiszap nevesített. Hála Istennek, mindkét esetben megmozdultak a Fradisták is. Nyelvtanilag ugyan kisbetűvel kellene ezt a szót kezdeni, de vannak esetek, amikor az élet felülírja a nyelvtani szabályokat. Ezek ilyenek volták. A Fradisták bebizonyították, hogy Emberek, akik magukévá tudják tenni az önhibájukon kívül bajba jutottak kínját, segíteni akarnak. És segíteni tudnak. Volt, aki fizikai erejével segített a gáton, volt, aki használati tárgyakat küldött, volt, aki pénzt adakozott. Segítettek közvetlenül, de segítettek más formában is.

Nyáron nagyon sok fórumon nyilvánosságot kapott, hogy egy kereskedelmi rádió aukciót szervez az árvízkárosultak javára, pontosabban szikszói családoknak, akiknek mindenük elveszett. Az aukció egyik tárgya volt egy könyvecske, aminek tartalma a Fradi számára felbecsülhetetlen. Dalnoki Jenő 1976/77-ben vezetett edzésnaplójáról beszélünk. Sokan mondták akkoriban, egy ilyen kuriózum nem kerülhet idegen kezekbe, annak a Fradi múzeumában a helye. A Fradi múzeuma azonban nem tudott erre áldozni.

Áldoztak viszont a szurkolók, az Erkölcs, Erő, Egyetértés Mozgalom tagjai. Akik azt is be akarták bizonyítani, hogy a Fradinak szurkolókat nem biztos, hogy csak a negatív hírekben lehet elővenni. Adakozásból, adományokból, de megvették a naplót. Segítettek ezzel a szikszói bajbajutottakon és segítettek a Fradin. Elhatározták ugyanis, hogy a birtokukba jutott naplót visszajuttatják oda, ahonnan annak ötlete fogant, a Fradinak. Technikailag felajánlották a Fradi hagyományainak őrzésére felesküdött egyesületnek, a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesületnek, amely a Fradi Múzeumában helyezte el.

Az ünnepséget ezen napló átadása céljából szervezték. A jó ügy érdekében sokan megmozdultak a hóesésbe burkolózó hideg téli délutánon. Az FTC Labdarúgó Zrt. biztosította a helyszínt, legendás egyéniségek, mint Nyilasi Tibor, Bánki József, Lipcsei Péter, Dragóner Attila vagy Mátyus János tették tiszteletüket. És természetesen sok fiatal, a szurkolói mozgalom tagjai.

Boros Bánk Levente és Borbély László ismertette a napló megszerzésének történetét, majd Nyilasi Tibor és Bánki József emlékezett a napló írójára, a halhatatlan Fradistára, Dalnoki Jenőre. Érdekesebbnél érdekesebb sztorik röpködtek a levegőben, jókedvet és mosolyokat csalva a jelenlevők arcára. Nyilasi Tibor osztotta meg a hallgatósággal a címül választott síp történetét, amely remekül szimbolizálja a Fradi szellemiségét.

Amikor Tibi 1990-ben, 35 évesen a Fradi edzője lett, odament hozzá egykori legendás mestere, Dalnoki Jenő és egy sípot ajándékozott neki. Azt a DJ vésettel ellátott sípot, amellyel a hetvenes évek közepén éppen Nyilasi Tibort is a jónál is jobb edzésmunkára noszogatta. Átadásakor nem volt beszéd, pusztán a szó: “Ez most nálad lesz a legjobb helyen, érj el sikereket!” Dalnoki Jenő bajnok volt játékosként, bajnok lett edzőként is. Nyilasi Tibor éppen vele nyert először bajnokságot játékosként, majd már a síp tulajdonosaként bajnok lett edzőként is. Ezt a sípot ez év nyarán Nyilasi Tibor Lipcsei Péternek adta, aki mily véletlen egybeesés, éppen Nyilasi vezetésével lett először bajnok játékosként. A síp legendájának folytatódnia kell, azaz el kell jönnie annak az időnek, amikor Lipcsei Peti is bajnokságra vezeti majd a fiait. És talán abból a csapatból kerül majd ki a síp következő gazdája.

Így lehet egy egyszerű sípból egy soha nem nevesített vándordíj, amelyet soha nem odaítélnek, hanem amelyet a nagy előd ad át a potenciális utódnak. Egyszerű tárgy, mégis mily sokat jelent! Ezért a cím: “Szóljon sokáig a bajnokok sípja!

A humoros emlékezések után Boros Bánk Levente átadta Takács Tibornak a naplót, aki elhelyezte azt a múzeum vitrinjében.

A megemlékezés spontán jelleggel folytatódott, amikor Nyilasi Tibort felkérték, hogy dedikálja azt a stadion falára róla készített grafikát, amellyel a szurkolók állítottak neki emléket, éppen a törzshelyük alatti részen. Tibi természetesen örömmel teljesítette a kérést, amit a résztvevők harsány Hajrá Fradi! kiáltásokkal és a Fradi induló eléneklésével köszöntek meg.

Köszönjük! Sok ilyen eseményre van szükség, mert ezek kovácsolhatják az eddiginél is jobban össze azt a közösséget, amelyet Fradistáknak hívnak. Fradistáknak, akik lehetnek idősebbek, lehetnek fiatalabbak, lehetnek ismertebbek, lehetnek kevésbé ismertek, de egy cél érdekében össze tudnak fogni. Ez a cél pedig a Fradi! Akiknek a Fradi valahol mélyen a szívükben van, amelyet onnan kivágni soha nem lehet. Amely érzést őrizni kell, az utódoknak átadni, hogy ők is őrizzék és majdan adják tovább. Egészen az idők végezetéig, ameddig szól a bajnokok sípja.

Simon Sándor

(A naplóról készült fotók forrása a www.erkolcseroegyetertes.hu oldal, a naplói szikszói átadásán készült fényképek)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. EEE írta:

    A napló pdf formátumban itt érhető el: http://www.erkolcseroegyetertes.hu/hir/139

    Hozzászólás ideje: 2010. december 20. 22:18

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Karába János 72 éves!

    Bejegyzés ideje: 2014. április 19.
    Szerző: SzB

    Sajtófélóra. Maróti Béla és Csizmadia Csaba

    Bejegyzés ideje: 2010. október 6.
    Szerző: tibu1

    Rijeka-Fradi, pro és kontra

    Bejegyzés ideje: 2014. július 18.
    Szerző: Simon Sándor

    Baráti Kör anno: 1. rész (1978)

    Bejegyzés ideje: 2010. február 21.
    Szerző: Simon Sándor

    Fradi-naptár: 2011.02.07. – 2011.02.13.

    Bejegyzés ideje: 2011. február 7.
    Szerző: Simon Sándor