2024. március 29. péntek

Zöld-fehér sikereket kívánunk!

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. január 2.

Az elmúlt napokban kívánságok sokasága hagyta és hagyja is el az emberek száját, közvetíti azokat a kommunikáció minden vívmánya. Úgy telefonon, mint interneten. Természetesen, mi is csatlakoztunk ehhez az össznemzeti trendhez, több bejegyzésünkben leírtuk, több hozzászólásban visszakaptuk a jó és jobb kívánságokat.

Most, 2011 immár második napjának estéjén a kívánságok sorát leszűkítjük a sportra, azon sportágakra, amelyek sportolói a szeretett klubunk címerével díszített mezt viselik.

A legnépszerűbb, mint ahogy mindig is volt és mindig is lesz, a labdarúgás. A foci mindannyiunk szeretett játéka, amely lehet éppen nemzetközi mércével sikertelenebb, akkor is a miénk. Sokan látjuk bele vágyainkat, céljainkat, nem tudjuk elképzelni nélküle az életet. Ez a magyar focivalóság nem képzelhető el a Fradi nélkül. Így volt ez korábban is, így lesz ez a jövőben is.

Milyen sikereket fogalmazhatunk meg? Az első csapatnak természetesen a dobogót, ahol 2005-ben állt utoljára a csapat. A történelmünket nézve dicstelenül hosszú ez az időszak, épp ideje megszakítani. Hat dobogómentes évről beszélünk, ilyen eddig csupán egyszer fordult elő a 110 éves történelemben, 1983 és 1989 között. Akkor mindkétszer második lett a csapat. 2005-ben is a második volt. A minimumkívánságunk az, hogy 2011-ben egy második hellyel ismételjük meg a hosszú böjtöt megszakító helyezést. A maximum pedig? Ugye nem kell részletezni? Elég csak egy számot leírni: 29. Mondtam, hogy a vágyainkat is kívánságba tudjuk foglalni.

Második csapatunktól azt kívánjuk, stabilizálja a helyét az NB II középmezőnyében. Idén csak ott, jövőre onnan majd tovább lehet lépni. Ennél is fontosabb, hogy az ott játszó fiatalok annak tudatában játsszanak, hogy az a teljesítményük belépő lehet az első csapathoz.

Öregfiúk csapatunk felé egyértelmű a kívánságunk. Nyerjék meg az Újpest előtt a bajnokságot. Mivel edzőjükért, barátjukért Dzurják Csöpiért is játszanak, kizártnak tartom, hogy ez ne történjen meg.

Az utánpótlásban minden csapat felé az a kívánalmunk, hogy javítson az őszi helyezésén. Javítson és újból tegye le a Fradi névjegyét a korosztályos csapatoknál. Mutassák meg, hogy az akadémiákon kívül is van élet. És ennek az életnek az éltető erejét úgy hívják, Fradi. Legyen újra cél a Fradiban játszani. Legyenek újra kicsik a pályák a toborzók idején. És lehetetlen legyen innen pár apró forintért elmenni, ez a lehetőség szóba se kerülhessen.

Női labdarúgócsapatunk a 10 csapatos első osztályban a hatodik helyen telel, három pont az elmaradása a dobogótól. Kívánságunk mi lehetne más, ledolgozni azt a három pontot és a dobogón végezni.

Még mindig labdarúgás, de már teremben, azaz a futsal. A férfiak első csapata az NB I-ben a hatodik. A dobogó öt pontra van. El kell érni! Azt azonban mindenképp, hogy az Újpest FC semmi esetre se végezzen előttünk, mert most egy ponttal jobban állnak. Második csapatunk az NB II-ben jelenleg a kilencedik. Itt is igaz, mint a nagypályán, nem elsődlegesen a helyezés a fontos, hanem az, hogy a fiatalok fejlődjenek, folyamatos utánpótlást adjanak az első csapatnak. Azért megjegyzendő, hogy a mezőny nagyon sűrű, akár a második hely is elérhető.

A futsalnak is van női ága. Első csapatunk az ötödik, meg kellene célozni a dobogót, mart csak az a Fradihoz méltó. A második csapattól a tisztes helytállást várjuk, no meg a második csapatoknál általánost, a fiatalok megfelelő fejlődését.

Jöjjön a kézilabda! Női csapatunk nagyon megerősödött Zácsik Szandra érkeztével. Reméljük, nemcsak papíron. A bajnokságban azt kívánjuk, már most szorongassák meg a Győrt, a többieket pedig egyértelműen hagyják le. A nemzetközi kupában pedig meneteljenek és szerezzenek minél nagyobb rutint. A férfiak is nagy reményekkel indultak a bajnokságnak. Nem is állnak rosszul, minden esély megvan a dobogó elérésére. Kívánjuk, váltsák is be az esélyt. A fiataloknak pedig, hogy a második csapatokban edződjenek, szerezzék meg a jövő belépőjegyét az első csapatokhoz.

Jégkorong. A MOL Liga sajnos még az óévben befejeződött a Fradinak. Lehet folytatni az OB I-ben és a Magyar Kupában. És kell is folytatni, ki kell küszöbölni a MOL Ligában elszenvedett csorbát. Aki a Fradi mezében korcsolyázik, az a pénzen kívül nézze azt is, hogy Magyarország legpatinásabb hokicsapatában játszhat. Amelynek azt kívánjuk, hogy szisztematikus munkával, a Fradiért élő-haló fiatalok beépítésével újra töltse meg a jégcsarnokok nézőterét és a jégre igazi játékot varázsoljon.

Vízilabda. A helyzet némiképp hasonló, mint a hokiban. Nagy nevekkel, nagy terveket szőve indult neki a Fradi az évadnak. Az óév végén szomorú hírek érkeztek a szakosztályból, amelyeket szomorú vereségek követtek. Egyre inkább távolodik a bajnokságban a dobogó, pedig az alapcél volt. Kívánságunk szerint 2011-ben újra neki kell veselkedni, minden mérkőzésen mindent be kell vetni, hogy Fradihoz méltón szerepeljünk. A bajnokságban is mentsük a menthetőt, a nemzetközi kupában pedig jussunk minél messzebb.

Kosárlabda. Női csapatunk újoncként szerepel az első osztályban, ahol az év egyik meglepetése. Kívánjuk, az új esztendőben is maradjon ez így, és a csapat lassan de biztosan kússzon fel a két hazai női kosár fellegvár mögé, hogy ott verjen alaptábort, ahonnan később majd ostromolhatja a magasabb csúcsokat is.

Eddig azokról a sportágakról szóltunk, amelyek közönséget is vonzanak. Ami évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlen volt, ma már azt is hozzá kell tenni, elvileg. Mert régen bárhol és bármikor is játszott egy csapat Fradi mezben, azt az adott körülmények között egészen biztosan rengeteg néző előtt tette. A Fradi csapata egyet jelentett a közönség vonzásával. Egyfajta közönségmágnes volt. Ma ez nincs így, még a futballban sem, nemhogy más csapatoknál. Kívánjuk, hogy ez a méltatlan helyzet is változzon. Kívánjuk, hogy a sportvezetők a saját szövetségüknél és a saját klubjuknál el tudjanak járni, hogy a csapatsportágak meccskezdései szinkronizáltak legyenek. Adjuk meg a lehetőséget a fanatikusainknak, hogy a lehető legtöbb helyre el tudjanak jutni, hogy torkukból minél hangosabban zúghasson a Hajrá Fradi! Kell ez a Fradi miliőért, a Fradi eredményességéért. Mert a Fradinak a közönsége, a szurkolótábora valóban nagy értéke. Ne hagyjuk veszendőbe menni ezt az értéket. Meggyőződésem, ha jönnek az eredmények, újra megindul a lelkesedés is, újra lesznek nézők. Ha újra lesznek nézők, tartósak lesznek a jó eredmények, a sikerek. Kívánjuk, hogy ez a folyamat már 2011-ben beinduljon!

Atlétika, birkózás, curling, kajak-kenu, kerékpár, sportakrobatika, tenisz, torna, úszás. Sportágak, ahol versenyzőink színeinket viselve, címerünkért küzdve indulnak a bajnokságokban. Kívánjuk, hogy mindannyiukat hassa át a Fradi szelleme, az Erkölcs, Erő, Egyetértés jelmondat ereje. Hogy a lehető legtöbbet érjék el, önmaguk, a Fradi és a nemzet dicsőségére!

2011-ben is zúgjon a Hajrá Fradi! Tapsoljunk sikereknek, eredményeknek, bajnoki címeknek! Mindenütt a Fradi tradícióihoz méltóan szerepeljünk!

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS