2017. január 22. vasárnap

Szavak, amelyek keservesen jönnek

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. október 31.

Elhunyt Albert Flórián. Három szó egy mondatban. A nevet, a dicső nevet jelentő utolsó kettőt annyiszor leírtuk, mindannyiszor örömmel. Örömmel, hiszen klubhovatartozástól függetlenül büszkék lehettünk rá, mint a magyar labdarúgás egyik csodájára. Ezt az örömet taszítja a mélybe a három szavas mondat szikár első igéje. Az ige, amelyet múlt időben kimondani mindig oly fájdalmas. Albert Flórián nevével együtt kimondani pedig elképzelhetetlennek tűnt.

Ma délelőtt azonban a hírügynökségek ezt az elképzelhetetlen szóhármast alkották egy mondattá és repítették világgá. Innentől kezdve minden olvasóban érzések, emlékek kezdtek kavarogni. Mert abban biztos vagyok, hogy szerte a világon, aki ezt a hírt hallotta, tudta, hogy miről szól. Azt mindenki leszűrhette, hogy megint elvesztettünk valakit, aki valami nagyot alkotott. Nagyot, hisz ha nem így tett volna, akkor el sem jut a tudatukig, hogy elhunyt Albert Flórián.

Ma estére szerte a világon, Magyarországon különösen, mindenki leírta Albert Flórián életét. Mit adott ő a nemzetközi és mit azon belül a magyar futballtársadalomnak. Mit is? A nemzetközinek rengeteget. Nyugodtan mondhatjuk, Puskás Ferenc óta őt ismerték a magyar futballistának, de mivel írásban vagyunk, sokkal helyesebb így, a MAGYAR FUTBALLISTÁNAK. Tudatta, hogy magyarhonban ez a játék kifogyhatatlan a virtuóz tehetségekből. Mit adott a magyaroknak? A rengetegnél is többet! Elismertette a magyar labdarúgást, mert mi másként is lehetne értékelni a tényt, hogy megkaphatta az Aranylabdát. Azt a kitüntető címet, amely az ő korában is hasonló presztízsértékkel bírt, mint manapság. Azaz, aki megkapta, azt Európa, de nyugodtan mondhatjuk, a világ legjobb labdarúgójának tekintették. Olyan kitüntetés volt ez, amelynek értéke 44 esztendő múltán is felfoghatatlan.

A magyar labdarúgás elvesztette egy nagy alakját. Mint a magyar labdarúgás meghatározó alakítója, a Ferencváros sokkal többet vesztett. Olyan ikonját, akit nem véletlenül neveztek el még játékosként Császárnak. Olyan császárnak, aki alattvalóival egy szinten tudott uralkodni. Aki alattvalóit maga mellé emelte. Úgy a játékostársakat, mint a barátokat és a szurkolókat. Akik nélkül ő nem lehetett volna császár. Mindig tudta ezt, ezért szerették. Úgy a játékostársak, mint a barátok és a szurkolók. A történelemkönyvek lapjain hihetetlenül jelenik meg a tény, Albert Flórián egész életében egy klubot szolgált, a Ferencvárost. Akkor is szolgálta, amikor császárként uralkodhatott volna rajta. Ő azonban nem úgy akart uralkodni, ahogy sok földi halandó ezt megtette volna. Ő nem anyagi javakban, ő a fradista lélekben volt császár. A fradista lélekben, amelynek akár szimbóluma is lehet. A teste elernyedt, a lelke azonban orökkön örökké kell, hogy világítson a Ferencváros felett, legyen az a Fradi örökmécse.

E sorok írójának még volt abban a szerencsében része, hogy a lelátóról élvezhette utánozhatatlanul elegáns játékát vagy ha oda nem tudott kijutni, akkor nézhette a televízióban vagy követhette a rádión. Elmondhatom, így is, úgy is kitörölhetetlen élmény volt. A lelátó élményét nem kell ecsetelni, a tévét sem különösebben, hiszen az is szem előtt volt, de még a rádión is átjött a zsenialitás. Az a zsenialitás, amit a riporterek oly avatottan közvetítettek a fülnek, hogy azon keresztül az agy képernyőjén megelevenedtek az alberti mozdulatok. Tudom, sokan ilyen személyes élményekkel már nem bírnak. Nekik nem tudok mást javasolni, keressenek minden alkalmat, hogy az interneten megtalálják a mozdulatokat. Az utolérhetetlen mozdulatokat.

Akkoriban sosem gondoltam volna, hogy valaha is ennél közelebb kerülhetek egy legendához. Ám ez is megtörtént. Azzal, hogy az FTC Baráti Kör tagja lettem, egy teremben ülhettem vele. Aztán később egy asztalnál beszélgethettem vele. Tudtam, mindig is tudtam, hogy ez kiváltság, a fradisták számához viszonyítva keveseknek adatik meg. Mindig is büszkeséggel a szívemben emlékeztem ezekre a kiváltságos percekre, a nekem is elsütött poénokra. Arra, hogy úgy beszélgethettem vele, ahogy egy ember a családtagjával beszél. Mert így érezheti meg az ember igazán, hogy a Fradi valóban egy nagy család. Egy olyan nagy család, ahol a családfő odafigyel a családtagokra. Ki lesz most ilyen családfő? Mert Albert Flórián halálával egy ilyen EMBERT vesztettünk el.

Elhunyt Albert Flórián. Saját halottjának tekinti a Ferencvárosi Torna Club, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Felhatalmaztak arra, hogy tudassam, ezen sokkal nagyobb szervezetek mellett ugyancsak saját halottjának tekinti a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesület és az FTC Baráti Kör is. Az FTC Baráti Kör, melynek rendezvényein szinte kivétel nélkül örömmel megjelent. Mondotta, örült, hogy eljöhetett. Mit mondhatunk mi? Fel sem foghatjuk, ki járt köreinkben, kinek az elbeszéléseit hallhattuk, kit is vesztettünk el.

Császár! Nyugodjál békében! Abban a most már bombaerős égi Fradiban játszva is nézz le ránk óvó szeretettel! Mi itt lenn fogadkozunk, de remélhetőleg teszünk is azért, hogy a Ferencvárosban legyen újra Erkölcs, Erő, Egyetértés.

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. helios írta:

    Nagyon nehéz ilyen sorok után bármit is írni.Nekem megadatott az az isteni kegyelem, mivel Flórinál mindössze egy hónappal késöbb születtem, így végígélhettem egész pályafutását, Diákkoromban nemcsak a mérkőzésekre jártam ki, hanem a hétközi edzésekre is. Így egészen közelről láthattam Őt cselezni , kapuralőni, fejelni.Már ifikorában messze kitünt társai közül, érezni lehetett, hogy extraklasszis van születőben. Miután szinte minden meccsét láttam visszavonulásáig, bátram mondhatom, hogy hozzá hasonló játékos nem volt hazánkban.Láttam az Aranycsapat játékosait is ,Puskás, Kocsis, Bozsik világklasszis volt,de egyedül egyik sem döntött el meccseket. Ök fantasztikus csapatjátékosok voltak, Flóri viszont elindult a félpályáról, mindenkit kicselezett, még a kapust is és beguritotta a labdát a hálóba. Ezt azóta csak Messi tudja megtenni.
    Ezekkel a gondolatokkal búcsuzom a CSÁSZÁRTÓL,nyugodjon békében és onnan fentről sugározzon erőt az utódoknak.

    Hozzászólás ideje: 2011. november 3. 16:00

  2. horvathanton írta:

    oszinte.reszvetunk.nyugodjon.bekeben

    Hozzászólás ideje: 2011. november 6. 20:06

HOZZÁSZÓLÁS




Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Krisztel Imre temetése

                      Bejegyzés ideje: 2017. január 20.
                      Szerző: Admin

                      III. Novák Dezső utánpótlás emléktorna

                      Bejegyzés ideje: 2017. január 16.
                      Szerző: Admin

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Sajnos ismét gyászolunk.

                      Bejegyzés ideje: 2013. május 1.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Nyári futball

                      Bejegyzés ideje: 2014. június 25.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Elmúlt egy hét (2012. 39. hét)

                      Bejegyzés ideje: 2012. szeptember 30.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradi dicső múltja, 61.rész – 1963

                      Bejegyzés ideje: 2009. július 10.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Lipcsei úton a klubrekord felé – 5. rész

                      Bejegyzés ideje: 2010. május 10.
                      Szerző: Simon Sándor