2024. március 29. péntek

Fradi-naptár: 2010.12.27. – 2011.01.02.

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. december 27.

Kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni a 2010-es év utolsó, és a 2011-es esztendő első napjain?

2010. december 27. hétfő

Tóth Mihály 36. születésnapját ünnepli a hét első napján. 1999-től két éven át volt csapatunk játékosa, sokan ma is jó szívvel gondolnak vissza rá. Ezen két év alatt 57 bajnoki mérkőzésen 24 góllal jelezte, hogy a csatárok “jobbik részéhez” tartozik.Nem feledhetjük a 2000-2001-es szezonban kivívott bajnoki címben vállalt részét sem.

Boldog születésnapot!

18 éve ezen a napon hunyt el Móré János, aki már 16 esztendősen, 1926-ban profi labdarúgó, a debreceni Bocskai játékosa volt. Onnan került be a válogatottba is, a Fradi 1933-ban szerződtette. Középfedezetként Lyka Antal és Lázár Gyula közé került, mindösszesen 130 mérkőzést játszott (67 bajnoki, 61 nemzetközi, 2 hazai egyéb), amelyeken 24 gólt szerzett (17 bajnoki). Oly jól ment a játék, hogy a menedzserek is felfigyeltek rá, így 1936-ban Franciaországba, az Olympique Lille csapatához szerződött, ahol 1945-ig játszott. Hazatérése után edző lett, egyebek közt a Nyíregyháza csapatánál. Idős korára szülővárosába, Debrecenbe tért vissza, ott hunyt el 82 esztendően.

E napon lenne 114 éves Rázsó Mór. Rotheinstein Mór néven látta meg a napvilágot 1896-ban. A Ferencvárosban nem éppen fiatalon, 30 esztendősen mutatkozott be, ahol aztán még négy évig játszott és nagynevű jobbszélső lett. Mindösszesen122 zöld-fehér szereplést számlál (56 bajnoki, 47 nemzetközi, 19 egyéb hazai), amelyeken 22 gólt szerzett (8 bajnokin).A 22 gól közül talán az egyik legemlékezetesebb az, amit 1929-ben, Montevideoban Uruguay válogatottjának lőtt, már a 6.percben, amikor Kohut futott el a bal oldalon, nagyszerű beadására pedig Rázsó érkezett és öt méterről védhetetlen nagygólt lőtt. Halálának időpontjáról sajnos nincs adatunk.

Emléküket megőrizzük!

1928-ban ezen a napon született Földes Péter, akinek csupán egyetlen fellépése adatott meg Fradi-mezben (1946.07.20.FTC-DVSC 1:0).

1931-ben e napon látta meg a napvilágot Guba Balázs, aki 60 alkalommal játszhatott 1948 és 1952 között csatárt a csapatunkban (46 bajnoki,4 nemzetközi, 10 egyéb hazai), 14 gólt is szerzett (8 bajnoki). Fényképet sajnos nem találtunk róla, mint ahogy azt sem tudjuk, életben van-e még.

2010. december 28. kedd

Kedden lesz 18 éve, hogy meghalt Vígh Zoltán, aki 1953 április és 1954 november között csapatunk keretének a kapusa volt. Nem elsőszámú kapus, amit az is igazol, hogy összesen 6 mérkőzésen (3 bajnoki, 2 nemzetközi, 1 hazai egyéb) védett. 1929-ben született, a halál távol a hazától, Torontóban érte.

Nem feledjük!

2010. december 29. szerda

50. születésnapját ünnepli szerdán Szeibert György. Ő tíz évvel előzte meg Tóth Mihályt, amennyiben 1989-től szerepelt csapatunkban, ám nem kettő, csupán egy idényen át. Összesen 25 bajnokin 8 gól fűződik a nevéhez, amelyet középpályás létére ért el. A szezon végén bajnoki bronzéremmel búcsúzott a Fraditól.

Isten éltesse!

2010. december 30. csütörtök

Batári Csaba 46. életévét tölti be 30-án. 1986 és 1987 között mindösszesen 9 bajnoki mérkőzésen szerepelt a csapatban, zömmel csereként, gólt nem szerzett.

Isten éltesse!

2011. január 1. szombat

Varga Zoltán 66 éves lenne az újév első napján. Ő azon Fradi-legendák egyike, akit nem nagyon kell bemutatni.
Az idősebbek személyes élményeket tárolnak emlékezetükben a játékáról, zseniális megmozdulásairól. Az 1996-97-es szezonban csapatunk vezetőedőjeként dolgozott.A Fradiban 1961. június 27. és 1968. szeptember 25. között 234 mérkőzésen (135 bajnoki,85 nemzetközi, 14 egyéb hazai) 85 gólt (53 bajnoki) szerzett. Négyszeres magyar bajnok (1962-63, 1964, 1967, 1968), az 1965-ben VVK-t nyert Ferencváros alaptagja. Varga Zoltán idén 2010 április 9-n hunyt el 65 évesen.

Emlékét örökre megőrizzük!

Szergej Kuznyecov 48. születésnapját ünnepli. Eredeti nevén Szerhij Vaszilovics Kuznyecov, az akkor még Szovjetunióban, Belgorodban látta meg, ugyancsak Újév ünnepén a napvilágot. Állampolgárságára nézve ukrán.Első felnőtt csapata az Metaliszt Harkov volt, ahol 1981-ben mutatkozhatott be. 1988-tól a Csernomorec, 1991-ben a Torpedo Moszkva és a Mettallurg Zaporozsje labdarúgója volt. Ugyanebben az évben érkezett Magyarországra, mégpedig egyből csapatunkhoz, ahol első ízben 1993-ig játszott. 1994-ben visszatért külhonba, a Kamaz csapatához, de csak egy fél évre, mert a Fradi újra leigazolta, így válhatott alapemberévé a későbbi legendás BL-csapatnak, sőt 1996 végén még Varga Zoltán csapatában is játszott. Pályafutása végén, 1997-ben rövid ideig a Gázszer FC-hez igazolt, ott hagyta abba az aktív játékot. A Ferencváros színeiben összesen 118 (84 bajnoki, 12 nemzetközi, 22 hazai) tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken 9 gólt szerzett, mindegyiket bajnokin. Háromszoros magyar bajnok (1991-92, 1994-95, 1995-96), ugyancsak háromszoros MK és Szuperkupa győztes (1992-93, 1993-94, 1994-95). Ma pedig azért szerepel a sajtóban, mert híre kelt, hogy tud segíteni a Lukoil vonalon. Nem lenne semmi, ha sikerülne!

Isten éltesse!

Nagy József és Sándor 23. életévüket tölti be szombaton. Még mindig Újév napja, az ünnepeltek testvérek, sőt ikrek. Közülük József az idősebb, mindössze 3 perccel. A Fradiba még egyszerre kerültek ifiként Újpestről, csaknem egyszerre mutatkoztak be az első csapatban (Sándor két héttel korábban) és csaknem egyszerre búcsúztak onnan (Sándor egy hónappal később). József összesen 15 meccset játszott (13 NB II + 2 MK), Sándor 26-ot (22 NB II + 4 MK). Sándor annyival is előrébb van, hogy ő a góllövők közé is feliratkozott egyszer.

Boldog születésnapot mindkettejüknek!

2011. január 2. vasárnap

Dózsa Attila 51. születésnapját ünnepli ezen a napon. Középhátvédet játszott, tagja volt az 1982-83-ban ezüstérmet szerzett csapatnak. Összesen 44 találkozón lépett pályára a Fradiban (15 bajnoki, 25 nemzetközi, 4 hazai egyéb), 2 gólt szerzett.

Isten éltesse!

Az összeállítást a honlapunkon korábban megjelent anyagok felhasználásával készítette: Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradisták

Nagy Béla: Fradisták futballmezben 1. 2. 3.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS