2024. április 17. szerda

Mai ellenfelünk: NK Slaven Belupo

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. február 7.

Csapatunk csupán tegnap érkezett meg Pulába, ma már játszik is. Ellenfele a horvát bajnokság kilencedik helyén álló NK Slaven Belupo csapata lesz. Kialakult szokásaink szerint nézzünk utána ennek a csapatnak is.

A csapat kaproncai illetőségű. Kapronca (horvátul Koprivnica, németül Kopreinitz) város és község Horvátországban, a Kapronca folyó vögyében, Kapronca-Kőrös megye székhelye. Közigazgatásilag még 8 település, Bakovčice, Draganovec, Herešin, Jagnjedovec, Kunovec Breg, Reka, Starigrad és Štaglinec tartozik hozzá. A város fontos stratégiai helyen, a Bilogora és Kalnik-hegységek lejtőin, a Dráva-folyótól délre, fontos kereskedelmi utak találkozásánál fekszik. Itt halad át a Budapest-Zágráb vasútvonal is. Hosszasan lehetne sorolni a város történelmét is, de ez az oldal most másról, a város labdarúgóklubjáról szól.

Az első labdarúgócsapatot Kapronca környékén 1907-ben alakították (az évszám a címerben), és a Đački nogometni klub Koprivnica (Kaproncai Diákok Labdarúgóklubja) nevet viselte. Már abban az évben augusztusban le is játszotta első mérkőzését a Zágrábi HAŠK ellen. A meccs végeredménye a számukra nem éppen szívderítő 1-15 lett.

Később a Horvátországban híresnek számító Friedrich család vette a szárnyai alá az egyesületet, és 1912. augusztus 20-án megalapították a Hrvatski športski klub Slaven (röviden HŠK Slaven) nevű csapatot, amely 1920-ra olyannyira fejlődött, hogy sikerült a megyei bajnokságot megnyerni. Később, amikor a Friedrich család Zágrábba költözött, anyagi gondok keletkeztek, az egyesület szétesett, majd 1926-ban rövid ideig újraalakult HŠK Victorija névvel.

1926 és 1930 között Kaproncának nem volt saját labdarúgócsapata. 1930-ban új egyesületek alakultak (HŠK Koprivnica, HŠK Danica és RNHŠK Sloga).

1945-ben aztán a Slavent is elélesztik, most már mint FD Slaven (Fiskulturno Društvo, magyarult Testnevelési Egyesület). 1953 és 1958 között az egyesület az SD Podravka (Sportsko Društvo Podravka) nevet viselte. Ekkor nevezték el NK Slaven-nek.

1992-ben a kaproncai Bilokalnik gyár vált főszponzorrá, ettől kezdve két évig az NK Slaven Bilokalnik volt a csapat neve. A mostani név a mostani főszponzor, a Belupo belépésével 1994-ben alakult ki, azaz NK Slaven Belupo. A Belupo egy gyógyszergyár, így a csapat azóta viseli a gyógyszerészek becenevet.

A horvát első ligában 1997/98 óta vesznek részt, azóta annak törzstagjai. Eddigi legjobb eredményük, egyúttal egyetlen dobogós helyezésük a 2007/08-as szezonban elért második helyük.

A nemzetközi színtéren 2000-ben jelentek meg, amikor az UEFA Intertoto kupában indultak, ahogy 2005-ig tették ezt minden évben. 2007/08-ban az UEFA Kupa selejtezőkörében indulhattak, a második körben estek ki. Egy évvel később ezt a kört is sikerrel vették, ám az első valódi körben egy nagyhalat, az orosz CSZKA Moszkva együttesét kapták, amellyel nem bírtak. 2009/10-ben a BL selejtezőkörben indultak, ahol a harmadik kanyarban a norvég Tromsö állította meg őket.

A legújabbkori történelmükben két olyan személy tűnik fel, akiknek Fradi kötődése is van. Az első Marijan Vlak, aki 1998/99-ben 12 mérkőzés erejéig a csapat vezetőedzője volt. A második pedig nem más, mint a ma nálunk méltán népszerű Csizmadia Csaba, aki a 2009/10-es szezonban, a Fradihoz való igazolása előtt volt a klub játékosa.

Érdekességként egy olyan csapatként, amelyen Csizi is szerepel:

Az összeállítást az NK Slaven Belupo hivatalos honlapjának (http://www.nk-slaven-belupo.hr), illetve a http://hu.wikipedia.org/wiki/Kapronca és a http://hu.wikipedia.org/wiki/NK_Slaven_Belupo_Koprivnica wikipedia oldalak felhasználásával Simon Sándor készítette.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS