2017. augusztus 24. csütörtök

Az FTC megünnepelte a 110. születésnapját

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. május 9.

p10502282009. május 8-án 13 órakor tartotta a megalakulásának 110. évfordulóját ünneplő Ferencvárosi Torna Club a megemlékezését. Az ünnepségen teljes létszámban megjelent az egyesület elnöksége, jelen voltak a szakosztályok reprezentánsai, érdeklődő szimpatizánsok, így a Baráti Kör tagjai is. A labdarúgás, bár az azt működtető Zrt-ben a klub mindössze 5 %-os részaránnyal bír, képviseletében többek között megjelent Berki Krisztián, Bobby Davison, Csató Sándor, Lipcsei Péter, Dragóner Attila és Igaz András. Az alábbiakban erről az ünnepségről tudósítunk.

Az ünnepséget Kovács Miklós az FTC elnökségének tagja, mint megbízott klubigazgató nyitotta meg, aki egyből átadta a szót Dr. Springer Miklósnak, hogy tartsa meg ünnepi megemlékezését.

Az érdeklődők a teljes beszédet elolvashatják egy külön bejegyzésben, emitt a beszéd tartalmát röviden foglaljuk össze.

Az bizonyára mindenki előtt ismert, hogy Dr. Springer Miklós nem csak az FTC jelenlegi elnökségének az egyik tagja, de egyben a klub alapító elnökének, Dr. Springer Ferencnek az unokája. Nálánál autentikusabb személyt keresve sem lehetett volna találni a 110 év történéseinek felidézésére. Mert Miki bácsi nem kevesebbre vállalkozott ebben az ünnepi megemlékezésben.
p10502311

Megemlékezett az FTC valaha volt összes szakosztályáról, azok legsikeresebb sportolóiról. Olyan sportágak kerültek elő a beszédben, amelyek említése kapcsán a meglepődés érezhető volt a közönségen. Így hallhattunk az FTC vívásban, teniszben, autó-motor sportban, kajak-kenuban, korcsolyázásban, asztaliteniszben, síelésben, evezésben, súlyemelésben, ökölvívásban, sakkban, gyeplabdában elért sikereiről is. Megtudhattuk, hogy eleink a természetjárásban is élenjártak, sőt egy rövid ideig vitorláztak is. Természetesen hosszabb részei voltak a beszédnek a mai szakosztályokról szóló részek, kiemelve a múltban elért sikereket, a nagy bajnokokat.

És még természetesebb, hogy a leghosszabb részt a labdarúgóknak szentelte, felelevenítve a több mint száz év legnevezetesebb csapatait, azok kiemelkedő játékosait.

Nem felejtette el megemlíteni a sportvezetőket, az edzőket, a labdarúgás és ezáltal az egyesület angol megmentőit és természetesen a szurkolókat sem. Részükre külön is üzent:

Végül, büszkeséggel és köszönetet mondva gondolunk szurkolótáborunkra, akik a legnehezebb időkben is kitartottak az egyesület mellett és győzelemre segítették a sportolóinkat. Engedjék meg, hogy ezúton üzenjek a szurkolóinknak, a B-közép utódainak: a sportban veszíteni is lehet, és egy vereség miatt nem szabad, hogy olyan cselekedeteket kövessenek el, amelyek a szeretett egyesületnek anyagi és/vagy erkölcsi károkat okoznak.

Utolsó mondatai pedig ezek voltak:

Végezetül bízom abban, hogy az Erkölcs, Erő, Egyetértés jegyében a jövőben is hasonló sikereket érünk el.

Beszédemet zárom azzal, hogy Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz. Hajrá Fradi!

Beszéde végén a szónok elérzékenyült, a hallgatósága viharos tapssal köszönte meg a 110 év sikereihez méltó, alapos összefoglalót.
p1050232

Ezek után került sor az FTC legnagyobb kitüntetése, az Aranydiplomák átadására. Rieb György, az egyesület elnöke 36 kitüntető oklevelet adott át, sorrendben:
p1050233
1. Posztumusz kitüntetést kapott Nagy Béla, az egyesület felejthetetlen krónikása
ftc-110-aranydiploma_nagy-bela
2. Bácsi Péter, birkózó, olimpiai 5.helyezett
3. Bátonyi Éva, az FTC könyvelője
4. Czikkely Boldizsár, a Baráti Kör örökmozgó “mindenese”
5. Császi Róbert, a Budapest Bank KKV üzletközpont vezetője, a kézilabda támogatója
6. Dr. Bodnár Endre, az úszószakosztály sportorvosa
7. Dr. Gyarmati Jenő, a labdarúgók sportorvosa
p1050238
8. Dr. Kocsis Zoltánné, a Baráti Kör pápai szervezetének vezetője
ftc-110-kocsis-zsuzsa_05082
9. Dr. Lipp László, vagy ahogy mindenki ismeri: László atya
10. Dr. Magyar Zoltán, kétszeres olimpiai bajnok tornász
magyar-zoltan_0508_2ftc_aranydiploma_magyar-zoltan_0508
11. Dr. Petró László, az FTC jogásza
12. Dr. Sós Csaba, mesteredző az úszók szakmai igazgatója
13. Fejős Mihály, az atlétikai szakosztály vezetője
14. Fodor Szabolcs, az úszók szakosztályvezetője
15. Fodor Zoltán, olimpiai ezüstérmes birkózó
p1050242
16. Horváth István, a férfi kézilabda szakosztályvezetője
17. Kádas Géza, a vízilabda utánpótlás vezetője
18. Kassai György, a jégkorong szakosztály volt vezetője
19. Lipcsei Gábor, a labdarúgócsapat gyúrója
20. Maglódi Lajos, a női kézilabda szakosztályvezetője
21. Pais Péter, 109-szeres kerékpáros bajnok
22. Pindák László, a jégkorongcsapat edzője
23. Plank Gábor, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese, a kézilabda főtámogatója
24. Raffa György, négyszeres magyar bajnok jégkorongozó
25. Rákos József, többszörös bajnok tekéző
26. Scheer Sándor, a vízilabda szakosztály támogatója
27. Sentényi Barna, a vízilabda szakosztály technikai vezetője
28. Sike András, olimpiai bajnok birkózó
29. Szűr István, kerékpározó
30. Szabó Nikolett, atléta (gerelyhajítás)
31. Széles József, birkózóedző
32. Szenczi Judit, többszörös bajnok tekéző
33. Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület alapítója
34. Török Zsolt, a férfi kézilabdacsapat tagja
35. Wiesner Tamás, a vízilabda szakosztályvezetője

36. Dr. Springer Miklós.
p1050248

Végezetül az utolsó kitüntetett, Dr. Springer Miklós kitüntetővé vált, Ő adta át az oklevelet a

37. díjazottnak, Rieb Györgynek.

Befejezésül a tudósítónak is engedtessék meg egy kis szubjektivitás, amit eleddig szokatlan formában, versben tesz közzé, melynek címe az alkalomhoz illő, “110 év“:

110 év,
mily gyorsan múltak az évek,
110 év,
már jóval több, mint egy élet.

Kik kezdték,
ők régen nincsenek velünk,
kik kezdték,
eszmét teremtettek nekünk.

És mi itt,
emlékszünk dicső tettekre,
és mi itt,
hisszük, így lesz mindörökre.

FTC,
három betű a mindenünk,
FTC,
mögötte van az életünk!

Simon Sándor

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. kiss gyula írta:

    Sziasztok eladnám az 1974-ferencvárosi emlék plakettemet.A fradi 75.születés napjára állították ki,100 darabot adtak ki belőle.

    Hozzászólás ideje: 2011. december 10. 05:27

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    A ma 40 esztendős Szűcs Mihályt köszöntjük

    Bejegyzés ideje: 2010. január 5.
    Szerző: Simon Sándor

    Téma volt a múzeum és az olimpia

    Bejegyzés ideje: 2016. szeptember 1.
    Szerző: Admin

    Meddig még?

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 19.
    Szerző: Simon Sándor

    A Fradi mai szakosztályai: Birkózás (2.rész: 1970-től napjainkig)

    Bejegyzés ideje: 2010. július 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Amikor elfogadják a Fradi javaslatát

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 22.
    Szerző: Simon Sándor