Gratulálunk Lipcsei Péternek!
Gratulálunk, mégpedig több okból is. Haladjunk időrendben visszafelé!
1. Gratulálunk a május 26-án megszerzett UEFA “A-licences” edzői okleveléhez, amellyel a jövőben elkezdheti építeni az edzői karrierjét. Persze, egyelőre csak a játékos pályafutatásának folytatása mellett, amit több fórumon, többször is elmondott.
2. Gratulálunk ahhoz, hogy május 23-án Baktalórántházán 400-ik alkalommal lépett pályára a Fradi színeiben bajnoki mérkőzésen. A 400 mérkőzésből 335 volt NB I-es, 65 pedig NB II-es bajnoki találkozó.
3. Gratulálunk ahhoz, hogy az előbb is említett mérkőzésen megszerezte 100-ik bajnoki gólját. A 100 gólból 75-öt NB I-es, 25-öt NB II-es mérkőzésen lőtt.
4. Gratulálunk ahhoz, hogy egészen bizonyosan átlépte a 600-as álomhatárt, ami a Ferencvárosban díjmérkőzésen pályára lépések számát illeti. Időpontot itt nem írunk, abból az egyszerű okból, hogy erre különböző források különböző adatokat adnak meg. Egy kicsit megpróbáljuk pontosítani a képet…
Az ilyen statisztikák szülőatyja Nagy Béla, aki a maga idejében példátlan módon, saját maga jegyzetelte ki a korabeli sajtóból a mérkőzéseket, amihez minden mérkőzés után odajegyezte az aktuális adatokat. Ne feledjük, az Ő idejében még nem voltak számítógépek, az adatbázist ezek a kincsnek nevezhető jegyzetek jelentették. Felkutatott minden olyan játékost, aki a Fradiban díjmérkőzésen valaha is a pályára lépett, őket a jegyzeteibe felvette, így rangsorolni tudta őket. Halálának időpontjában ráhagyatkozva csak annyit tudtunk, ami azóta is tény, hogy e tekintetben a rangelső dr. Sárosi György, 639 mérkőzéssel. Rajta kívül a 600-as számot megközelíteni sem tudta eddig senki. Egészen Lipcsei Péterig!
Szerkesztőségünk egyik első elhatározása volt, hogy a Nagy Béla által valaha is megjelentetett összes adatot számítógépre visszük, olyan adatbázist hozunk létre, amelyből bármilyen statisztikai adat és sorrend pillanatok alatt képezhető. Ezt a fáradtságos munkát Horváth Károly barátunk három hónap alatt elvégezte, sőt kiegészítette egészen napjainkig, hisz jól tudjuk, Nagy Béla már három éve nincs közöttünk.
Nézzük Péter feldolgozott adatsorát, először azt, ami egészen biztos:
335 NB I-es mérkőzés
65 NB II-es mérkőzés
69 Magyar Kupa mérkőzés
4 Szuperkupa mérkőzés
7 BL (BEK) mérkőzés
11 KEK mérkőzés
25 UEFA Kupa mérkőzés
———————————————-
516 mérkőzés, ami a mai kor szemlélete szerint hivatalos tétmérkőzésnek minősíthető. Ebben a tekintetben már messze rangelső, 16 mérkőzéssel korábban, a tavalyi NB II-es bajnokság tavaszi szezonjában (egészen pontosan, április 19-én a Bőcs ellen 1:0-ra megnyert hazai mérkőzésen, amelyen Bobby Davison vezetőedzőként először ült a kispadon) volt a félezredik, amihez jóval utólag is gratulálunk, akkor ugyanis ez senkinek nem tűnt fel.
Most pedig jöjjenek azok a mérkőzések, amelyek ma nem minősülnek tétmérkőzésnek, a külföldi csapatokkal vívott barátságos találkozók és azok a hazai ellenfelekkel játszott meccsek, melyek valamilyen alkalom (évforduló, emlékezés, stadionavatás) céljából jöttek létre. Nagy Béla ezeket hívta egyéb díjmérkőzéseknek, amelyek a régi idők focijában jelentős tételeket jelentettek, hiszen akkor még nem volt a futballnaptár tétmérkőzésekkel telezsúfolva.
Lipcsei Péter 1990. augusztus 10-én, az Üllői úton játszotta első ilyen meccsét (rögtön a legelsőt) a belga Cercle Bruges ellen, amelyet még 75 követett, az utolsó 2008.07.25-én Lindabrunnban a bolgár Levszki Szófia ellen. Ez tehát 76 mérkőzés, azaz már 592-nél tartunk.
Nézzük a hazai ellenfelekkel vívott találkozókat, amelyekből értelemszerűen nem lehetett olyan sok, hiszen a bajnokságok előtti felkészülési mérkőzéseket az alacsonyabb osztályú ellenfelekkel nem számolhattuk, hiszen az ilyen jellegű mérkőzéseket anno Nagy Béla sem számolta. Maradtak azok, amelyeken valamely felajánlott serlegért küzdöttek, vagy a Ferencvárost meghívták egy-egy játékosára emlékezve, avagy az ellenfél jubileumi mérkőzést vívott csapatunkkal. Ez volt Nagy Béla logikája is. Ilyen mérkőzést a hosszú évek alatt 8-at játszott Lipcsei Péter, az elsőt 1990. augusztus 11-én (a Cercle Bruges mérkőzés másnapján, ugyanazon torna keretében, de hazai ellenféllel: Videoton), az utolsót pedig az elmúlt vasárnap Kiskőrösön, ahol a helyi klub a 100 éves születésnapját ünnepelte a Fradi elleni mérkőzéssel. Hozzáadva ezt a 8 mérkőzést az eddigiekhez, megkapjuk a bűvös 600-as számot. Azaz, Lipcsei Péternek mindenféleképpen jogos a gratuláció.
És, hogy miért vannak kételyek? Azért mert vannak, akik másképp tudják. Lipcsei Péter, amikor a sérüléséből lábadozott az 593-as számot tudta, egy ideig erre hivatkozva jelent meg az 594-es a méltán népszerű ulloi129.wordpress.com fejlécében, jelezvén, hogy a visszatérésével erre a számra várhatunk. Azóta a kiskőrösit is beleszámítva 6 mérkőzésen lépett pályára Peti, eszerint most 599-nél tartana, a Debrecen II ellen jubilálhatna. Tovább zavarja a képet, hogy ma már Peti is másképp tudja, ugyanis a Fradi-múzeum munkatársa részéről olyan tájékoztatást kapott, hogy a 600-ik mérkőzését már lejátszotta az MTK II ellen, így jelenleg 603-nál tart. Mindehhez szerkesztőségünk csak azt teszi hozzá, jó lenne tisztán látni. Kérjük a múzeum már idézett munkatársát, ha lehet, adatait vesse össze velünk, hogy kiderüljön az eltérés oka, mert Lipcsei Péter igazán megérdemli, hogy mérkőzésszáma abszolút vitathatatlan legyen.
Ám lenne egy javaslatunk is. Hozzunk létre egy egységes terminológiát, ami szerint számolhatunk, mert ezzel kivédjük az esetleges eltéréseket, félreértéseket. Továbbá azt is javasolnánk, hogy a jövőben immár tényleg csak a tétmérkőzések számítsanak a statisztikákba. Ugyanis a mai világban a futball jelentősen megváltozott a régi idők focijához képest. Ma már a nemzetközi barátságos mérkőzések is próbamérkőzések (nem is beszélve a hazaiakról), esetenként 6-10 cserejátékossal, akiknek jórésze még szerződéssel sem bír csapatánál és egy részük soha nem is fog, hiszen nem felel meg a próbán. Azt hisszük, hogy ezeket a játékosokat, noha valóban magukra húzták a Fradi mezét nem lehet fradijátékosnak tekinteni, összehasonlítva azokkal, akik ténylegesen is tettek ezért a klubért. És a tétmérkőzések statisztikai adattára mindig legyen ismert a játékosok, az edzők, a vezetők előtt, hogy valóban méltóképp lehessen megünnepelni egy-egy nagy jubileumot.
Fejezzük ott be, ahol elkezdtük, minden igaz fradista nevében szívből gratulálunk Lipcsei Péternek!