2012. február 5. vasárnap

Aranytartalék a csatársorban, 75 éve született Borsos Miklós

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 6.

borsos-miklosEmlékezzünk egy csatárra, aki soha nem volt alapembere a Fradinak, illetve bemutatkozásakor a Kinizsinek. Ám, mint tartalék, tényleg aranyat ért…

borsos_1Ugyanis gólerős, jól cselező csatár volt. Ragadt hozzá a labda és még megtévesztő mozdulatai után is nagy biztonsággal maradt a birtokában. A nézőknek úgy tűnt, soha nem okozhat számára nehézséget, hogy bárkit kicselezzen. Mindezen felül hatalmas erővel és pontosan tudott lőni. Erről tanúskodik az is, hogy azon a 102 díjmérkőzésen, amelyen a csapat színeiben pályára lépett, 58 gólt szerzett.

A leggólerősebb meccse a korszak egyik nagy rangadója volt, 1955. júniusában, a Népstadionban, a Honvéd-Kinizsi meccsen. A Honvéd már 3:0-ra, majd 4:1-re is vezetett. A második játékrészben azonban – elsősorban Borsos nagyszerű játékának és Gulyás bravúros védéseinek következtében – fordult a kocka, a lelkes Kinizsi kiegyenlített. Borsos Miklós két gólt szerzett a világklasszisok ellen, persze hogy élete végéig a nagy meccseként emlegette ezt a találkozót.

borsos_2Nagy csatárkedvenc volt, mégsem tudott igazán gyökeret verni a csapatban. Talán, mert jöttek új és újabb csatárkedvencek. Így történt, hogy túl a századik meccsén immár végleg kiszorult a csapatból. Persze, előtte még villantott. Részt vett a csapat ausztrál túráján, ahol négy nagy meccse is volt, kettőn mesterhármast ért el, kettőn pedig nem kevesebb mint 4-4 gólt, azaz négy meccsen 14 gól. Képzeljük csak el! Egy ilyen csatár nem fért be akkoriban az alapcsapatba…

borsos_3Később, az öregfiúk mérkőzésein visszatért és cseleivel megint őrületbe kergette az őszülő halántékú védőket.

1990. március 8-án, nem egészen 56 esztendősen hunyt el.

Emlékét azonban őrzi a fradista emlékezet.

Nagy Béla: Fradisták fuballmezben 3. című kötetének felhasználásával az emlékezést készítette: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör hivatalos honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
              Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                  Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                  Legutóbbi hozzászólások

                  Statisztikák

                  Bejegyzés ideje: 2011. október 19.
                  Szerző: Simon József

                  A Fradi dicső múltja, 103.rész – 2004-05

                  Bejegyzés ideje: 2010. október 19.
                  Szerző: Simon Sándor

                  Fradi eseménynaptár: 07.26 – 08.01.

                  Bejegyzés ideje: 2010. július 26.
                  Szerző: Simon Sándor

                  A Fradi dicső múltja, 32.rész – 1933-34

                  Bejegyzés ideje: 2009. május 8.
                  Szerző: Simon Sándor

                  A Fradi egykor volt szakosztályai, 13.rész: Műugrás

                  Bejegyzés ideje: 2010. január 17.
                  Szerző: Simon Sándor

                  Lapozzuk tovább a Fradi naptárát: 01.04. – 01.06.

                  Bejegyzés ideje: 2010. január 4.
                  Szerző: Simon Sándor