2017. június 24. szombat

Egy szurkoló írása …

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. március 3.

Az internetes fórumokon megjelent egy írás, egy vélemény, amelynek szerzője a Baráti Kör tagja is. Megkértük, hogy ezt az írást a honlapunkon is elhelyezhessük. Ő pedig örömmel hozzájárult, mint ahogy a nevének közléséhez is.

Jó napot kívánok!
Hajrá Fradi!

A Ferencváros szurkolóinak egy jelentős része mára odáig jutott, hogy ők maguk magyarázzák meg a csapatunk legsilányabb játékát is… Miközben észre sem veszik, hogy ezzel folyamatosan ők, a szurkolók szállítják le a csapattól egyébként joggal elvárható szintet.

A Ferencváros 111-éves történetének 90%-a mind a nemzeti, mind a nemzetközi megmérettetéseken a minőségről szólt. A jelenlegi tulajdonosok visszatérően hangoztatják, hogy komoly céljaik vannak a klubbal. Ha ez igaz, és komolyan beszélnek, akkor én igenis végre látni szeretném az ez irányba ható valódi, tartalmas lépéseket, mert elég volt már az örökösen ismétlődő – ha ez, ha az, ha amaz a feltétel teljesül – kifogásokból, és ígéreteket.

A Ferencváros 111-éves történetének 90%-ában a szurkolótábora egységes volt, nem voltak csoportok. Mégis MINŐSÉGET képviselt.

Azokban az években a szurkolók még feltétel nélkül, és önzetlenül a CSAPATUKAT szerették, és nem fordítva mint manapság, hogy az ultrásodó csoportok önmagukba lettek szerelmesek, fordítva ülve ezzel a lóra.

Amikor még igazi szurkolók ültek a lelátón, akkor is zengett, zúgott a lelátó, sőt a szurkolók olyan érzékenységgel rezonáltak minden, a pályán történő eseményre, hogy egy állandó, megismételhetetlen varázslatban érezhette magát, még a semleges néző is, mert magával ragadták ennek a csodálatos játéknak, és Fradi stadionjának a kulisszái.

Már a harmincas években foglalkoztatta az írástudó, sportszerető érdeklődőt, az eltérő csapatok stadionjaiban tapasztalható hangulat, szurkolói mentalitás, és az azokban tapasztalható különbségek. Egyszer olvastam erről egy korabeli írást, talán szegény Nagy Béla barátom valamelyik könyvében…, utána kellene néznem, de talán a saját szavaimmal, emlékezetből is elfogadjátok..

Az író, meccslátogató, szurkoló, kint járt Újpesten, leírása szerint csodálatos játékosok, telt ház, udvarias taps, és fel-fel harsanó tempó Újpest rigmusok…..

Az MTK stadionjában éppen hasonló kulisszákról tudott beszámolni…

A Ferencváros stadionjában tapasztaltak viszont teljesen lenyűgözték elvarázsolták…..

Egyrészt már azt sem értette, hogy egy országon, egy városon, sőt egymástól csupán néhány kilométerre lévő kerületekben hogyan fordulhat elő ennyire eltérő módja a csapat, és a közönsége közötti kapcsolatnak, a lelátói hangulatnak.

Mert, persze azt megállapította, hogy szerették, rajongták Újpesten, meg az MTK-nál is a szurkolók a csapatukat, de ahhoz képest amit az Üllői útra kilátogató érdeklődőt fogadta, amit ott tapasztalhatott meg, szinte leírhatatlan, megmagyarázhatatlan érzelmi kötődés, nos erre szokták pestiesen azt mondani, hogy a különbséget zongorázni lehetett volna.

Természetesen telt ház, a lelkesedéstől, érzelmektől kipirult arcú emberek ezrei, akiknek egy pillanatra sem fordult el a figyelmük a játéktérről. Arról a játéktérről, amely inkább volt földes, mint füves, és amelyiken tizenegy zöld-fehér csíkos mezbe bújt legény, hatalmas elszántsággal, utánozhatatlan odaadással, lelkesedéssel, meg-megújuló rohamokkal támadta az ellenfél kapuját.

A hangulat? A hangulat pedig alig-alig leírható, a szurkolók, mintha több ezernyi láthatatlan elektromos vezetékkel volnának összekötve a játékosokkal, mert a pályán történő minden apró rezdülést, mozdulatot, támadást, egy becsúszást, egy szabálytalanságot, szinte azonnal, de az egész stadion, minden szektorából érkező, szurkolói érzelmi kitörés követ.

És itt ezek a csodálatos lelkes emberek nem tempót kiáltva szurkolnak a csapatuknak hanem valami olyan egységes, és dörgedelmes Huj, Huj Hajrázásban buzdítják az övéiket, hogy az láthatóan béklyót rak még az ellen legjobb, legbátrabb játékosainak a lábára is, és a sajátjaikéra pedig éppen ellenkezőleg serkentőleg hat, hogy nem éreznek fájdalmat, nincs sérülés, és fáradság sem, csak mennek előre töretlenül.

Az egymásra rakódó évtizedek hazai, és nemzetközi küzdelmeiben hány és hány csapat vezetői, játékosai, szurkolói csodálták meg és irigyelték el a Ferencvárost szinte egyedülállóan körülvevő szurkolói rajongást, pedig bőven voltak angol, olasz ellenfeleink, ahol nem kevésbé szeretik a csapataikat a drukkerek, és mégis…

A kilencvenes évek derekára aztán sajnos ez a szurkolói hozzáállás, mentalitás bicsaklott meg.

Ezt az egyedülálló csodát szorította ki egy önfeladásból fakadó, teljesen környezetidegen, külföldről átvett majmolás.

Akkoriban kezdett el igazán elválni egymástól az egyesület és a szurkolótábor, akkoriban kezdett el bomlani, osztódni, magát külön kis egységekben, csoportokban, egókban meghatározni az addig egységes B-közép és az oldallelátók drukkerhada.

Akkor tagadtuk meg magunkat, idegen rongyokért nyúlva végleg, ami mára már odáig züllött, hogy a szurkoló jogászkodik, egymást fenyegetve hatalomért, beleszólásért törtet, ha történetesen véletlenül a lelátón foglalhat mégis helyet, akkor sem a pályán történtekkel, a csapattal foglakozik sok esetben, hanem leginkább magával, a koreográfiával, az ellenfél gyalázásával, és a pótcselekvések szinte felsorolhatatlan tárházával.

Hatalmas TISZTELET a még napjainkig megmaradt, bár egyre fogyatkozó létszámú őrzőknek.

Most ennyit szerettem volna elmondani a legkisebb bántó szándék nélkül, mert továbbra is hittel vallom, hogy a Ferencváros szurkolóinak van honnan megtérnie, itt volna az ideje a magunkba nézésnek és az önvizsgálatnak.

Köszönöm azok megértő türelmét, akik egy ilyen hosszú agymenést hajlandóak elolvasni.

Szép napot, áldás, békesség!

Tuncsik Gábor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

10 hozzászólás

  1. mumi írta:

    T. Tuncsik Gábor !

    Tudatosan vártam.
    Vártam, mert érdekelt, a mai “ultracsoportzivataros” időkben átüti e fradista barátaink ingerküszöbét (néhányét…) az írásod.
    Elnézést az ismeretlen tegezésért, de a FRADI az tán erre is lehetőség.
    Nem biztos a teljes a nézet azonosságunk, de meggyőződésem a jelenlegi helyzetben a
    FRADI TÁBOR (ami nem kell homogén egység legyen, de kell, hogy ..FRADI ÉRDEKELT.. legyen)legalább hasonló mérce szerint ítélve segítse és ne rombolja szeretett klubbunk lehetőségeit.
    Az egyéni érdekek sűrű hálóján túl észre kéne venni a KÖZÖS FELELŐSSÉGÜNKET is.
    Nem kell a “Berkiékkel” mindenben azonos nevezőre jutni.
    Jó, ha a szurkolók határozottan képviselik a saját véleményüket.
    A mérce legyen a : Fradi volt és..FRADI LESZ!!!
    A reakciók hiánya szomorúvá tett .
    Nem vagyok sűrűn levelező típus, de gondoltam …a vélemény szabad..
    Gratulálok az íráshoz.
    Mivel Te is névvel tetted:
    Murár Mihály a 00262.sz. bérlet tulajdonosa.
    2010.03.05.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 5. 16:44

  2. Királylány írta:

    Sziasztok!!Tudja valaki hogy miért nincs vezérszurkolonk?????

    Hozzászólás ideje: 2010. március 25. 12:20

  3. ss írta:

    IGEN CSAK SENKI NEM MER ROLA BESZELNI…………………..
    EZ MAR NEM AZ A FRADI ………………..
    MINT ANNO PELDAUL A MILWALL ELLEN OTT FOLROBBANT A STADION ILYEN MAR NEM LESZ KOSZONJUK HOOL ! OK SZEP MUNKAAA

    MINDHALALIG FERENCVAROS!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 25. 15:08

  4. fürer írta:

    köszönjük a Szerkesztőknek azt, amit tesznek a Ferencvárosért, ha így, internetes írott formában, akkor így.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 25. 20:15

  5. Királylány írta:

    Hali ismét!!
    Most akkor adna valaki felvilágosítást!!Lessz egyátalán még szurkolás??
    Én nagyon hiányolom,minden hazain ott vagyok,voltam és leszek is!!
    Kicsit ez furi igy!!!!!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 25. 21:05

  6. pumpaduda írta:

    Régen is volt olyan aki minden meccsen kint volt de talán életében egy meccset sem látott (h..os tüzoltó) a mostani “vezérszurkolók” egész meccsen háttal a pályának vezényelnek őket nem érdekli egy szép csel egy önfeláldozó becsúszás csak az önmegvalósítás.

    Hozzászólás ideje: 2010. június 7. 19:13

  7. sándor írta:

    Fradi szurkolók az árvízi gátakon:

    http://www.royalmagazin.hu/hirek-borsod-abauj-zemplen-megye-b-a-z-megye-rendorsegi-hirek-zold-hirek-eu-hirek-bulvar-sport

    Hozzászólás ideje: 2010. június 8. 22:05

  8. sándor írta:

    ftc szurkolók a gátakon,,,ez a pontos link

    http://www.royalmagazin.hu/hirek-borsod-abauj-zemplen-megye-b-a-z-megye-rendorsegi-hirek-zold-hirek-eu-hirek-bulvar-sport/b-a-z-megyei-hirek-borsod-abauj-zemplen-megye-hirek-informaciok-programik-rendezvenyek-miskolc-ozd-kazincbarcika-szerencs/5017-fradi-szurkolok-az-arvizi-vedekezesben

    Hozzászólás ideje: 2010. június 8. 22:12

  9. Balázs írta:

    Tisztelt Fardisták!

    Egy felívást szeretnék fűzni az itt megjelentekhez!
    Van a birtokomban egy a Ferencvárosi Labdarúgó csapatot ábrázoló csapatkép a 70-es évekből, eredeti fa kerettel, kitűnő állapotban! Nagypapám hagyatéka, de én megválnék tőle, árverésre bocsájtanám és a befolyt összeget egy vidéki kiscsapat utánpótlás korosztályának adnám! Amennyiben ez lehetséges lenne, írjatok az e-mail címemre és küldök róla fotót, nem nagy összeg de a kis srácoknak az is valami! Köszönettel! Balázs

    Hozzászólás ideje: 2010. november 26. 11:27

  10. Kovács Péter írta:

    Igen tisztelt Tuncsik Gábor Úr

    Jómagam ötven éve drukkolok a Fradinak és járok Fradi mérkőzésekre. Minden alkalommal átéltem ezt a szurkolási stílust. Ezért amit leírt, minden betűjével egyetértek.
    Bízom benne, hogy ez újból így lesz, de ehhez a Fradi család minden tagjának a maga területén mindent meg kell tennie a Fradiért!

    Baráti üdvözlettel egy régi Fradi szurkoló.

    Mindhalálig Fradi!

    U.I.: És még azon is túl………..

    Hozzászólás ideje: 2011. március 12. 12:55

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Cegléd – FTC 1:1

    Bejegyzés ideje: 2008. október 4.
    Szerző: Simon Sándor

    Kedves Olvasók!

    Bejegyzés ideje: 2009. február 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Nézzük újra győzelmeinket a Megyeri úton

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 8.
    Szerző: Simon Sándor

    A nap, amelyen valóra váltak álmaim

    Bejegyzés ideje: 2009. április 15.
    Szerző: Limpi