2018. február 24. szombat

Szurkolók a múltból: Stocker József, az egykori B-közép tagja

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. március 16.

A szurkolók a múltból sorozat nem fejeződött be, hiszen egyre erősebb az igény a visszapillantásra. Erősebb, mert nekünk mai szurkolóknak vissza kell térnünk a gyökerekhez, ez pedig csak akkor lehetséges, ha időről időre visszatekintünk elődeinkre.

A múlt szurkolói, saját korukban talán még nem is sejtették, hogy egykor majd példák lesznek. Példák, mégpedig az erkölcs, az erő és az egyetértés példái. Nem sejtették, hogy a jövő szurkolói, egy egészen más világban, egészen más stílussal fognak szeretett klubjuk és csapatuk felé viszonyulni. Nagyon sokat változott a világ, vele együtt nagyon sokat változtak az emberek is. Természetesen, mi szurkolók sem tudjuk függetleníteni magunkat az éppen aktuális korok szellemiségétől, hiszen mi is ebben a nemzetben élünk, minket is befolyásolnak, formálnak a külső körülmények. Az alkotó ember viszont nem engedi át magát az éppen aktuális sodrásnak, hanem ha kell, akkor az árral szemben úszva próbálja az általa elérhető emberi közösségeket jó irányba terelni.

A Ferencváros múltbéli szurkolói tudták, hogy számukra egy menedékvár van, az pedig az egyetértés. Nem engedhetik meg maguknak a széthúzást, mert az a kor politikai helyzetében, azonnali vereséget mért volna rájuk. Mi, mai szurkolók vajon megengedhetjük magunknak a pártoskodást? Meg vagyok győződve róla, hogy nem. Ezt a luxust, soha semmilyen körülmények között nem engedhetjük meg. Ez egyenlő az öngyilkossággal. Mint tudjuk, ez pedig a gyáva emberek menedéke. Ezt az utat nem választhatjuk magunknak. Az elődeink által ránk hagyott dicső örökséget, nem pusztíthatjuk el, mert kötelességünk megőriznünk és továbbadnunk a jövő nemzedéke számára. A sokak által nagyrabecsült és elismert Nagy Béla is ezt ismerte fel. Beszélgetett a szurkolókkal és papírra vetette párbeszédeit, hogy majdan a jövő szurkolója számára példaként szolgáljanak ezek a beszélgetések.

Az alábbiakban Stocker József, egykori B-közepes szurkolóval készített riportját olvashatjuk, az ő világába kalauzol el minket krónikásunk.

Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    FTC – Vasas: az elmúlt 20 évben

    Bejegyzés ideje: 2010. március 26.
    Szerző: Limpi

    A “Zöld Sas” trófea átadása 2010. II.

    Bejegyzés ideje: 2010. május 19.
    Szerző: Simon Sándor

    Beszélgetés Liban Abdival

    Bejegyzés ideje: 2010. május 14.
    Szerző: tibu1

    Egy új Springer-szobor

    Bejegyzés ideje: 2011. szeptember 27.
    Szerző: Simon Sándor

    Színes anekdoták a múltból

    Bejegyzés ideje: 2014. augusztus 6.
    Szerző: Simon Sándor