2024. április 20. szombat

MTK – FTC : az elmúlt 20 év a Hungária körúton

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. április 9.

Az MTK és a Fradi párharca a magyar nemzeti bajnokság történetének legnagyobb múltra visszatekintő összecsapása, az örökrangadó. A két gárda találkozása több, mint 100 évre tekint vissza, hogy pontosak legyünk, 107 esztendőre. A csapatok első találkozóját ugyanis 1903. március elsején rendezték a Millenárison, ahol a Fradi Braun duplájával és Kovács találatával 3-1-re nyert.

Érdekesség, hogy az Üllői úti pálya avató mérkőzése egy 1911. február 12-én lejátszott FTC-MTK bajnoki volt. Az avatás jól sikerült, Schlosser két góljával 2-1-es győzelmet arattunk az MTK felett. A két Fradi-gól korhű leírása: „A 29. percben Schlosser lefut, Bíró megakasztja ugyan, de az újból hozzákerült labdát Schlosser szédületes, erős lövéssel a kapu jobb sarkába helyezi.”

Két perc múlva megszületett az első tizenegyes is az új pályán: „A 31. percben Schlosser lövését Révész kézzel fogja, mire a bíró tizenegyest ítél, melyet Schlosser helyez a jobb sarokba.” Egyébként a mérkőzésen mind az FTC, mind az MTK lőtt egy-egy érvénytelenített gólt is.

A Hungária körúti pályát is MTK-Fradi meccsel avatták 1912. április elsején, ezen a mérkőzésen az MTK győzött 1-0 arányban, a győztes gólt az MTK angol származású játékosa Lane szerezte a 27. percben.

Kivételes képességgel megáldott játékosok, legendás edzők, emlékezetes párharcok évtizedeken át. Ez a két csapat közös történelmének eszenciája.

Az alábbiakban az elmúlt két évtized Hungária-körúton lejátszott örökrangadóit gyűjtöttük össze.

Lássuk, mire mentek egymással a felek az elmúlt 20 esztendőben:

1989-90-es szezon
1989. november 26.

MTK-VM – FERENCVÁROS 3-0 (1-0)
Hungária körút, vezette: Puhl.

MTK-VM: Zsiborás – Hahn, Híres, Lőrincz, Vadász – Katzenbach, Horváth Cs, Hannich, Balog T. – Jován (Cservenkai a 81.), Lakatos (Talapa az 53.). Edző: Verebes József.

FERENCVÁROS: Józsa – Simon, Pintér, Limperger, Keller – Topor (Páling a 70.), Bánki (Albert a 71.), Kincses, Keresztúri – Dzurják, Fonnyadt. Edző: Rákosi Gyula.

G.: Hannich (42.), Katzenbach (69.), Cservenkai (83.).

Sárga lap: Horváth Cs. (24.), Pintér (54.), Híres (60.).

1990-91-es szezon
1991. április 27.

MTK-VM-FERENCVÁROS 1-0 (0-0)
Hungária körút, vezette: Németh.

MTK-VM: Zsiborás – Talapa, Híres, Hahn, Preszeller – Cservenkai (Balogh G. az 54.), Horváth Cs., Hannich, Pölöskei – Jován (Balog T. a 67.), Hámori. Edző: Verebes József.

FERENCVÁROS: Balogh T. – Limperger, Pintér, Telek – Vaszil (Albert a 46.), Szenes, Keresztúri, Keller – Nacer, Dzurják (Kiss a 64.), Dukon. Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Balogh G. (82.-11-es).

Sárga lap: Limperger (75.).

1991-92-es szezon
1992. május 8.

MTK- FERENCVÁROS 0-2 (0-1)
Hungária körút, vezette: Puhl

MTK: Zsiborás – Talapa, Híres, Vincze (Morozov az 58.), Kecskés – Bognár, Vancsa, Balog Tibor, Horváth Cs. – Ivanics (Jován a 74.), Hámori. E: Verebes József.

FERENCVÁROS: Balogh Tamás – Simon, Telek, Kuznyecov, Szekeres – Páling, Fodor, Lipcsei, Albert – Schneider (Vaszil a 46.), Wukovics (Szenes a 78.). E: Nyilasi Tibor

G.: Wukovics (16.), Fodor (74.).

Sárga lap: Páling (43.), Simon (44.), Hámori (64.), Lipcsei (64.), Mozorov (66.), Fodor (75.).Â

Kiállítás: Fodor (88.).

1992-93-as szezon
1993. május 15.

MTK- FERENCVÁROS 4-3 (4-0)
Hungária körút, vezette: Piller

MTK: Zsiborás – Híres – Turbék, Keresztúri – Talapa, Vancsa, Sztanó, Balog T., Zsivóczky (Vincze az 59.) – Hámori, Szabó T. (Nagy S. a 66.). E: Gellei Imre.

FERENCVÁROS: Balogh T. – Telek – Simon, Szekeres – Páling (Fodor a 46.), Szűcs, Albert, Lipcsei, Keller (Kuznyecov a 46.) – Gregor, Wukovics. E: Nyilasi Tibor

G.: Keresztúri (5.), Zsivóczky (27.), Balog T. (38.), Szabó T. (40.), Fodor (53.), Gregor (67.-11-es), Lipcsei (78.).

Sárga lap: Telek (21.), Turbék (30.), Hámori (32.), Zsivóczky (42.), Zsiborás (67.).

Kiállítás: Talapa (65.), Telek (72.).

1993-94-es szezon
1993. szeptember 11.

MTK-FERENCVÁROS 1-1 (1-0)
Hungária körút, vezette: Vágner.

MTK: Piel – Híres – Turbék, Vincze (Sztanó az 57.), Zsivóczky – Talapa, Vancsa, Horváth Cs., Pölöskei – Hámori, Komódi (Jován a 72.). Edző: Gellei Imre.

FERENCVÁROS: Szeiler – Telek – Simon (Szűcs a 84.), Szekeres – Albert, Détári, Lipcsei, Keller – Gregor, Kovács J. (Balogh G. a 66.), Wukovics. Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Horváth (44.-11-es), Lipcsei (82.).

Sárga lap: Telek (15.), Komódi (26.), Wukovics (36.), Szeiler (44.), Keller (56.), Híres (75.).

1995-96-os szezon
1996. június 24.

MTK- FERENCVÁROS 2-1 (1-1)
Hungária körút, vezette: Hanacsek

MTK: Babos G. – Lőrincz – Kuttor, Szekeres – Babos Á., Farkasházy, Csillag (Talapa a 67.), Horváth, Zsivóczky (Hamar a 85.) – Szabados, Kenesei (Oprisan a 88.). E: Garaba Imre

FERENCVÁROS: Hajdu – Telek – Milovanovics (Hrutka a 72.), Szűcs – Nyilas, Arany, Jagodics, Lisztes (Kopunovics a 85.), Keller (Vincze a 69.) – Zavadszky, Nicsenko. E: Novák Dezső.

G.: Arany (1.), Szabados (29.), Zsivóczky (59.).

Sárga lap: Milovanovics (33.), Farkasházy (48.), Telek (82.).

1996-97-es szezon
1996. augusztus 24.

MTK-FERENCVÁROS 3-0 (1-0)
Hungária körút, vezette: Varga S.

MTK: Babos – Horváth Cs. (Kuttor a 22.), Lőrincz, Szekeres – Farkasházy, Zimmermann, Katzenbach, Halmai, Zsivóczky (Illés az 51.) – Kenesei, Orosz (Preisinger a 77.). Edző: Garami József

FERENCVÁROS: Szeiler – Telek – Jagodics, Nagy N. – Nagy Zs., Miriuta, Lisztes (Limperger a 46.), Arany (Zavadszky a 70.), Aranyos (Páling a 75.) – Horváth F., dr. Touati. Edző: Novák Dezső

G: Kenesei (5., 89.), Orosz (68.).

Sarga lap: Miriuta (49.), Zimmermann (55.).

1997-98-as szezon
1997. november 19.

MTK-FERENCVÁROS 2-2 (2-1)
Hungária krt., vezette: Vágner.

MTK: Babos – Kuttor, Lőrincz, Szekeres – Farkasházy, Molnár, Halmai, Illés (Zimmermann a 76.), Madar – Kenesei, Orosz (Csertői a 65.). Edző: Garami József.

FTC: Hajdu – Hrutka, Dragóner, Lipcsei – Páling (Vámosi a 73.), Jagodics (Zavadszky az 53.), Szűcs, Vincze O., Milovanovics (Nicsenko a 46.) – Horváth, Albert. Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Illés (11.), Orosz (45.), ill. Horváth (32., 90.).

Sárga lap: Lőrincz, Halmai, Illés, ill. Dragóner, Jagodics, Szűcs.

1998-99-es szezon
1999. március 13.

MTK-FERENCVÁROS 2-0 (1-0)
Hidegkuti Nándor Stadion, vezette: Hanacsek.

MTK: Babos G. – Lőrincz – Babos Á., Szekér, Szamosi – Balaskó, Halmai, Illés, Madar – Kenesei (Czvitkovics a 86.), Preisinger (Farkas V. a 66.) Edző: Egervári Sándor.

FERENCVÁROS: Udvarácz – Telek – Kriston (Schultz a 69.), Nagy N. – Nyilas, Szűcs, Vincze O., Lendvai, Füzi (Bjelics a 77.) – Szabics (Kulcsár az 59.), Selimi. Edző: Marijan Vlak.

G.: Kenesei (41.), Madar (82.)

Sárga lap: Halmai, Illés, Udvarácz, Nagy N., Szűcs, Selimi

1999-2000-es szezon
2000. március 18.

MTK-FERENCVÁROS 2-3 (2-2)
Hidegkuti-stadion, vezette: Hanacsek.

MTK: Babos – Schindler, Kuttor (Komlósi a 70.), Szamosi, Elek – Madar, Erős (Balaskó a 81.), Halmai – Illés – Gusatu (Kenesei a 64.), Egressy. Edző: Henk ten Cate.

FERENCVÁROS: Szűcs L. – Szűcs M. , Lakos, Crnomarkovics – Bárányos (Lilik a 86.) – Csoknay, Váczi (Vén az 50.), Füzi, Nagy N. – Horváth P. (Halgas a 93.), Tóth M. Edző: Sztanko Poklepovics.

G.: Illés (18., 45.), Bárányos (42.), Füzi (45.), Tóth M. (68.)

Sárga lap: Komlósi, Erős, Halmai, Váczi, Szűcs M.,

2000-2001-es szezon
2001. május 6.

MTK-FERENCVÁROS 5-2 (2-0)
Hungária krt., vezette: Megyebíró.

MTK: Vlaszák – Komlósi, Kuttor, Szamosi, Füzi (Elek a 69.) – Madar, Jezdimirovics, Erős – Bükszegi (Buzsáky a 79.), Ferenczi (Juhász a 75.), Illés. Edző: Bognár György.

FTC: Szűcs L. – Hrutka, Dragóner, Keller (Nagy N. a 46.) – Csiszár (Gera az 55.), Gyepes, Lipcsei, Földvári – Kriston, Horváth P. (Tóth M. a 74.), Pinte. Edző: Csank János.

Gól: Bükszegi (44.), Illés (45.), Ferenczi (53., 58.), Gera (67.), Horváth P. (69.), Juhász (82.).

Sárga lap: Földvári (24.), Füzi (32.), Komlósi (36.), Kriston (63.).

2001-02-es szezon
2002. április 27.

MTK – FERENCVÁROS 0-1 (0-1)
Hungária körút, vezette Kassai.

MTK: Vlaszák – Horváth L., Komlósi (Madar a 46.), Szmiljanics, Elek – Zavadszky, Jezdimirovics (Juhász a 76.), Buzsáky (Czvitkovics a 67.), dr. Füzi – Ferenczi, Illés. Edző: Popovics Sándor.

FERENCVÁROS: Szűcs – Dragóner – Balog, Gyepes – Kriston, Kapics (Vukmir a 83.), Lipcsei, Szkukalek – Pinte, Gera, Horváth P. (Fülöp az 56., Szili a 68.). Szakmai igazgató: Garami József.

G.: Horváth P. (12.).

Sárga lap: Szmiljanics (21.), Pinte (85.).

2002-03-as szezon
2003. május 10.

MTK-FERENCVÁROS 0-0
Hidegkuti Nándor-stadion, vezette: Kassai.

MTK: Hajdu – Molnár (Dragan a 80.), Szmiljanics, Pető, dr. Füzi – Zavadszky, Illés, Jezdimirovics, Madar (Rednic a 64.) – Juhász, W. Silva (Lita a 46.). Edző: Egervári Sándor.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Balog – Kriston, Zováth, Szkukalek (Keller az 52.) – Gera, Lipcsei, Leandro – Tököli (Somorjai a 75.). Szakmai igazgató: Garami József.

Sárga lap: Tököli (14.), Dragóner (21.), Zavadszky (43.), Molnár (79.).

Kiállítás: Vukmir (21.).

2003-04-es szezon
2004. április 18.

MTK – FERENCVÁROS 1-0 (0-0)
Hungária körút, vezette: Juhos

MTK: Végh – Zabos (Czvitkovics a 46.), Janjics, Juhász, dr. Füzi – Zavadszky, Pisont (Kemon a 93.), Jezdimirovics, Rósa H. – Torghelle, W. Silva (Vati a 74.). E: Egervári Sándor.

FERENCVÁROS: Szűcs – Bognár, Botis, Vukmir – Kriston (Dragóner a 73.), Lipcsei, Somorjai (Rósa D. a 38.), Leandro (Sasu a 75.), Kiss Gy. – Gera, Tököli. E: Pintér Attila.

G.: Pisont (70.).

Sárga lap: Torghelle (20.), Kriston (28.), Jezdimirovics (63.), Janjics (67.), Dragóner (79.).

Kiállítás. Bognár (55.), Vukmir (84.), Botis (87.), Torghelle (91.).

2004-05-ös szezon
2004. augusztus 7.

MTK-FERENCVÁROS 3-1 (0-0)
Hidegkuti Nándor-stadion, vezette: Dubraviczky.

MTK: Végh Z. – Balogh B., Juhász, Lambulics, Pollák – Czvitkovics (Bori a 46.), Jezdimirovics, Zabos (Elek a 89.), dr. Füzi – Kanta J. (Illés az 50.), Silva. Szi: Garami József.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Botis, Gyepes, Huszti – Takács Á., Lipcsei, Tőzsér – Sowunmi (Penksa az 58.), Bajevszki, Vagner (Sasu a 73.). Edző: László Csaba.

G.: Bajevszki (78.), Bori (80., 82.), Pollák (90.).

Sárga lap: Lambulics (22.), Sowunmi (23.), Takács Á. (41.), dr. Füzi (49.), Bori (82.).

2005-06-os szezon
2005. szeptember 25.

MTK – FERENCVÁROS 2-2 (0-2)
Hidegkuti Nándor-stadion, vezette: Szabó Zs.

MTK: Végh Z. – Horváth L., Balogh B., Lambulics, Pollák – Jezdimirovics (Urbán a 46.), Zabos – Czvitkovics (Illés a 73.), Kanta J., Bori – Hrepka (Selei a 79.). Szi: Garami József.

FERENCVÁROS: Szűcs L. – Szálkai (Béress a 83.), Budovinszky (Erős G. a 43.), Botis, Laczkó – Takács Á. – Szalai T. (Jovánczai a 66.), Lipcsei, Csepregi, Tőzsér – Rósa D. E: László Csaba.

G.: Tőzsér (39.), Rósa D. (40.-11-es), Hrepka (57.), Kanta J. (58.-11-es).

Sárga lap: Tőzsér (18.), Balogh B. (40.), Laczkó (58.), Rósa D. (73.), Hrepka (76.).

Az elmúlt 20 évben 16 alkalommal találkoztunk az MTK-val idegenben.


Amint az látható, a mögöttünk lévő két évtizedben az MTK dominált a párharcban. Csupán 3 alkalommal tudtuk elhozni mind a 3 pontot a Hungária-körútról, négyszer egy ponttal gazdagodtunk, a többi találkozón az MTK hagyta el győztesen a pályát.

Itt az idő a javításra! Előre a három pontért!

Bartók Ferenc

Felhasznált források:
Nagy Béla: Fradi Futballkrónika 1899-1973
sporthirado.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

6 hozzászólás

  1. zöldi írta:

    Itt az idő! Nyerni kell!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 9. 15:54

  2. Névtelen írta:

    Limpi, lehet, hogy rosszul, de emlékszem egy olyan MTK-Fradira, ahol Füzi 2 góljával nyertünk.
    Érdekes ez a Füzi gyerek. Később megvert minket az MTK színeiben, most a Dózsánál van. Nem túl szimpatikus 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 13. 09:18

  3. bockor írta:

    Az előbb elfelejtettem bejelentkezni. Bocsánat!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 13. 09:19

  4. Limpi írta:

    Bockor utánanéztem a dolognak, Füzi két szezonon át játszott a Fradiban, és ezalatt 3 Fradi-MTK-n szerepelt. A két idegenbeli találkozó a fenti összeálíltásban benne van.

    A hazai meccsek:

    1998-99-es szezon
    1998. augusztus 7.

    FERENCVÁROS-MTK 2-2 (0-2)
    Üllői út, vezette: Vágner.

    FERENCVÁROS: Udvarácz – Telek – Vámosi, Mátyus – Kriston (Kovács B. a 46.), Nyilas, Lendvai, Schultz (Vincze O. a 32.), Nagy N. – Selimi (Fülöp a 46.), Bükszegi. Edző: Nyilasi Tibor.

    MTK: Rabóczki – Lőrincz – Molnár, Komlósi, Szamosi – Erős, Halmai, Illés, Madar – Orosz (Balaskó a 70.), Kenesei (Szekeres a 60.) Edző: Egervári Sándor.

    G.: Kenesei (5.), Halmai (24.), Nyilas (75.-11-es), Bükszegi (88.)

    Ezen nem játszott.

    1999-2000-es szezon
    1999. szeptember 10.

    FERENCVÁROS-MTK 1-0 (0-0)
    Üllői út, vezette: Megyebíró.

    FERENCVÁROS: Szűcs L. – Lakos – Szűcs M., Mátyus, Nagy N. – Bárányos, Kovács B., Füzi – Tóth M., Horváth P., Kulcsár (Lászka a 69.). Edző: Sztanko Poklepovics.

    MTK: Babos – Erős, Komlósi, Kuttor, Szamosi – Fehér, Halmai, Leandro (Madar a 29.) – Illés – Kenesei (Ilea a 82.), Egresy. Edző: Henk ten Cate.

    G.: Tóth M. (90.)

    Sárga lap: Illés (7.), Egressy (45.), Fehér (77.), Szűcs M. (77.), Kuttor (88.)

    (forrás: sporthirado.hu)

    Egyébként 4 bajnoki gólt lőtt a Fradiban: Egyet-egyet az 1998-99-es kiírásban a Videotonnak otthon és idegenben, betalált a Siófoknak majd a következő szezonban egyszer az MTK ellen az ő góljával szereztünk vezetést először a meccsen. Ez a meccs benne is van a statisztikában.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 13. 10:27

  5. bockor írta:

    Limpi, akkor az a 2000-es 2-3 lesz amire gondolok. Kint voltam, nyertünk és Füzi volt a meccs hőse. Én úgy emlékeztem, hogy 2 gólt lőtt, de ezek szerint csak egyet. Lehet Ő adta a gólpaszt Tóth Misinek…

    Hozzászólás ideje: 2010. április 13. 15:28

  6. Limpi írta:

    Az első gólunknak is tevékeny részese volt, Bárányos az ő lövése utáni kipattanót rúgta be. Tóth góljánál pedig az utolsóelőtti passz fűződik a nevéhez. Nagy meccse volt az biztos.
    Cirka 8 év után nyertünk újra az MTK ellen az ő teljesítményének is hála.

    Egyébként az FTC Baráti Kör TV-ben benne van ennek a meccsnek is az összefoglalója a videók között.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 13. 15:46

HOZZÁSZÓLÁS