2024. április 18. csütörtök

Az FTC-DVSC meccs örömteli számai …

Szerző: eagleeye1899 Bejegyzés ideje: 2010. április 20.

Tavaszi menetrendünkben egy nagy rangadó volt soron, történelmi mérkőzés volt ez, hiszen BL-csoportban résztvevő csapattal még nem mérkőztünk sohasem a Nemzeti Bajnokságban.

Érzelmi hullámvasúton utazunk az idei szezonban, igaz ez főként a tavaszra. Sok negatív impulzus ér minket, de mostanában szerencsére egyre több a pozitív.

A múlt hét vége még a Legenda távozásáról szólt, örök nyugalomra pénteki mérkőzés napján helyezték. A hét gyászába azonban optimizmusra okot adó hírek, történések is keveredtek.

Az MTK ellen visszatérő – a Green Monsters csoport által vezetett táborhoz csatlakoztak a még létező csoportosulások és az új csoport, az Erkölcs,Erő,Egyetértés – hála a hét közepén a klubvezetés által eszközölt változásoknak, a házirendet és az ÁSZF-et illetően. Így pontosabbá, egyértelműbbé váltak a szabályok és a folyamatok.

Ennek pozitív hatása az egész mérkőzést meghatározta – ebben a szurkolók többsége és a játékosok is egyetértettek.

Bár még messze volt a régi teltházas idők hangulata, de az 5000 fő körülire duzzadt nézősereg szurkolása főként a mérkőzés hajrájában már a régi időket idézte. Aki nem volt a helyszínen, bánhatta, mert tavasszal egészen biztosan ez volt a csúcs. Akik eddig is kijártak, azok pedig egyfajta elégtételt érezhettek a lefújás pillanatában, hiszen kitartásuk és töretlen bizalmukért cserébe végre a csapattól visszakaptak valamit, bizonyítva ezzel, hogy igenis a legjobbakkal is képesek itthon egy szoros és jó játékra – ezáltal a bizalom irányukba nem hiábavaló.

Nézzük az első félidő statisztikáját mezőnyjátékosainkat vizsgálva:

Dragónert kiemelném mindenképpen, elképesztően jól tért vissza a csapatba és ezt a számok is mutatják. Azt nyilatkozta, hogy kicsit elfáradt a második félidőre, ha a számokat megnézzük, nem is csodálkozom, rengeteg dolga akadt, amit kiválóan végzett. Bravó!

Erre a félidőre megemlíteném még a szabálytalanságokat:

A 15. percig 6-4 volt az arány, de a két les szituációt lehúzva, 6-2 a valós arány.

A 15. és 45. perc között az arány 7-5, ami a szabálytalanságra kihegyezve 7-4.

Ez ebben a félidőben 13-6 a debreceniek „javára”, ha a konkrét szabálytalanságot nézzük, azaz elmondhatjuk, hogy a Debrecen sem csinált mást, mint a többi vendég csapat az Üllői úton, azaz a mérkőzés elején igencsak rugdosódott, ehhez viszont partnerek a bírók, akiknek eszük ágában nincs megfogni a mérkőzés elején a vendégeket lapokkal.

Mozgékony embereinket és Ferenczit, sajnos azt kell mondjam, hogy a szokásoknak megfelelően kiemelten faragták.

Nézzük a második félidő statisztikáját:

Ebben a félidőben Dragónernek kevesebb dolga akadt, itt Tutoric vette át a “stafétát” és tisztázott le mindent.

Ebben a játékrészben így oszlottak meg a szabálytalanságok:

45-60 perc: 6-2

60-75 perc: 2-5

75-90 perc: 2-2

A második félidő elején jól kezdtünk, jól adogattunk, ezt a debreceniek a szabálytalanságokkal próbálták megtörni. Ezután érkezett egy kisebb hullámvölgy, hirtelen elkezdtünk mi többet szabálytalankodni, a Debrecen ezen periódusban feljött játékban kiegyenlítődött a mérkőzés, mégis milyen a foci: Tóth Bence ebben a periódusban lőtte bombagólját, pont amikor talán annyira nem volt benne a játékunkban ez. Gólja közvetlenül Schembri és Wolfe beállása után kövekezett. Schembri beállításával a támadó játékunk felgyorsult, gyors fellépései a csatárok közelébe zavart okoztak, a gól előtti akciót pedig érdemes tanulmányoznia a csapatnak. Lendület, pontosság, erőszakosság – siker.

Ezután a Debrecen már hiába próbált támadni, erőlködni, jól zártunk hátul.

A számok összesítve így néznek ki:

Érdemes nézni a támadó szekció és a támadó középpályások számait, mindenki sokkal aktívabb volt a korábbiaknál. Ehhez persze hozzájárult az ellenfél nyíltabb játéka főleg a mérkőzés vége felé.

Nézzük az említett szabálytalanságok eloszlását:

Meglepő talán Tutoric lehet: foggal-körömmel harcoltak, hogy nyerjenek ellene párharcot. Nem sikerült a debrecenieknek – mint ahogy korábban másoknak sem…

Nézzük a középpályán hogy szűrtük a játékot:

Adnan ebben a korábbiakkal ellentétben most sokat tett hozzá. A csapat szempontjából nagyon kellett ez.

Klasszikus széljátékunk még továbbra sem igazán erős, alapvonaltól nincs igazán sok és jó bejátszás középre (Pista ezzel lehetne nyerőember 🙂 ).

Nézzük a korábban sokat kritizált ívelgetős játék számait:

Hasonló az általában megszokott számokkal. Megvizsgáltam azonban célterület szerint is:

Így már mutatja, hogy főként inkább a mezőnyben a középpályát átjátszva ívelgettünk. Az előző táblából kiderült, hogy majdnem kétharmad arányban ezen ívelések pontosak voltak.

Nézzük végezetül, amit leginkább szeretünk a meccseken – a lövési kísérletek, lövések (fejesek) számát:

Ferenczire nagyon vigyáztak a Lokinál, mint ahogy ezt korábban be is harangozták. Pista mezőnymunkája egyébként mindenképp dicsérhető, sokszor visszalépett és jól passzolt, ráadásul nem tudták mindig szabályosan tartani.

Végezetül nézzük, honnan kísérleteztük meg bevenni a kaput:

Nagyszerű győzelem volt tehát, egy masszív játékkal, amely mérkőzés alakulhatott volna még érdekesebben, ha megadják a mérkőzés elején Elding szabályos gólját.

Most jön a szezon talán legnagyobb feladata – a listavezető otthonában kellene győzni, ami nem lehetetlen! Számolni kell azonban az idegen környezettel, annak ellenére, hogy úgy gondolom, több ezer fradista lesz majd a helyszínen.

Remélem legalább ennyi lövést felrajzolhatok jövő héten is az ábrára, az pedig azt is jelentheti, hogy jó eredményt érünk el – lövés nélkül nincsen gól, úgyhogy okosan, de menni kell előre!

Hajrá Fradi!

Sinka András

A végére ugorhat és hozzászólhat.

11 hozzászólás

  1. tibu1 írta:

    Most már rendszeresen Ferenczi ellen követik el, a legtöbb szabálytalanságot.
    Azt hiszem ez jelent valamit.
    Szabálytalankodni az ellen kell, aki aktív és veszélyes egy védelemmel szemben. Kritika lehet vele szemben, hogy mostanában elmaradtak a góljai, de az vak, aki nem veszi észre, hogy megváltozott a szerepköre.
    Ő az, aki sok futással, hihetetlen energiával, elvonja a figyelmet Eldingről, így ő több lehetőséghez jut. Ezt bizonyítják a statisztikák is.
    Az Elding ellen elkövetett szabálytalanságok hiánya, arra enged következtetni, hogy ő szabadabban tud mozogni, Pista aktivitása miatt.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 00:48

  2. eagleeye írta:

    Tibu,
    van benne valami.Ezen a meccsen különösen feltűnt nekem, hogy általában minimum ketten vették körbe Pistát, még akkor is, amikor visszalépett a labdákért.

    Annyira vigyáztak rá, hogy most mindössze egyszer veszélyeztetett (vagy valóban más volt a szerepköre?).
    Mindenesetre fog még ő gólt szerezni, úgy érzem, Fehérváron betalál.
    Treblának megmondtam a Debrecen meccs előtt, hogy Bence lesz a nyerőember…hátha most is bejön 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 06:56

  3. eagleeye írta:

    Dragóner Attilát még egyszer szeretném kiemelni, ha már itt vagyok és írok 🙂
    A meccsen még annyira nem tűnt fel (egy védőnél ez a jó), de visszanézve a meccset, amit az első félidőben produkált az szenzációs volt!
    Nagyon nehéz dolguk lesz hétvégén, de ha hozza ezt a szintet, akkor igen jó lehet a védelmünk és ez biztató a legnehezebbnek ígérkező párharc előtt.

    BZ pedig szenzációs, hogy megint a 2-es (3-as?) szektorból nézte a meccset.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 07:03

  4. Herkules írta:

    eagleeye! BZ attól szenzációs, hogy a 2-es(3-as?) szektorból nézte a meccset?

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 09:50

  5. tibu1 írta:

    Eagleeye!

    Bence sajnos nem játszahat, így valóban másnak kell felvállalnia a Fehérvár elleni meccsen a gólszerzést. Én Adnantól többet várnék, mert állítólag jók a távoli lövései. Távoli lövésekben Elding is jó, de ebben a felállásban nagyon úgy néz ki, hogy Pista feladata, az előre ívelt labdák átvétele, továbbfejelése, megtartása. így Elding előrébb helyezkedik el mint Pista, ő pedig nem a távoli bombáiról híres. /Bár edzőmeccsen egy szabadrúgást könyörtelenül bevágott a tizenhatoson kívülről/. Nem tudom ki fog távolról átlövésekkel próbálkozni. Erre Adnant lehetne használni, de a ZTE elleni őszi meccsünk óta, nem láttam tőle átlövéseket.
    A kalapomat megemelem, ha Pista átlövésből gólt szerez, de még ez is benne van a pakliban. A lényeg, le kell győzni a Fehérvárt és erre minden esélyünk is megvan, csak nagyon összpontosítanunk kell.
    A védelemmel nincs baj, a középpálya, mintha kezdene bele lendülni, a csatáraink meg biztos fel fogják találni magukat! Azt mondom nyerni fogunk, és elfogadom a megérzésed, Pista góljával. Jót tenne már neki is egy gól, szeretném már látni ünneplés közben.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 11:42

  6. bockor írta:

    Szia Eagle!

    3 ember statisztikájára voltam kíváncsi és nagy megnyugvásomra úgy néz ki, igazolják az általam látottakat 🙂
    Dragóner és Tutoric elképesztő munkát végeztek. Szinte hiba nélkül lejátszották a mérkőzést, amit fantasztikus fejjátékuknak és kitűnő helyezkedésüknek köszönhetnek.
    A 3. Doherty volt. Nagyon kellemesen meglepett a játéka. Eddig is sejtettem, hogy focista, de ezt most igazolta először 🙂 Elkérte és elosztotta a labdákat, sokat meg is szerzett és az utolsó 15 percben nagyon okosan lassította a játékot.
    Schembri bizonyította, hogy tud lendíteni a támadójátékunkon és Wolfe is nagyon jól szállt be a meccsbe.
    A Pista ellen elkövetett szabálytalanságok száma csak azt bizonyítja, hogy rá íveljük fel a labdákat és ezekből a bírkózásokból sokszor így kerül ki. Neki jutnak a csines dolgok, mert Ő a statikusabb, aki a védővel a hátán várja a labdát, ahelyett, hogy elmozogna. Elding sokszor többet nyit a szélek felé és hátul is többet találkozunk Vele.
    Kulcsár nagyon halvány volt sajnos.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 13:22

  7. eagleeye írta:

    Tibu,

    ha Pista nem ünnepel gólt hétvégén, akkor vendégem vagy egy italra! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 13:28

  8. eagleeye írta:

    Bockor,
    minden szavad arany! 🙂 Mint mindig…

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 13:31

  9. tibu1 írta:

    Eagleye!

    Szívesebben iszogatok, ha gólt rúg Pista! 🙂 Ha nyomat egyett, akkor Te vagy az én vendégem. 🙂 Remélem fizethetek! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 13:36

  10. Sasi írta:

    Az én torkom is nagyon ki van száradva…:DDD
    Viccet félretéve, én is meg voltam elégedve Doherty teljesítményével, nagymértékben hozzájárult, hogy legyőztük a “csodacsapatot”…
    Tutorics és Dragó is nagyon jó napot fogott ki…
    Egyet nem tudok még mindig megérteni, hogy Adnan barátunk, hogy tud kezdő lenni???
    Aki erre nekem értelmes választ ad, azt meghívja Tibu egy sörre…:DDD

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 17:20

  11. tibu1 írta:

    Mivel senki nem adott választ, a játékot lezártnak tekintem. A sör sem maradhat el, azt Sasi fizeti, hiszen válasz nem érkezett! 🙂 🙂 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 22:51

HOZZÁSZÓLÁS