2024. április 19. péntek

Összeállítottam egy nyerő csapatot

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 9.

Mint minden fradista sorstársamat, ezen a héten engem is csak a szombati nagy rangadó foglalkoztat. Olyannyira, hogy még ezzel is álmodtam. Álmomban a Fradi edzője voltam és játékosaimmal az előttünk álló mérkőzésről beszélgettem. Csak úgy ráhangolásképpen.

Ébredés után sem felejtettem az álmot, sőt realizáltam. Sorban felhívtam a “játékosaimat”, és mindegyiktől megkérdeztem:

Mit várnak a szombati mérkőzéstől?

Nézzük először a csapatot!

Hajdú Attila – Szűcs Mihály, Telek András, Szkukalek Igor – Páling Zsolt, Nyilas Elek, Bánki József, ifj. Albert Flórián, Nagy Zsolt – Fischer Pál, Dzurják József

Ugye, nem rossz? Következzenek a játékosok válaszai!

A kapuban Hajdú Attila:

Az ilyenkor szokásos jól bevált sablon szerint azt kellene mondanom, hogy egy nagyon jó, teltházas derbit várok, ami abszolút háromesélyes. De nem teszem ezt, mivel az elmúlt időszakban elkényeztettek a zöld-fehér fiúk, ami miatt egyértelműen Fradi győzelmet várok. Az utóbbi időben több Újpest és Fradi meccset is volt szerencsém megnézni, az ott látottak, az összehasonlítás után is azt mondom, most a Fradi az esélyesebb.

A védelem tagjai:
Szűcs Mihály:
A Fradinak az ősi rivális ellen mindig a győzelem igényével kell pályára lépni, mondhatnám kötelező kiharcolni a győzelmet. A Fradi mostanában látványos, ezzel együtt agreszív focit játszik, ami feljogosítja az elvárások teljesítésére. Tehát egyértelműen Fradi győzelmet várok. Megemlítem még, hogy pályafutásomban a Megyeri úti derbik igencsak kiemelt jelentőséggel bírtak, hiszen bajnoki mérkőzésen első és utolsó alkalommal is ott voltam kezdő. Ráadásul az az utolsó alkalom tíz évvel ezelőtt az volt, amikor Dragóner Attila fejesével 1-0-ra, eleddig utoljára nyertünk.

Telek András:
Először is azt várom, hogy ezt a rangadót minden szinten áthassa a fair-play szelleme. A pályán és a lelátón is. Nagyon fontos ez az utóbbi is, hiszen mindenkinek az a legjobb, ha a nézők csak a pályán történtekre és nem egymásra koncentrálnak. A Fradi a múlt héten a Győr ellen az utóbbi évek legjobb teljesítményével rukkolt elő. Ennek megismétlését várom most is és akkor nem kétséges a győzelem.

Szkukalek Igor:
Nem lennék fradista, ha nem Fradi győzelmet várnék! Remélem, az újpesti csatárok továbbra sem találják meg a góllövő cipőjüket, a mieink viszont ott folytatják, ahol a Győr ellen abbahagyták.

A középpályán
Páling Zsolt:
Az az igazság, hogy én magamból indulok ki, hiszen én játékosként sosem kaptam ki Újpesten. A viccet félretéve, ez kétségkívül egy szoros meccs lesz, amelyet bármelyik fél megnyerhet. Ezért is rangadó a rangadó, ahol az előjelektől függetlenül bármi megtörténhet. Úgy gondolom, egyetlen gól dönthet, remélem, a Fradi javára.

Nyilas Elek:
Igazából most nagyon jók az előjelek a Fradi számára. Tudom, elcsépelt szavak, de egy ilyen rangadón ez nem jelent sokat, itt mindig óvatosnak kell lenni. Emlékszem, mikor gyerekkoromban a Nyilasi fémjelezte, sokkal esélyesebbnek tartott Fradi 3-0-ra kikapott a szinte ifikkel felálló Dózsától. Így kezeljük azt is, hogy most a Fradi lendületben van, szerkezetileg is rendezett a csapat, az Újpest pedig fiatal, e tekintetben rutintalanabb. Szerintem 2-1-re nyerünk, de döntetlennél rosszabb eredményt nem tudok elképzelni.

Bánki József:
Mit várok? Legendás Fradi szenvedélyt és azt a passzolós játékot, amit legutóbb a Győr ellen láttam. Mindezt bátran, tele önbizalommal. Vágyom a győzelmet!

ifj. Albert Flórián:
Mit várnék? Ez nem kérdés. Csakis Fradi győzelmet! A Fradi most egységesebb és jobb csapat. Tavaly az Újpestnek volt egy olyan periódusa, amikor a labdák befelé pattantak, most, mint minden csapat életében el szokott jönni ez a pillanat, amikor ez fordítva történik. Gondolom, a lelátón is nagy lesz a hangulat, hiszen nagy a készülődés. Itt is azt várom, hogy a fanatikusok is próbáljanak meg hűek lenni a tradíciókhoz, ne csak az utálatról szóljon a nézőtér.

Nagy Zsolt:
Fradista vagyok, csak győzelmet várhatok. Erre nem is tudok mást mondani. Sajnos a Győr ellen csak a tévében tudtam megnézni a meccset, ám erre a szombatra már szervezkedem. Ha tehetem, mindenképp a helyszínen szurkolom ki a győzelmet.

Végül a támadó duó,
Fischer Pál:
Remélem, hogy hosszú idő után elhozzuk a három pontot a Megyeri útról. Nagyon bízom a csapatban, hiszen a Győr ellen megmutatták, hogy játszani is tudnak. Ezzel együtt ez egy nagyon nagy rangadó lesz, ahol azt kívánom minden mai játékosnak, hogy érezzék és tapasztalják meg azt a hangulatot, mint annakidején mi.

Dzurják József:
Fradistaként csakis Fradi győzelmet! Örülök, hogy most ez nem csak vágy, ennek realitása is van, hiszen a csapat tele van önbizalommal, egy jól sikerült, eredményes meccs után érkezik a Megyeri útra.

Mit mondhat erre a csapatot megálmodó “botcsinálta edző”, Simon Sándor, talán csak ezt az örökbecsűt:

Hajrá Fradi, hajrá Fradi
Hajrá fiúk mert fő a győzelem!
Száz kisleány, egy gólra vár
Száz csókot ád majd a győztes meccs után!
Hajrá Fradi, hajrá Fradi
Hajrá fiúk csak tovább
És süvít a labda
A hálóba varrva
Hajrá, Hajrá, csim-bum gól.

Fradi a színed zöld-fehér
Sok dicsőt mesél
Tizenegy bátor sportoló
Úgy száguld mint a szél
Sok-sok ezer szurkoló
Győzelmet remél
Fradi ma újra győzni kell
Ez legyen a cél!

A végére ugorhat és hozzászólhat.

12 hozzászólás

  1. UTE121 írta:

    Ne 50 éves meccseket mutogassatok.Mutassátok a tavalyiakat amikor is oda vissza GYŐŐŐŐZTÜNK.És ez most sem lessz másképp.HAJRÁ LILÁK ÖRÖK ÚJPEST

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 9. 13:22

  2. Simon Sándor írta:

    Kedves UTE121!

    Gondolom, a lila színezetű oldalakon nézhetsz neked tetsző meccseket is. Ha nem, akkor azokat bizony ki kell keresgélned a youtube-ról vagy más videomegosztókról.

    Arról nem is beszélve, hogy itt speciel nem is mutattunk semmit, hanem egykori játékosaink mondták el véleményüket, érzéseiket a szombati meccs kapcsán.

    HAJRÁ FRADI!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 9. 14:42

  3. Jandó Gusztáv írta:

    Azért UTE121 felvetéséhez azt is hozzátenném, hogy hasonló nemzetközi sikermeccsért, mint amilyen nekünk 45 éve volt, az Újpestnek bizony 1932-ig kell visszamenni, amikor Középeurópa Kupát nyertek.

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 10:12

  4. Vincze Csaba írta:

    Úgy lesz, ahogy a Fradi legendák megmondták!!!! Nyerünk Újpesten, mert jobbak vagyunk és maradunk is sok-sok éven keresztül!!!! FERENCVÁROS mindörökké!!!!!!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 11:15

  5. Volánszki Károly írta:

    Szervusztok Testvéreim!

    A lilák azt számolgatják, hogy melyik csapatrészük lehet jobb… Olyankor szokott az ember így számolgatni, amikor nagyon fél az ellenféltől. Vagy talán nincs igazam?:)

    Hajrá FRADI!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 12:25

  6. Fradidrukker írta:

    Mult nelkul nincs jovo…ez mindig is igy volt.Hajra Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 13:18

  7. Franto írta:

    nagyon jók az előjelek, talán túl jók is. De tudtunk nyerni a szezon elején, mikor senki nem tudta, hogy hol tartunk, még ha gyengébb, szezonkezdeti formával is. Tudtunk nyerni, jól játszani esélytelenként, fel tudtunk állni egy hazai vereség után, és tudni fogunk nyerni esélyesként is.

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 13:28

  8. davidute írta:

    Annyit szeretnék mondani hogy tavaly oda visssza meccsen a fradi volt az esélyesebb . De az újpest nyert. Még jobban is játszott talán a fradi de mégis az újpest nyert. Ennek így kell lennie.

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 15:03

  9. tibu1 írta:

    davidute!

    Nagyon tetszik, hogy ilyen normális hangon fejezed ki a véleményedet.
    A hangnemmel tehát semmi probléma, a vélemény azonban hagy maga mögött kivetni való dolgokat. Például tavaly nem voltunk esélyesebbek és sajnos nem is nyertünk. Idén viszont azok vagyunk és meg is fogjuk verni az Újpestet!
    Ezzel a helyére kerül az a rend a labdarúgásban, ami évtizedeken keresztül uralta a focit kis hazánkban.
    A Fradi a nemzet csapata és ennek a nemzetnek kellenek a sikerek. Nyerni is fogunk, ennek így kell lennie! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 15:23

  10. Wolfee írta:

    UTE121!Tavalx az 5.forduló után nem is így nézett ki a tabella!Nézz rá most légy-szíves!Nektek hány győzelmetek is van az 5-ből?Jól van már!Szép dolog az,ha valaki rajong meg él-hal a klubjáért.De most jobb a FRADI!Most mi nyerünk,”oszt” annyi!De ne bánkódj,biztosan a jövőhéten vagy valamikor máskor majd győz a te csapatod is.vagy ki tudja!Na pááá.HAJRÁ FRADIKA!Hajrá meccs!!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 19:44

  11. Wolfee írta:

    Bocsi! “Tavaly!”

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 19:44

  12. zsozsó írta:

    Én is bízom a győzelemben, de ne feledjük, hogy a honvéd ellen sokkal esélyesebbek voltunk… Nagyon kellene a siker!
    Zsozsó, Kanizsáról

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 20:34

HOZZÁSZÓLÁS