2017. szeptember 25. hétfő

Baráti Körben: 2010. szeptember

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 28.

Törzsolvasóink számára ismerősnek tűnhet az alábbi kép. És ez nem a véletlen műve. A kép tegnap is készülhetett volna, de ez valóban egy hónappal ezelőtt készült.

Kovács Miklós az FTC egy hónapja megválasztott elnöke a Baráti Kör legutóbbi összejövetelén egyértelműsítette, hogy számára ezek az időpontok ezentúl a naptárába vésődnek. Így is tett, most is megtisztelte az összejövetelt.

A hozzá intézett kérdések előtt elmondta azt, amire mindenki kíváncsi volt, miért is mondott le az FTC elnöksége? Nincs ebben semmi titokzatos, a sajtóban is megjelent, hogy a mandátumból hátralevő másfél évet szeretnék az alapszabály adta négy évre meghosszabbítani. Épp ezért mindannyian újrajelöltetik magukat a tisztújító közgyűlésen. Némi pluszként elmondta, hogy miért is oly fontos ez? Nos! A magyar állam új szerződést kíván kötni a Ferencvárosi Torna Clubbal az általa használt létesítmények használatáról. Egy új, az eddiginél jóval hosszabb, 49 évre szóló szerződést. Egy ilyen szerződés létrejöttéhez pedig fontos feltétel, hogy az azt elfogadó elnökség mandátuma ne kérészéletű legyen, hanem friss felhatalmazással az alapszabály adta leghosszabb időszakra szóljon. Ugye, így mindjárt más?

Még egy fontos egyezség született a két szervezet, az FTC és az FTC Baráti Kör vezetése között. 2010. november 23-án lesz két esztendeje, hogy az ötvenes évek Ferencvárosának egyik emblematikus játékosa, a hetvenes évek Ferencvárosának egyik veztője, dr. Dékány Ferenc elhunyt. Végakaratának megfelelően a hamvait a Fradi pályán helyezték el. Eleddig erről semmi nem tudósított. De csak eleddig! A Ferencvárosi Torna Club vállalta, hogy egykori kiválóságunk halálának évfordulóra egy emléktáblát készíttet, amelyet a pályán méltó körülmények között elhelyez. Elhelyezi, hogy mindenki, aki arra jár, értesülhessen róla, hogy hol is jár. Hogy milyen elhivatott és megszállott Fradisták éltek és játszottak itt egykoron. Hogy ez az emléktábla hitet és erőt adjon, hogy a Fradi nem csak volt és van, hanem mindörökké igenis lesz!

A kezdeményezést a jelenlevők nagy örömmel és elégedettséggel vették tudomásul.

Természetesen nem maradtak el a kérdések és a feleletek sem, amelyeket azonban most nem részletezünk. Inkább invitálunk minden tagot, hogy legközelebb jöjjön el és személyesen tegye fel kérdéseit. Hisz, nincs annál közvetlenebb információforrás, mint ha az FTC elnökét, mint a Baráti Kör tagját is kérdezhetjük. És ő örömmel válaszol. Csak úgy, barátok közt.

A Baráti Körből Hélisz József főtitkár elbeszélése alapján Simon Sándor tudósított

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Napi válasz, VII.10.

    Bejegyzés ideje: 2009. július 11.
    Szerző: Simon Sándor

    Eredmények: 2010.09.06–09.12.

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 16.
    Szerző: Simon Sándor

    Új év, új remények

    Bejegyzés ideje: 2012. január 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Napi válasz, VII.7.

    Bejegyzés ideje: 2009. július 8.
    Szerző: Simon Sándor

    Fradi-Nyíregyháza pro és kontra

    Bejegyzés ideje: 2014. augusztus 25.
    Szerző: Simon Sándor