2017. március 27. hétfő

Újra pályán a Ferencváros

Szerző: moncsi1 Bejegyzés ideje: 2010. október 1.

Az elmúlt szezonban sajnos gyakran kellett szembenéznünk kudarcélményekkel, de most már végre lehet látni az út végén a fényt.

Bobby Davison az NB2–ből fel tudta hozni a csapatot az élvonalba, azonban ott meg is állt és csődöt mondott minden erőfeszítése ellenére. Azt az „apró” tényt nem vette figyelembe, hogy az NB1-ben való teljesítményhez több kell, mint az erőnléti stabilitás. Bobby nem bírta a kudarcot, elment.

Jött Short, aki bár mentálisan jobban „egyben volt”, mint elődje, ám ez az Üllői úton mégis kevésnek bizonyult. Azzal ő sem számolt, hogy a siker eléréséhez mennyire fontos elsősorban fejben rendben lenni…

Nagy érdeklődésre adott okot, hogy vajon ki lesz az a delikvens, aki fontosnak tartja majd a sportpszichológiát beiktatni a csapatképzésbe. 2010 nyarán megtört a jég, a csapatra nehezedő átkot feloldotta egy Kaposvárról jött edző. A bemutatkozó sajtótájékoztatón szembetűnő volt az egykor volt tornatanár megfontoltsága, intellektusa. Már akkor, ott a legelején érezhető volt a klubbal és a szurkolókkal szembeni elkötelezettsége. Az eddigi edzői nyilatkozatoktól eltért az övé, nem ígért, nem fogadkozott. Annyit mondott, van mit helyreállítania, tenni fogja a dolgát. Aztán a sajtótájékoztató monotonitásában elhangzott az a mondat is, ami a remény lehetőségét megvillantotta. Amikor a csapatot illető jövőbeli terveiről kérdezték az újságírók, Prukner László így szólt:

„Mentálisan is össze kell rakni a csapatot.”

Szavai a gondolkodó ember elmélkedéseinek adtak hangot. Elégedetten konstatálta a média, az akkor ott elhangzott legfontosabb mondatot.

A Prukner László által irányított csapat az első meccsén 2:1-re nyert a Paks ellen. Aztán jött a Kecskemét elleni győzelem, majd a Honvédtől vereséget szenvedtünk. Ezek után 1:1 –es döntetlent játszottunk Fehérváron a Videotonnal, majd a Győr elleni 3:0-al azt gondolom, bizonyította csapat, hogy mire képes. Sikerszériánk azonban megszakadt, eljött a fekete nap, amelyen az Újpest pszichikai győzelmet aratott a Ferencváros felett. A számokban kifejezett vereség, a 6:0 irracionális volt, ez kétségtelen.

A Siófok elleni hazai mérkőzésen, a már mentálisan elbizonytalanodott együttes nem tudott teljesíteni a nála egyébként gyengébb csapattal szemben. Jött a szurkolói elkeseredettség, ami plusz teherként nehezedett az amúgy is meggyengült társaságra. Az edző észrevette, felismerte a problémát, és nyíltan megmondta, lelkileg akkora nyomás nehezedik a csapatra, hogy képtelenek fejben ott lenni a játékosok a mérkőzésen még akkor is, ha fizikálisan, technikailag rendben vannak, felkészültek. Hogy mi történt ezután, szakmai titok marad. Rejtély, hogy a Mester milyen mentális tréninggel készítette fel a leigázott csapatot, ám a legközelebbi mérkőzésen a Ferencváros 3:1 -es győzelmet aratott a Vasas felett.

A rövid statisztikai összefoglaló egy hű tükör a csapat mentális libikókázásáról. Lehet persze szkepticizmussal hozzáállni Magyarországon a sportpszichológiához, lehet tudomást sem venni róla, de ha visszatekintünk, a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes években a hazai csapatoknál is voltak pszichológiai laboratóriumok, ahol teljesítménymotivációs tréningeket tartottak, egyénre szabott edzésterveket állítottak össze a sportolók részére olyan kiváló pszichológusok, mint Budavári Ágota vagy Buda Béla.

Napjainkban sem számít rettentő tabunak a külföldi csapatok életében a sportpszichológiai tréning. A szakemberek tudatában vannak, hogy a sportolók motivációja sajnos nem az élményben rejlik, hanem a teljesítményben. Ezen könnyűszerrel változtatnak játékos tréningekkel, így oldják fel a „muszáj” romboló, teljesítménycsökkentő hatását. A felelősségteljes, széles spektrumon gondolkodó edző csodákat képes kihozni a csapatából! És nem csak egy–egy meccs erejéig, nem csak akkor, ha épp felhőtlen az ég és süt a nap, hanem stabilan, mindenkor és mindentől függetlenül. A játék akkor lesz eredményes, ha a játékosok megtanulnak minden külső tényezőt kizárni. Ha pedig ez nem megy, legalább a minimális szintre illene csökkenteni ezek befolyását a szezon alatt, egészen a bajnokság végéig, hogy az eddigieknél rangosabb helyet foglalhasson el a csapat a tabellán.

Istenes Mónika

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Black Mamba írta:

    Gratulálok Mónikának a remek íráshoz! Hogy mennyire igaza van a sportpszichológiával kapcsolatosan, azt férje André Schembrivel készített interjújában is olvashattuk. A máltai gólvágónk is arról mesélt ugye, hogy külön pszichológushoz járt és tessék, meg lett az eredménye: Schembri rúgja a gólokat. Bízom benne, hogy Prukner úr sem szégyell sportpszichológust alkalmazni a csapat mellé, hogy ne kerüljön csapatunk mégegyszer olyan helyzetbe, mint az Újpest és a Siófok ellen.

    Hozzászólás ideje: 2010. október 3. 13:01

  2. Klaudia írta:

    Kedves Mónika!

    Nagyon szimpatikus, hogy egy hölgy, ilyen mélyen belelát a labdarúgás világába, Az írás remek, további sok sikert kívánok!

    Hozzászólás ideje: 2010. október 10. 14:33

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Az FTC olimpiai bajnokai: Szittya Károly

                      Bejegyzés ideje: 2012. május 13.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradi mai szakosztályai: Kerékpár (1.rész: 1904-1973)

                      Bejegyzés ideje: 2010. január 21.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Ismét bál volt Nagyváradon

                      Bejegyzés ideje: 2014. február 19.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Magyarország U20-as válogatottja sikerének apropóján

                      Bejegyzés ideje: 2009. október 12.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Időutazás az FTC Baráti Körben

                      Bejegyzés ideje: 2015. február 26.
                      Szerző: SzB