2012. május 22. kedd

Elhunyt egykori kiváló birkózónk

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. október 8.

Október 3-án, életének 81. évében elhunyt Gáspár Ferenc, egykori kitűnő birkózónk.

Gáspár Ferenc Kalocsáról került a Fradihoz 1948-ban és tizenkét éven át erősítette az FTC birkózó-szakosztályát.

Sportpályafutása lezárultával edzősködött a Ferencvárosban illetve az utánpótlás válogatottnál.

Fia, Gáspár Tamás világ- és Európa-bajnok lett.

1987-től most bekövetkezett haláláig a Vasasban tevékenykedett.

A Fradi család nevében is részvétünket fejezzük ki a családjának, nem feledjük a Fradiban töltött éveket.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör hivatalos honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2011. október 19.
                      Szerző: Simon József

                      Beszélgetés Marko Raniloviccsal

                      Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 13.
                      Szerző: tibu1

                      Utánpótlás Híradó 8.

                      Bejegyzés ideje: 2011. október 13.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Varga Zoltán születésnapjára

                      Bejegyzés ideje: 2009. január 26.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Fradi évfordulónaptár: 2011.03.29.

                      Bejegyzés ideje: 2011. március 29.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Hogy is állunk? Férfi jégkorong: 2011.03.08.

                      Bejegyzés ideje: 2011. március 8.
                      Szerző: Simon Sándor