2017. március 29. szerda

Az FTC Baráti Kör öregfiúk csapatának legújabb mérkőzése

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. október 12.

Pontosabb a cím, ha azt írjuk, mérkőzései. Legutóbb ugyanis nem tudósítottunk. Most megtesszük ezt is, annak ellenére, hogy az az eredmény könnyen feledhető. De hát ez játék, minden benne van, a győzelem is, a vereség is. Még ha ez utóbbit nem is szeretjük.

2010. október 4.
7. forduló:
Gamma – FTC BARÁTI KÖR 5-0 (3-0)
FTC Baráti Kör: Polgári – Markl Deszpoth Tóth I – Benedek Barsi L. Tóth I.M.- Perlaki

Amint a felsorolásból is látszik, a sérülések és egyéb elfoglaltságok valamint betegség miatt csupán nyolcan tudtunk kiállni a Gamma elleni mérkőzésre, amelyre a nagytétényi műfüves pályán este fél nyolckor, gyér világítás mellett került sor. Kitartottunk a szünetig, hátha érkezik még egy-két ember. Mindenesetre megpróbáltuk…

Természetesen a megjelenteket azért dicséret illeti a helytállásért.

Volt mit kijavítani.

2010. október 11.
8.forduló:
FTC BARÁTI KÖR – Közterület 2-1 (2-1)
FTC Baráti Kör: Polgári – Odor Markl Deszpoth Tóth I. – Gábor M. Barsi L./Tóth I. M./ Bencze M. Tóth M. – Csépes Gy. /Benedek/ Perlaki / Szűcs M./

Góllövők: Csépes Gy. Perlaki

A 10. percben Perlaki önzetlen átadásából Csépes szerezte meg a vezetést. Az ellenfél kiegyenlített ugyan de később Perlaki szép cselek után újabb gólt lőtt, amivel mint kiderült, el is döntötte a meccset. Persze ehhez a végén nagy szükség volt Polgári hatalmas bravúrjaira.

Végre helyenként jól és tetszetősen játszottunk. Dicséret illeti a Közterület csapatát is a rendkívül sportszerű viselkedésért.

Köszönjük Barsi Lászlónak a beszámolót.

A bajnokság állása az MLSZ adatbankja alapján:
2. FTC Baráti Kör 7 4 1 2 16-15 +1 13 pont

Ezen a ponton be szoktuk zárni a tudósítást, most azonban folytatjuk. Folytatjuk, mert a Közterület elleni meccset megnézte Istenes Tibor is. Ha már megnézte, fényképeket is készített.

Íme, mindjárt a csapatkép, az FTC Baráti Kör 2010-11-es szezonbeli csapatának a fotója:

Tibi két részletben megörökítette az első gólt is. Hiába, ő érzi mikor kell a kamerát felemelni. Az első képen Csépes Gyuri lábát elhagyja a labda,

amely a következő képen már a hálóban pihen meg, így lett 1-0 az állás.

És még mindig nincs vége…

A meccs másnapján felhívtuk Barsi Lászlót a csapat szervezőjét, egyúttal a középpálya egyik motorját, hogy érdeklődjünk a csapat történetéről.

– Laci! Hogy kezdődött? Mikor állt össze először ez a csapat?
– Tíz évvel ezelőtt összejött egy baráti társaság, amely akkoriban Pindák Laci körül szerveződött. Lacit nem kell a fradistáknak bemutatni, a jégkorongban igazán letette a névjegyét, százszoros válogatott volt. Mindannyian fradisták voltunk, felvetődött, hogy el kéne indulni valami bajnokságban. Nevet is választottunk, Fradi Baráti Kör.

– Akkor ennek még nem volt köze a mai Baráti Körhöz?
– Nem, ez tényleg a mi baráti társaságunkra utalt.

– Meddig tartott ez az időszak?
– Néhány évig semmi gondunk nem volt. Akkor a BLSZ hozott egy szabályt, hogy csak sportegyesületek csapatai indulhatnak az öregfiúk bajnokságokban is. Dilemma elé kerültünk, vagy létrehozunk egy saját sportegyesületet vagy keresünk egyet, amelyik befogad. Végül az utóbbit választottuk, hogy focizhassunk.

– Akkor nevet is kellett változtatnotok?
– Sajnos! Akkoriban FÉG néven indultunk. Nem nagyon tetszett a helyzet, kerestük a lehetőséget, hogy a Fradi neve visszakerülhessen a nevünkbe, hiszen zöld a vérünk.

– Ha nem csalódom, itt jöttünk mi, az FTC Baráti Kör a képbe…
– Igen! Bánki Dodóval sokat beszélgettem, ő is ajánlotta ezt a lehetőséget. Utánanéztem, nem volt semmilyen akadálya, hogy egy bejegyzett egyesület neve alatt induljunk, amennyiben az egyesület vezetése erre áldását adja. Megkerestük a vezetőket, Rudas Ferenc elnököt, Hélisz József főtitkárt, akik nagy örömünkre egyetértettek a céljainkkal. Egyetlen feltételük volt csupán, hogy a csapat tagjai valóban lépjenek is be a szervezett Baráti Körbe. Ezt a feltételt természetesen elfogadtuk és teljesítjük. Így ma újra FTC Baráti Kör néven indulhatunk a bajnokságban.

– Javasolnám, hogy mindezt az FTC Baráti Kör címerével is hangsúlyozzátok a mezeteken.
– Ennek mi is nagyon örülnénk. Köszönjük a lehetőséget, majd megszervezzük.

– Pindák nevét említetted, aki mögött nem futballista sportmúlt van. Ilyen nincs is köztetek?
– Jómagam a Fradi Oldboysban futballoztam sokáig, velük kétszeres bajnok voltam, egyszer-egyszer pedig második és harmadik. A közelmúltban pedig megegyeztünk Szeiler Józsival, hogy ő lenne az, aki kapusgondjainkat orvosolja, hiszen a bajnokság kezdete óta vészkapussal játszunk.

– Köszönöm a beszélgetést.
– Mi köszönjük ezúton is a lehetőséget, hogy a szárnyaitok alá vettetek minket. Ígérjük, nem fogunk csalódást okozni, fradistához méltóan minden meccsünkön odatesszük magunkat a pályán. Köszönjük, hogy a honlapon is tudósítatok rólunk.

Simon Sándor és Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      A Fradi krónikására emlékeztünk

                      Bejegyzés ideje: 2017. március 28.
                      Szerző: SzB

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Fókuszban a ZTE-FTC rangadó játékvezetője: Kassai Viktor

                      Bejegyzés ideje: 2010. november 9.
                      Szerző: eagleeye1899

                      Ellenfélnézőben: Pécsi MFC

                      Bejegyzés ideje: 2011. augusztus 6.
                      Szerző: Simon József

                      Baráti Körben (2010. január)

                      Bejegyzés ideje: 2010. január 26.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Nyereményjáték’2010: 2. forduló (frissítve)

                      Bejegyzés ideje: 2010. október 6.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradi egykor volt szakosztályai, 6.rész: Kerékpárpóló

                      Bejegyzés ideje: 2009. november 20.
                      Szerző: Simon Sándor