2017. június 29. csütörtök

Segítsünk Csöpinek!

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. október 18.

Dzurják Csöpi döntő menetet vív a kórral. Őt ismerve biztosak lehetünk benne, soha nem adja fel, küzd az utolsó pillanatig és győz. De mennyivel könnyítheti meg ezt a küzdelmet, ha a közönség, a szurkolók szeretete vele van? Költői a kérdés! Ez a szeretet megsokszorozza az erőt, mint annak idején a pályán, ahol Csöpi mindig és sokszorosan meghálálta azt. Meghálálta az utánozhatatlan góljaival. Most nem gólokért, most az életért kell a szurkolás, a szeretet.

Tudjuk, Dzurják Csöpi jelenleg is kórházban van. Éppen ma végzik el rajta az életmentő műtétet, a csontvelő-átültetést. Ezek után csak azt kívánjuk, hogy az őssejtek tegyék azt, ami a dolguk, győzzenek az életért.

Azt is tudjuk, ez a menet, bár nagyon nehéz, nem ér véget a kórházban. Utána is vannak legyőzendő feladatok. Otthon is speciális, steril környezetet kell biztosítani. A Csöpihez közel állók ezt mindenképp meg fogják oldani. Itt az idő azonban, hogy újra bebizonyítsuk, nincsenek egyedül. Segíthetnek az ismerősök, segíthetnek a barátok és nem utolsó sorban segíthet a Fradi-család.

A szórakoztató iparban dolgozó ismerősök máris jelentkeztek.

2010. október 23-án este Budapesten, az Alcatrazban (VII., Nyár u. 1.) adnak egy koncertet, hogy annak bevételével segítsék Csöpit a teljes gyógyulásban.

Zoltán Erika, Csepregi Éva, Kiki, Balázs Fecó, Rakonczay Imre, Hevesi Tamás, Sipos F. Tamás, Baby Gabi, Sugarloaf, Arató András, DJ Adamstone, DJ Dominique (Várkonyi Attila) és a Fradi öregfiúk. Ők az eddig ismert nevek a fellépők közül. Ha változás lesz  és erről információt kapunk, az oldalt tovább frissítjük.

A belépő 1000 Ft. A szervezők a teljes bevételt Dzurják Csöpi megsegítésére ajánlják fel.

Fradisták! Aki tud, az így is segítsen! Csöpi sokat tett értünk, most rajtunk a sor…

Hajrá Fradi, Hajrá Csöpi!

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Roland írta:

    Csöpi mielőbbi teljes felépülést kívánok!Hajrá FRADI!Roland

    Hozzászólás ideje: 2010. október 19. 12:25

  2. Eichkern Ferencné írta:

    Nagyon gyors felgyógyugyulást kívánunk, ! Eichkern család Tatabányáról.
    Bízunk a Jó Isten segítségében !

    Hozzászólás ideje: 2010. október 19. 19:39

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Így látta a Győr elleni meccset Kóbor János és Trunkos András

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 2.
    Szerző: tibu1

    Megvédték bajnoki címüket birkózóink

    Bejegyzés ideje: 2011. november 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Bemutatjuk szerdai ellenfelünket: Szombathelyi Haladás

    Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 25.
    Szerző: Simon Sándor

    Fradi-naptár: 11.01. – 11.07.

    Bejegyzés ideje: 2010. november 1.
    Szerző: Limpi

    Bemutatjuk szombati ellenfelünket: Kaposvári Rákóczi FC

    Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 28.
    Szerző: Simon Sándor