2024. április 19. péntek

A megtört átok

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. október 29.

A 100% Fradi legutóbbi címlapján a Fradi-Kaposvár találkozót harangozta be. Új száma is erre a találkozóra utal, mert valóban hosszú nyeretlenségi sorozatot törtünk meg. Sajnos, mindez Debrecenben nem sikerült, így a címlapra a korábbi meccs pozitív üzenete jutott.

A lap tartalmából:

Nem szakadt meg a rossz sorozat
Kilenc éve nem tudtunk nyerni Debrecenben.

Fradi-játékossal, jó formában jön a Szolnok
Következő ellenfelünk a Szolnok együttese, amely az NB II Keleti csoportjából jutott fel.

Zöld-fehér rangadó Fradi győzelemmel
A mieink 23 év után győzték le bajnoki mérkőzésen a Kaposvárt.

Darida. Gyerekek, suli, mise
Kosárlabda csapatunkból Szlimák Hajnalka és Darida Csilla már a megszűnés előtt is szerepelt a Fradiban, így ők ős-ferencvárosinak számítanak. Kettejük közül Darida eddig 35 meccsen játszott az FTC-ben, ráadásul az utolsó, szegedi fellépésen nagyban neki köszönhető az elért siker. Az interjúból kiderül, hogy sokrétű személyiség, aki kitűnő kosárlabdázó, boldog anyuka, és két iskolát is végez egyszerre.

Kézilabda: kettős győzelem
Kettős mérkőzést rendeztek a Népligetben.

Az FTC Baráti Kör rovata
Interjú az EB-győztes fradistával, aki szolgálni és nem dolgozni jár a Fradiba, azaz beszélgetés Haáz Ferenccel.



Mindenkinek ajánljuk!

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS