2017. március 27. hétfő

Menetből …

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. január 27.

… amikor még nem az eredmény számít. Ahogy a nyáron sem az számított, csak az, hogy erős ellenfelekkel szemben mérhesse le Prukner László, mire is számíthat majd. Akkor sorra kikaptunk az edzőmeccseken, de a bajnokság kezdetére mégis összeállt egy teljesen új csapat.

Az a csapat, amely most újra erőt gyűjt a folytatáshoz. Újra erős ellenfeleket keresnek nekik, hogy velük szemben mérhesse le Prukner László, mire is számíthat majd.

Ahogy nyáron, most sem az eredmény számít. Az első meccseken még nem is számíthat, hiszen a kőkemény fizikai felkészülés közepette még nem a labdás gyakorlatokon, a taktikai jellegyű gyakorlásokon van a hangsúly.

És lőn, és mégis! Múlt pénteken győztünk a román bajnokság 13. helyezettje, tegnap pedig a szerb bajnokság hatodikja ellen. Idegenben, még messze nem ideális körülmények között.

Örülök! Engem bizakodással töltenek el ezek az eredmények, mert annak ellenére, hogy nem számítanak, valamit mégis mutatnak. Mutatják a csapatunk tartását. Mutatják olyan ellenfelekkel szemben, amelyek igenis presztízskérdést csinálnának a Fradi legyőzéséből. Azonban fáradt izmok ide, fáradt izmok oda, a Fradi csapategysége már most is nagyon erős. A most szerzett izomfáradtság azonban törvényszerűen kondícióvá transzformálódik, amelyek jól jönnek majd a bajnoki meccsek utolsó perceiben. Az erős csapategység pedig nagyon jó előjel. Erre és a most megszerzett fizikai alapokra bőven lehet majd taktikailag is építeni.

Az eredményektől függetlenül bizakodhatunk, hogy jó esélyünk lehet egy nagy tavaszi meneteléshez, amelyet sokunknak volt már módja átélni. Ezek a legendás Fradi tavaszok. Amelyekre sokszor csak vártunk. Most azonban valami készül…

A csapat menetből éri el az eredményeket, olyan menetből, mely a tényleges számszerűségen túl egészen biztosan acélozza a mentális erőt. Azt az erőt, amelyre tavasszal igen nagy szükség lesz. Amely akkor is segíthet, ha az izmok már hajlandóak lennének görcsölni. Amely tudatja az ellenfelekkel úgy a pályán belül, mint azon kívül, hogy ez a Fradi nem a tavalyi Fradi! Ez a Fradi akarja a győzelmet, amelyért már most nagyon sokat tesz. Bár nem fontos az eredmény, azért mindannyiunknak jobb tőle a hangulata. Hab a tortán, hogy a második csapat fiataljai is hasonlóan gondolják. Ők is csak úgy menetből verték meg a Keleti csoport negyedik helyén álló Vác együttesét.

Gratulálok a hozzáálláshoz! Remélem, ezek az eredmények erősítik a játékosokban a hitet, hogy van értelme az elvégzett munkának. Van és lesz, mert csak így lehet elérni, hogy tavasszal a közönség is visszataláljon a lelátókra. És ha ők is visszatalálnak, csúcsformájukat hozva játsszák a 12. játékos szerepét, akkor nem jöhet más, mint az a régen várt legendás Fradi-tavasz! NB I-ben és NB II-ben egyaránt.

Hajrá Fradi!

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Zsigovits írta:

    Öröm volt olvasni amit írt…..így legyen rajtunk nem múlik

    Hozzászólás ideje: 2011. január 27. 16:22

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Beszélgetés Rakonczay Andrással

                      Bejegyzés ideje: 2010. június 9.
                      Szerző: tibu1

                      Két szakosztály mutatkozott be

                      Bejegyzés ideje: 2015. július 2.
                      Szerző: SzB

                      Fotóalbum a Szolnok elleni meccsről

                      Bejegyzés ideje: 2010. október 31.
                      Szerző: Sasi

                      Az FTC Baráti Kör csatlakozik régi futballistáink felhívásához

                      Bejegyzés ideje: 2011. február 25.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Dr. Orosz Pál 80 éves!

                      Bejegyzés ideje: 2014. január 25.
                      Szerző: SzB