2024. április 18. csütörtök

Ellenfélnézőben: ZTE FC

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2012. április 7.

A hétvégén a 23. fordulóval folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei, amelyben csapatunk a sereghajtó Zalaegerszeg otthonába látogat. A mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik a Sport2 kamerái előtt.

Bár már múlt tavasszal is voltak vészjósló jelek a ZTE játékát és eredményeit tekintve (például az előző szezon második felében csak a végül kieső MTK kapott több gólt a zalaiaknál), arra azért vélhetően igen kevesen fogadtak volna nyáron, hogy a bajnokság háromnegyedénél már csak matematikai esély marad arra, hogy a Manchester-verő alakulat megőrizze élvonalbeli tagságát. Márpedig most ez a helyzet: a kék-fehérek Vasas otthonában elszenvedett vereségét követően már csak a csoda segíthet barátainkon, hogy egy – reméljük rövid – időre ne tűnjenek el az NB1-es térképről. Pszichésen egyértelműen a Fáy utcai mérkőzés jelentette a fordulatot számukra, hiszen míg addig a nehéz körülmények ellenére rendre jól játszottak és reális győzelmi esélyeket szalasztottak el elsősorban buta védelmi hibák miatt, addig az előző körben a Győr ellen már inkább egy szárnyaszegett társaság benyomását keltették. Ebből a szempontból jókor látogatunk Zalába, hiszen alighanem jóval nehezebb dolgunk lenne vasárnap, ha egy bennmaradásért reálisan küzdő csapat ellen játszanánk. Hihetetlen, és amióta jómagam követem a honi labdarúgás élvonalát, nem is emlékszem hasonlóra, de igaz: a ZTE 22 forduló után még győzelem nélkül áll a tabellán, de ez nagyrészt a 0 %-os idegenbeli mérlegüknek köszönhető, hazai környezetben már korántsem ilyen tragikus a szereplésük: 8 döntetlen és 3 vereség áll a nevük mellett, ráadásul amióta Csank Jánost Prukner László váltotta, a múlt heti ETO elleni fellépés volt az első olyan alkalom, hogy vesztesen kellett elhagyniuk a ZTE Aréna gyepszőnyegét. Szintén mellettünk szólhat, hogy a zalaiak otthon semmiképpen sem állnak be bunkerfocit játszani, nekünk pedig ez a stílus jobban fekszik. Esélyesként lépünk tehát pályára, mindez számokban kifejezve a következőt jelenti: 45 fogadóiroda oddsainak átlaga alapján a hazai siker 3,17-szeres, a döntetlen 3,12-szeres, győzelmünk 2,03-szoros pénzt ér helyes tippelés esetén.

A ZTE siralmas szereplésének okai a játékosállományban is keresendők, bár egyes vélemények szerint e téren akadnak náluk rosszabbak is. A télen az ismert anyagi gondok miatt kulcsemberek távoztak, látszólag gyengült a keret, Prukner mester azonban hangot adott annak, hogy az öltözői morál sokkal jobb lett tavasszal. Szakmailag mindenesetre az utolsó pillanatban Győrbe igazoló Ɖorđe Kamber hatalmas veszteségnek tűnik, mellette pedig gyakorlatilag kiürült a támadó szekció, hiszen távozott Roguy Méyé, Daniils Turkovs, Tököli Attila, Vlad Bujor és Ahmet Delić is (sőt, több sajtóorgánumban megjelent, hogy Balázs Zsoltot éppen mi igazoltuk le, végül ez kacsának bizonyult), míg a védelemből talán Varga Róbert hiánya a legnagyobb veszteség. Helyüket jórészt a saját – egyébként szintén nem túl rózsásan szereplő… – utánpótlásból felhozott, illetve kölcsönből visszarendelt játékosok foglalták el, akad azonban néhány nagyobb téli fogás is. A szlovén Leon Panikvar már korábban bizonyított a helyi publikumnak, míg a grúz Giorgi Ganugrava és a román Onisor-Mihai Nicorec Győrből érkezett kölcsönbe – előbbi Pápán végigjátszotta az őszt (szintén kölcsönben), utóbbi komoly kihagyás után térhet vissza. A legígéretesebb szerzeménynek pedig a szerb csatár, Mladen Brkić tűnik, aki ugyan még csak 3 meccsen 140 percet bizonyíthatott, már ezalatt is megmutatta, hogy remek felépítésű, rendkívül agilis, jobbal-ballal jól lövő támadót tisztelhetünk a személyében – rá nagyon oda kell majd figyelniük védőinknek.

A két klub közötti legnagyobb személyi kapcsot jelenleg Prukner László jelenti, aki tavaly bronzérmünk kovácsa volt, idén aztán ahogy távozott tőlünk, leült a még nehezebbnek bizonyuló zalai kispadra. Ex-játékosunk nem játszik a Zetében, hiszen Tököli Attila télen visszatért Kecskemétre. Fordított irányban is mindössze Józsi György mondhatja el magáról az egerszegi múltat, igaz, ő ott is született.

Prukner mester dolgát eltiltás nem nehezíti, apróbb sérülések és betegségek viszont tizedelték a héten a keretet, így nem biztos, hogy a legerősebb tizenegy tud pályára lépni. Ha igen, akkor az vélhetően a következő kezdőcsapatot jelenti:

Jahič – Kocsárdi, Bogunović, Kovács G. (Szalai), Hidvégi – Máté, Ganugrava – Balázs (Nicorec), Szakály D., Panikvar – Brkić

Hajrá Fradi!

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS