2024. április 19. péntek

Sajtóreggeli

Szerző: moncsi1 Bejegyzés ideje: 2010. február 23.

Kedden délelőtt a Ferencvárosi Torna Club székházában jártunk. Egy olyan rendezvényen, mely egészen újszerű a sokat látott falak között. Sajtóreggelire invitáltak, sajtóreggelit kaptunk.

Sajátos formában adott ma a médiának tájékoztatót az FTC Labdarúgó Zrt. A sajtóreggelin a már eddig megszokott hivatalos hangvételű sajtótájékoztató helyett, egy baráti hangulatú beszélgetésre került sor.

A körülmények, melyek a meghívottakat fogadták, igencsak nívósak voltak. A Toldi–terem adta a hátteret, a sajtós vendégeket terített asztallal és svédasztalos reggelivel fogadták. Ifj. Orosz Pál, kommunikációs igazgató és Pálfai Károly sajtóreferens elmondták, hogy céljuk a sajtó képviselői felé egy az eddigieknél közvetlenebb hírcsatornát biztosítani, ezzel is teret biztosítva a minél hatékonyabb és konstruktívabb együttműködésre.

Mondják, minden kezdet nehéz. Itt azonban nem lehetett ezt érezni, a szervezők célt értek. Akik eljöttek, így mi is, tanúsítjuk. És várjuk a folytatást. Örülünk, hogy érezni lehet, fontos a pozitív kép megalkotása, az előremutató hírek közvetítése. Mert nem lehet, hogy a média a Fradi szó hallatán azonnal a botrányra asszociáljon. Sokkal inkább arra, hogy alakulóban van a jövő nagy csapata, amely a kor üzleti és profi szemléletén kívül magán hordozza a Ferencváros dicső múltját és hagyományait is.

A magunk részéről ebben a munkában örömmel veszünk részt, azt maximálisan támogatjuk. Együtt ugyanis minden könnyebb!

Istenes Mónika

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. KBalu írta:

    Moncsi,

    Ennek a hírnek örülök, mert végre van kommunikáció a klub és a média között. Továbbá közösen lehet dolgozni a Fradiért. A fotó meg remek, máris éhes lettem :).

    Hajrá, Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2010. február 24. 09:07

  2. Franto írta:

    Nagyszerű kezdeményezés! Gondolom ez nyugatabbra már megszokott dolog. nagyon bízom a média pozitív hozzáállásában. helyre kell állítani a presztizsünket.

    Hozzászólás ideje: 2010. február 24. 18:18

HOZZÁSZÓLÁS