Születésnapi beszélgetés Megyeri Balázzsal
Nem akármilyen születésnapot ünnepel ma csapatunk ifjú kapusa Megyeri Balázs, hiszen betöltötte a huszadikat. Felhívtuk, hogy gratuláljunk, egyben egy pár szót váltsunk vele.
– Fiatal korod ellenére már belekóstoltál a légiós életbe is. Aztán a Fradi megkeresésére hazajöttél. Mesélnél az eddigi pályafutásodról?
– A Goldballban kezdtem a futballt, majd 2003-ban a Ferencvárosba igazoltam. 2007 nyarán adódott előttem egy lehetőség és kimehettem próbajátékra Bristolba. Egy hetet voltam kint, amikor szóltak, hogy maradjak még egy hetet. Két hét után alá is írtuk a szerződést. Ez egy egy éves szerződés volt, aminek letelte után visszakerültem a Ferencvárosba.
– Úgy tudom, édesapád Fradi-drukker volt már a Ferencvárosba igazolásod előtt is. Te is követted őt ebben vagy csak ideigazolásod után fogadtad a szívedbe klubunkat?
– Kijelenthető, hogy nálunk az egész család Fradista. A keresztapám NB1-es kézilabdázó volt a Ferencvárosban. Rajta kívül szerepelt még a Fradi kézilabda csapatában a nagynéném is, de a család fiataljai a mai napon is a Fradiban kézilabdáznak, ez alól én vagyok a kivétel. De csak a kézilabdát tekinteve, hiszen én itt focizom. Fradista családba születtem, az én utam is ide vezetett.
– A karriered nagyon felfelé ívelő szakaszban van. Számítanak rád az utánpótlás válogatottnál, a Fradiban pedig a kezdőbe verekedted magad. Ennél nagyobb elismerést csak egy jó légiós szerződés adhat. Hallani is róla, hogy külföldről is figyelemmel kísérik a játékodat. Meddig számíthatunk rád a Fradi kapujában?
– Erre még nem tudok választ adni, mindent az idő dönt el. Egyelőre szeretnék még a Fradi kapujában állni, rendkívül boldoggá tesz, hogy én lehetek a Ferencváros első számú kapusa. Most ezzel vannak lekötve a gondolataim. Nem törődöm mással, csak erre koncentrálok. A legfontosabb most az, hogy helytálljak a Fradi kapujában.
– Egy pillanatra még nézzünk vissza a hétvégi fordulóra, hogyan élted meg a pályán ezt a mérkőzést?
– Szerintem mindenképpen a legjobb meccsünk volt az idén, csak nagyon sok helyzetet kihagytunk. Ennek egyenes következménye lett a döntetlen. Játékban és helyzetekben úgy gondolom, felülmúltuk a Vasast, de Végh nagyon jó napot fogott ki.
– A hétvégén a Kaposvár látogat el hozzánk, mit vársz ettől a mérkőzéstől?
– Bízom abban, hogy most már hazai pályán is nyerni fogunk újra egy meccset. Reményeim szerint megszerezzük a három pontot és irány felfelé!
– Az FTC Baráti Kör és a Fradi szurkolói nevében boldog születésnapot kívánunk és sok sikert a továbbiakban is!
– Köszönöm hogy megemlékeztetek rólam, Hajrá Fradi!
Istenes Tibor
Tököli írta:
Nagyon boldog szülinapot kívánok neked!!!!
Remélem nagyon sokáig nálunk védesz majd, szükségünk van egy jó kapusra!
Régen várjuk már:)
Sok sikert!
Hozzászólás ideje: 2010. március 31. 01:41
4everftc írta:
Kedves Balazs!
Nagyon sok Boldog Szulinapot !
Igazi egyeniseg vagy csak igy tovabb – hidd el nem eri meg tul koran “kiszaladni” legiosnak – nalunk nagyon jo helyen vagy a kapuban es fejlodesed garantalt.
Mindent bele!
Hozzászólás ideje: 2010. március 31. 02:07
Perry 2es írta:
Isten Eltessen Megyo!!!
Nagyon jo kapus vagy csak igy tovabb vegre van egy igazi kapusunk mar mikor a Holczer mogott melegitettel meccsek elott lehetett latni hogy sokkal biztosabb vagy!!! be is bizonyosodott te vagy a elso szamu kapus remelem jo sokaig
csak igy tovabb sok sikert az eletben
MINDHALALIG FERENCVAROS!!!!!!!!!!!!
Hozzászólás ideje: 2010. március 31. 11:50