2024. április 20. szombat

FTC – Kecskemét: Egy győztes meccs számai

Szerző: eagleeye1899 Bejegyzés ideje: 2010. május 10.

A rangadók után következett egy hazai mérkőzés, a Kecskemét csapata ellen.

Nézzük az első félidőben milyen statisztikát produkáltak játékosaink (a kapura tartó lövéseket, fejeseket az írás végén a lőlapon ábrázoltam)

Ez a félidő nagyon jóra sikerült, a Kecskemét mélyen maga alatt teljesített, de a számok is mutatják, csapatunk nagyon kevés hibával játszott.Tuto, Dragó, Morrison, Abdi például hibátlanul „bánt a labdával”, ha hozzá került, de a többieknél is igen alacsony ez a szám, szinte említésre sem méltó.

Védőink a korábbi mérkőzésekhez viszonyítva kiemelkedően alacsony számokat produkáltak, ez is mutatja, igen kevés dolguk volt ebben a periódusban, a Kecskemét egy támadást tudott végig vinni az első félidőben.

Tóth Bence nagy kedvvel játszott,nem bírták szabályosan tartani, kiemelkedően magas volt az ellene elkövetett szabálytalanságok száma.

Ami nagyon szembetűnő volt még: a földön játszottunk, a korábbi meccsekhez képest fele annyira csökkent az ívelések száma. Hozzáteszem,  ehhez partner volt a Kecskemét játéka.

Következzenek a második félidő számai (a kapura tartó lövéseket, fejeseket az írás végén a lőlapon ábrázoltam) :

Mint tudjuk, ebben a félidőben erőteljesen visszaestünk. Abdi elfáradt,  Bencén a sérülés miatti kihagyásból fakadó fáradtság szintén előjött, így gyakorlatilag az előre játék  megrekedt. Emellé csapatunk talán könnyebben vette a mérkőzés folytatását a szünet után és valljuk be, a Kecskemét is feljavult, rendezték soraikat a szünetben.

Ennek ellenére góljaikat a semmiből szerezték (főként az elsőt) és hosszú idő után szöglet utáni kavarodásból kaptunk gólt a távoli átlövések helyett, majd egy beívelésről maradtunk le – ez nem volt ránk jellemző, inkább a távoli átlövések domináltak kapott góljainkban. Remélhetőleg ez átmeneti figyelmetlenség volt és nem lesz ránk jellemző a hátralevő meccseken.

A számok védőink esetében mutatják, hogy ebben a félidőben már volt dolguk bőven játékosainknak.

Az összesített számok a következők lettek(a kapura tartó lövéseket, fejeseket ugyancsak az írás végén a lőlapon ábrázoltam) :

Ismét belső védőink voltak inkább foglalkoztatva védekezésben. Középpályán Morrison volt az, aki hozta a magas labdaszerzést, Doherty e téren a tőle megszokottal ellentétben halványabb volt ezen a mérkőzésen, Bence is nagy munkát végzett védekezésben, amíg bírta, ezért mindenképp dicsérendő!

Ha már említettem itt a középpályás védekezést, nézzük ezek számait grafikonon is:

A szabálytalanságok így néztek ki a mérkőzés alatt:

Az első félidei fölényünket jól támasztják alá a számok, ahogy azt is jól látni, hogy a második félidőben ez megfordult, ahogy feljavult az ellenfél és egész a mérkőzés végéig kitartott, míg a Kecskemét már görcsösen nem akarta az egyenlítést, a hajrára visszaállt az arány.

Játékosaink az alábbi arányban szenvedtek el sérelmeket a pályán:

Bencét már említettük, elképesztően magas „számot hozott”.

Nézzük a sokszor átkozott íveléseket, ezen a mérkőzésen hová, mennyit próbáltunk ívelni:

Nézzük az összes előreívelést, hogyan sikerült:

Az arány annyira nem rossz, összességében elmondható, hogy a korábbi meccsekhez képest ezúttal igen keveset íveltünk előre az egész mérkőzésen – ezt sokan észre is vették, különböző fórumokon olvasható a véleményekből.

Nézzük a beadásokat, hányszor sikerült szélen elmenni:

Nem túl magas számok ezúttal sem. Ez van.

Abdi és Bence azért próbálkozott néha és Elding is pár esetben kihúzódott az oldalvonal mellé.

Nézzük a kapura ki hányszor volt veszélyes:

Lássuk  honnan próbálkoztunk:

Érdekesség, hogy góljainkat majdnem ugyanazon területről szereztük.

A második félidei visszaesésünket hűen és kegyetlenül ábrázolja a „lőlap”. Egyetlen kísérlet, az sem talált kaput…

Következik egy Diósgyőri kirándulás, a már kiesett ellenfélhez látogat csapatunk. Veszíteni valója az ellenfélnek már nincs, nyugodtan játszhat.

Miskolc nem éppen Fradi barátságáról híres, várhatóan még így is nehéz körülményekre számíthatunk, ezért fontos, hogy lelkileg megfelelően koncentrálva, megfelelő motivációval lépjünk pályára, hogy ne legyen probléma.

Lesz néhány hiányzónk, szóval nem lesz sétagalopp, de nyugodt, megfontolt játékkal nyerhető az a mérkőzés is.

Hajrá Fradi!

Sinka András

A végére ugorhat és hozzászólhat.

6 hozzászólás

  1. Franto írta:

    A számok nem hazudnak.
    egy dolgot kiemelnék, méghozzá Bencét, pontosabban az ellene elkövetett szabálytalanságok számát. Hogy mi ezen a kiemelendő, azon kívül, hogy feltűnően magas ez a szám? Hát az, hogy az ellene elkövetett 11 szabálytalanságból emlékeim szerint mindösszesen egyetlen egy lett sárgával “jutalmazva”. Pedig igen kemény, inkább durva belépésekkel próbálták féken tartani Őt. Hatalmas hiba ez játékvezetői részről. ugyan egy két fault el lehet “intézni” szóbeli figyelmeztetéssel, de ha már csak minden 3-ik ért volna sárgát, akkor a második félidőben kevésbé “ficákoltak” volna…
    “Természetesen” a folyamatosan (bíró által engedve) provokált Bence az első faulja után besárgult…

    Morrison adatait meg minek is kommentáljam, aki látni akarja az úgyis látja, aki meg nem, az úgysem fogja. Ezt a szép gólt nagyon nagyon megérdemelte!

    Hozzászólás ideje: 2010. május 10. 18:49

  2. trebla77 írta:

    Számomra érdekes volt Rósa a beállása után. Középpályás létére teljesen légüres térben helyezkedett. Annyira zavart volt a mozgása, hogy meg sem akarom magyarázni.
    Borítékolható volt a kiállítása. Egy új tizenhét éves játékos zavarában keresheti a helyét a pályán, de egy harmincnégy éves?
    Számomra ez azt bizonyítja, hogy sok játékosunk, fejben soha nincs a pályán.
    Nehéz lehet ennyire utálni focizni!
    Köszönjük a statisztikát, ezúton mindíg szembenézhetünk a valósággal!

    Hozzászólás ideje: 2010. május 10. 19:38

  3. eagleeye írta:

    Franto, teljesen egyetértek Veled Bencét illetően.Egyszerűen elképesztő az, hogy Ő, szinte minden mérkőzésén az első megmozdulására lapot kap.Már nem egyszer így volt.
    Talán utaznak rá? Ha már ezt említem, ha megfigyeljük, Dohertyre és Stockleyra is utaznak ilyen téren.Ahogy bármit reklamálnak, a bíróknak már habzik a szája, de ha megnézzük, ha nem szólnak, már akkor is megfigyelhető, hogy a játékvezetők figyelik őket, szinte várják, hogy szóljanak.
    Mintha nem érhetné kritika a “mai” magyar játékvezetést…

    Tetszett nagyon az első félidő “földön” játéka.Ezt kéne elemezni, hogy ez azért nem megy általában, mert az ellenfél nem hagyja, vagy esetleg azért, mert a húzós meccseken elkezdünk görcsösen előre menni és olyankor nincs türelem vagy más oka van?!
    Mert ilyenkor látszik, hogy azért tudna ez a keret focizni, nem olyan reménytelen ez.
    Bár ahogy hallani, sajnos szétszedik a mostani keretet, pedig ez erősebb volt, mint az őszi és lehetett volna rá építeni.
    Nem igazán örülök, hogy akik produkáltak (a számok alapján is), azok is úgy néz ki, elmennek. 🙁

    Hozzászólás ideje: 2010. május 10. 20:44

  4. bockor írta:

    Szia Eagle!
    Én szerencsére csak az első félidőt láttam 🙂 Mörrisont még sosem láttam ilyen felszabadultan játszani. Sokat vesztünk vele, ha elmegy.
    Bencére a bátor játéka miatt van szükség. Nem ijedt meg az első pocsék lövése után, hanem bátran tovább tüzelt és összesen 10-10 cm hiányzott a forduló góljához.
    Elding igazi posztja, ha minél közelebb helyezkedik a kapuhoz.
    Pistának remélem visszahozza az önbizalmát ez a gól.

    Utólagos engedelmeddel felhasználtam a statisztikád Morrisonról szoló részét az Üllöin. Remélem nem ártottam vele, nem állt szándékomban.

    Hozzászólás ideje: 2010. május 11. 13:16

  5. tibu1 írta:

    Szia Bockor!

    Nem hiszem, hogy ezzel ártottál volna bárkinek is. Eagleeye sem haragszik meg érte, ebben biztos vagyok.
    Ezen az oldalon, azt is le lehet írni, hogy üllői 129. Nincs spam szűrőbe rakva, mert mi nem félünk tőlük. Nincs miért.
    Ellenkező oldalról ez már nem igaz. Náluk még az FTC Baráti Kör nevet sem lehet leírni…
    Ők ezzel persze kommunizmust idéző módszerekhez nyúlnak, de ez az ő szegénységi bizonyítványuk. Lelkük rajta…
    Mi nem szeretnénk ilyen eszközöket használni.

    Hozzászólás ideje: 2010. május 11. 14:19

  6. Eagleeye írta:

    Szia Bockor!

    Nagyon jól tetted, hogy használtad érveléshez az adatokat, azért csinálom 🙂

    Ha Mojo elmegy, nagyon fogom sajnálni.Mi, akik hetente néztük, milyen statisztikát produkál, tudjuk, veszítünk, nem is keveset.
    Számai mellett ősszel az NSO-n ha jól rémlik a legjobb Fradista volt a listán.Több olyan mérkőzése volt még ősszel is, amikor ő adott tartást a csapatnak a szívós középpályás védekezésével.
    Nagyon tetszett az az ütemérzék, amit nem lehet tanítani, ahogy párosul a fekete játékosok lazább kötésű izomzatával, ergo lazaságával.Soha nem láttam rajta azt, hogy szándékosan odarúgna ellenfelének, játéka a labda megszerzésére irányult, talán mondhatom: mindig!
    Kritikája a rúgótechnikája lehet és a lövőereje és ha kritika lehet, a túlzott önzetlensége.
    Az elmúlt 15 év legjobb védekező középpályása.Szerintem Kapic is elbújhatott mögötte.Nagyon vártam, hogy az ingyen Lazics helyett legyen végre egy igazi szűrő, hát ő aztán meg nem állt, ha pályára küldték, mint akit felhúztak.
    Hát ennyi a szubjektív véleményem Morrisonról, ha már szóba jött 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. május 11. 15:16

HOZZÁSZÓLÁS