2024. március 28. csütörtök

Lipcsei úton a klubrekord felé – 5. rész

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. május 10.

Mivel Lipcsei Péter a Kecskemét ellen is tagja volt a győztes csapatnak, így már csak kettő meccs hiányzik neki és ő lesz a legtöbb mérkőzést játszó fradista. Tehát sorozatunk elérkezett az 5. részéhez, azaz nézzük, melyikük milyen találkozón is lépett pályára, amikor 500-adszor húzták magukra a zöld-fehér mezt.

Sárosi dr. nehéz időkben, 1944-ben a Magyar Kupa elődöntőben az Újpest ellen, míg Lipcsei egy szomorú eseményen, a ciprusi Zavadszky emléktorna elődöntőjében jubilált.

1944. június 18. Üllői út, 16000 néző:
Magyar Kupa – elődöntő

Ferencváros – Újpest 5-2 (2-0)
Játékvezető: Kőhalmi

Csikós – Rudas, Tátrai – Nagy II, Sárosi III, Lakat – Sipos, Pesti, Onódi II, Sárosi Gy., Lukács

Edző: Schaffer Alfréd

G: Onódi II 3, Sárosi Gy., Lukács

A bajnokság befejeztével a Magyar Kupa felé terelődött a figyelem. A 2. helyen végző Ferencváros az URAK, a DVSC és a DiMÁVAG testén keresztül jutott el az elődöntőbe, ahol az 5. helyezett Újpestet fogadta. A párharc esélyese egyértelműen a Fradi volt. A fővárosra kora délután zúdult zápor miatt csúszós játéktér fogadta a csapatokat. A mérkőzés elején inkább a vendégeknél volt többet a labda, a 8. percben Szusza 25 méteres szabadrúgását védte Csikós. Hat perccel később a lilák szélsője a félpályáról elfutott, Rudas csak kísérni tudta, mielőtt utolérte volna, az újpesti 12 méterről kapura bombázott, Csikós vetődve védett, majd Rudas felszabadított. Ezután a Ferencváros átvette az irányítást, de gólhelyzetet nem igazán tudott kialakítani. A 22. percben Sárosi remekül szöktette Lukácsot, ő beadott, Onódi pedig kapásból a kapu mellé emelt. A félidő második felében már szinte állandóan a lilák térfelén pattogott a labda. Érett a gól, amely végül a 42. percben született meg. Onódi Sárosi dr.-t indította, aki a 11-es pont tájékán elhúzott egy védő mellett, a kapus hiába futott ki, Sárosi a bal sarokba gurított. Három perccel később ismét jubilánsunk adott remek labdát Lukácsnak, aki pontosan az ötösön lévő Onódi fejére varázsolta azt, ő pedig a hálóba bólintott.

A szünetben az ellenfél öltözőjében Szusza Ferenc gyomorfájdalmakról panaszkodott, a többiek egy kis konyakkal gyógyították őt!

A második félidőben a Ferencváros kezdett jobban. Az 51. percben Lukács az alapvonaltól középre ívelt, Onódi fejese a felső lécről pattant vissza, Pesti újból kapura bólintott, ekkor az újpestiek portása hárított. Később Sárosi III 25 méteres szabadrúgása zúgott el a léc mellett. Aztán az 55. percben váratlanul, közelről szépített a vendégcsapat, 2-1. A Ferencvárost nem zavarta meg a gól. Egy óra elteltével a Fradi szabadrúgáshoz jutott húsz méterre az Újpest kapujától. Sárosi dr. futott neki a letett labdának, de hirtelen átugorta azt, mögötte érkező öccse pedig mellébombázott. Ezt követően csökkent az iram. A 71. percben egy ferencvárosi szögletet követően a portás mellényúlt a labdának, Onódi az üres kapura lőtt, a léc mellett ácsorgó védő kézzel ütötte ki a pettyest. 11-es! A büntetőt Sárosi III végezte el. A középre rúgott labdát a hálóőr fölé öklözte. Fellelkesültek a lilák, Csikósnak több lövést is hárítania kellett. Aztán ismét a zöld-fehérek kerültek fölénybe. A 78. percben Sipos egyedül ugrott ki, az ötös oldalvonaláról kapura bombázott, azonban az újpesti hálóőr jó érzékkel védett. Nem sokkal később ismét Sipos futott el, beadását Onódi Lukács elé tette, akinek még állítania is volt ideje a labdán, majd mintegy 12 méterről jobbal laposan a jobb sarokba lőtt, 3-1. Két perccel később tovább növeltük előnyünket. Lukács beadását a portás pont Pesti elé öklözte ki, aki visszafejelte, végül Onódi hátrahúzással továbbította a labdát a hálóba. Ellenfelünk a középkezdésből azonnal támadásba lendült és meg is szerezték második góljukat, 4-2. A 85. percben alakult ki az 5-2-es végeredmény. Lukács húzott el a szélen, az alapvonaltól középre gurított, az érkező Onódi közelről megszerezte harmadik találatát. A mieink győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, ezt jól alátámasztja a szögletarány, ami 7-1 lett a Ferencváros javára. A Fradi ezzel bejutott a Magyar Kupa döntőjébe.

Sárosi Györgyről így írt a Nemzeti Sport: Sárosi dr. játékintelligenciája nagy érték a csatársorban. Tőle nem lehet ma már a közelharcban eredményt várni, de minden mérkőzésen akad néhány olyan labdája, amelyből gólokat lehet elérni.

És álljon itt a történet befejezéseként, hogy a Ferencváros a fináléban itthon 2-2-es döntetlent ért el a Kolozsvár ellen, majd a megismételt döntőn, hazai pályán 3-1-re legyőzte ellenfelét és ezzel 9. alkalommal hódította el a Magyar Kupát, amely aztán a következő hét évben nem is került megrendezésre. Akkor viszont már MNK-nak hívták…

2006. január 25. Limassol:
Zavadszky emléktorna – elődöntő

FTC – Légiósok 0-0 (tizenegyesekkel 4-2)

Szűcs L. – Balog, Tímár, Botis, Leandro – Fitos, Lazic, Lipcsei, Erős – Jovánczai, Bajevski

Edző: Gellei Imre

Zavadszky Gábor emlékének Cipruson egy tornával adóztak, amelyen a Dinamo Bukarest, az Apollon Limassol, a Ferencváros, illetve egy vegyes csapat szerepelt. Az együttest a Cipruson játszó magyar légiósok alkották. A Fradi az elődöntőt a Légiósok ellen vívta. A mérkőzés rendes játékidejében nem született gól, így tizenegyesekkel döntötték el a fináléba jutást, melyet a Ferencváros 4-2 arányban megnyert. Lipcsei saját visszaemlékezése alapján ő is a büntetőrúgók között volt. A Fradi a döntőben 2-0-ra kikapott az Apollontól, így ezüstérmes lett.

Zsiga László
FTC Múzeum

A végére ugorhat és hozzászólhat.

5 hozzászólás

  1. FradImre írta:

    Azért elgondolando,a klubérdek az elsö,vagy az egyéni érdek bármi áron!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. május 10. 11:42

  2. Antanténusz írta:

    Peti rengeteget tett a Fradiért. Akkor sem hagyta el a csapatot, mikor mehetett volna máshova is, de vállalta az NB 2-őt is. Úgy érzem megérdemli ezt a lehetőséget.

    Hozzászólás ideje: 2010. május 10. 13:26

  3. Franto írta:

    Szerintem is megérdemli a rekordot! azzal sincs bajom, hogy csak meccsenként perceket kap. alap helyzetben ésszerű dolog, még szoros eredménynél is behozni a középpálya közepébe egy tapasztalt játékost. Viszont Peti sajnos már csak a rekord kedvéért áll be, ami nagyon sajnálatos. Kerüli az ütközéseket, de ami fontosabb, még a labdát is. nekem az jött le, hogy fél egy esetleges sérüléstől, ami által el eshet a rekordtól. így viszont emberhátrányba kerül minden meccsen miatatta a csapat…

    Kélrlek Peti! Állítsd be a rekordot, de ne döntsd meg! De bárhogy is dönt, gratulálni fogok neki. Én nem láthattam Sárosit, Vargát, Albertot, Nyilasit, én Lipcsei Petit láthattam. Ha megöregszem, én az Ő játékát fogom mesélni a fiataloknak, miképp most mesélik nekem az előbb felsoroltakat, és ezt bármiféle rekordtól függetlenül…

    Hozzászólás ideje: 2010. május 10. 15:29

  4. trebla77 írta:

    Idősebb Albert Flórián sérülten, de sokkal jobb focistaként hagyta abba a játékot annak idején. Már tudta, érezte, hogy nem tudja azt nyújtani amit a szúrkolók elvárnak tőle, ezért inkább abbahagyta.
    Peti ( minden tiszteletem az ővé) Már kifejezetten rossz játékos lett. Nem jó ezt így leírni, de az én foci szeretetemet is kikezdi, mert Varga Zoli szavaival a foci az olyan mint a kábítószer, ezt csak teljes szívvel lehet csinálni.
    Ez már nagyon nem sportszerű és teljesen felesleges, megalázza egy igazi sportember teljesítményét, megkérdőjelezi az igazi teljesítmény értékét.

    Hozzászólás ideje: 2010. május 10. 19:50

  5. ftc ireland írta:

    GRATULALOK PETI,BE VAN ALLITVA A CLUBREKORD,MINDEN TISZTELETEM A TIED,AKINEK MEG FAJ ES NEM ERT VELE EGYET AZ NEM IGAZI FRADISTA!kerdem en azokat a szurkolotarsakat akik ha ebben a szituacioban lennenek,ennyi meccs utan,mikor kozel van a rekord a szeretet klubjaban akkor mit csinalnanak,felakasztanak a futballcipot egy szogre ennyi ido,meccs,teljesitmeny utan?tudom a valaszt,en sem hagynam abba!tovabbi sok sikert PETI,en nem felejtem el amit a FRADIERT tettel,azt sok boldog pillanatot amit okoztal,azt a FRADISZIVET amivel kuzdottel etunk,a clubert,magadert,KOSZONJUK,SOHA NEM FELEDUK,en biztos hogy nem!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. május 15. 18:58

HOZZÁSZÓLÁS