2024. október 7. hétfő

Bp. Honvéd-Ferencváros: Az elmúlt húsz évben

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. május 20.

A Fradi és a Honvéd 185. találkozása következik a bajnokságban.

Az eddigi 184 bajnoki meccs mérlege 102 Fradi győzelem, 30 döntetlen, 52 Honvéd győzelem. Gólarány 432-292.

Első alkalommal 1916. október 8-án találkoztak össze a felek a bajnokságban.  A Szamosy – Kiss, Wiener – Wilheim, Mandl, Payer – Hegyi, Strasser, Binder, Tóth, Borbás kezdőcsapattal felálló mieink Hegyi gólja révén 1-0-ra nyertek. A meccs végeredménye lehetett volna akár 2-0 is, de középcsatárunk, Binder egy, a találkozón számunkra megítélt tizenegyest a Kispest kapusának kezébe lőtte.

Az első „idegenbeli” találkozónkat 1917. március 11-én játszottuk a kispestiek ellen. És miért is az idézőjel? Nos azért mert bár az összecsapás elvileg idegenbeli meccsnek számított, gyakorlatilag nem volt az, hiszen a találkozót a Fradi pályán játszották. Ugyanez volt a forgatókönyv egészen 1921. szeptemberéig, amikor is az 1921-22-es idény első mérkőzését a Kispest ellen játszottuk és azt már nem az Üllői úton, hanem a Sárkány utcai pályán. A szövetség egyébként a mérkőzésen történt bírói műhibák miatt, a meccs újrajátszását rendelte el. Történt ugyanis, hogy csapatunk Nikolsburger buktatása után tizenegyest kapott, melyet Hungler II. értékesített is. Azonban a mérkőzés játékvezetője, Fiedler Konrád szerint két játékosunk a labda elrúgásának pillanatában belépett a 16-oson belülre és ezért érvénytelenítette a gólt és újra akarta rúgattatni. Majd ezután „különleges szabályismeretére” támaszkodva szabadrúgást ítélt ellenünk a 16-os vonaláról. A meccs végén a a játékvezető rendőri kísérettel távozott az öltözőbe és ezután így nyilatkozott az ominózus esetről: „A tizenegyest csak akkor lövettem volna újra, ha a Kispesti AC játékosok léptek volna idő előtt a 16-os területre. A közönség nem tudja a szabályokat, és így ok nélkül zajongott”. E nyilatkozat után joggal írták: „Miután a hivatkozott szabályok kiáltóan Fiedler szabályismerete ellen szólnak és szinte példa nélküli, hogy egy klubot ilyen körülmények fosszanak meg a győzelemtől, valószínű, hogy a meccs ügye a szövetség elé kerül”. Így is lett. A szövetség újrajátszást rendelt el. Fiedler játékvezető egyébként ezután a találkozó után „önkéntes száműzetésbe” ment és soha többé nem vezetett mérkőzést. Az újrajátszott, október 12-én megrendezett találkozón csapatunk a Csajka – Takács I, Hungler II – Szabó, Obitz, Blum – Hungler I, Schwarz, Pataki, Nikolsburger, Wiener II. kezdő 11-el lépett pályára és a találkozón gólnélküli döntetlen született.

Az „elsők” után, ugorva az időben, lássuk most az elmúlt két évtized, a mi szempontunkból idegenben megrendezett Honvéd-Fradi bajnokijait:

1989-90-es szezon

1989. október 21.

BP. HONVÉD-FERENCVÁROS 0-2 (0-1)

Bozsik-stadion, vezette: Huták.

BP. HONVÉD: Disztl P. – Sallai S, Szabó Zs, Csuhay, Csehi – Csábi (Szíjjártó a 64.), Sikesdi, Fodor (Pisont a 46.), Cseh – Füle, Gregor. Edző: Both József.

FERENCVÁROS: Józsa – Simon, Pintér, Limperger, Keller – Bánki (Szeibert a 84.), Vaszil, Topor – Páling, Dzurják (Wukovics a 77.), Fonnyadt. Edző: Rákosi Gyula.

G.: Limperger (8.), Fonnyadt (79.).

Sárga lap: Limperger (78.).

1990-91-es szezon

1990. szeptember 29.

BP. HONVÉD-FERENCVÁROS 2-1 (1-1)

Bozsik-stadion, vezette: Puhl.

BP. HONVÉD: Petry – Csábi, Csepregi, Bognár – Pisont, Fodor (Kámán a 79.), Kovács E., Urbányi, Csehi – Gregor, Vancea (Sikesdi a 67.). Edző: dr Mezey György.

FERENCVÁROS: Józsa – Lipcsei, Pintér, Keller – Simon, Szenes, Keresztúri, Limperger, Patkós (Páling az 57.) – Fischer, Fonnyadt. Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Pintér (20.), Kovács E. (34., 49.).

Sárga lap: Pintér (43.), Urbányi (56.), Csehi (73.).

1991-92-es szezon

1992. április 11.

KISPEST- FERENCVÁROS 0-2 (0-0)

Bozsik-stadion, vezette: Molnár L.

KISPEST: Gulyás – Csábi, Csepregi, Bánfi – Komódi, Pisont, Márton (Halmai a 89.), Kovács E., Cseh – Negrau (Lazar a 71.), Vincze. E: dr Mezey György.

FERENCVÁROS: Balogh T. – Telek – Simon, Kuznyecov, Szekeres, Keller – Albert, Lipcsei, Fodor – Nagy Zs., Balogh G.. E: Nyilasi Tibor

G.: Fodor (87.), Balogh G. (90.).

Sárga lap: Vincze (9.), Simon (26.), Cseh (44.), Albert (48.).

1992-93-as szezon

1992. augusztus 29.

KISPEST- FERENCVÁROS 0-1 (0-0)

Népstadion, vezette: Puhl

KISPEST: Gulyás – Plókai, Márton, Duró – Ivanics, Pisont, Kovács E., Illés, Hamar – Fischer, Negrau (Vincze I. a 34.). E: Verebes József.

FERENCVÁROS: Balogh T. – Simon, Telek, Szekeres – Páling, Szűcs, Lipcsei, Fodor (Albert a 46.), Keller – Gregor, Wukovics (Nagy Zs. az 59.). E: Nyilasi Tibor

G.: Nagy Zs. (73.).

Sárga lap: Telek (19.), Ivanics (20.), Páling (41.), Fischer (47.), Gulyás (57.), Lipcsei (89.).

1993-94-es szezon

1994. április 10.

KISPEST-FERENCVÁROS 1-0 (0-0)

Bozsik-stadion, vezette: Puhl.

KISPEST: Brockhauser – Bánfi – Csábi, Mátyus – Stefanov, Pisont, Illés, Plókai (Forrai a 46.), Duró – Orosz, Vincze (Hamar a 64.). Edző: Dimitrije Davidovics.

FERENCVÁROS: Szeiler – Hrutka – Simon, Szekeres – Páling, Lisztes (Balogh G. a 73.), Albert, Szűcs, Keller – Zavadszky, Gregor (Kovács J. a 67.). Edző: Nyilasi Tibor

G.: Hamar (72.).

Sárga lap: Plókai (32.), Szűcs (35.), Albert (42.), Pisont (55.).

1994-95-ös szezon

1995. április 14.

KISPEST- FERENCVÁROS 3-4 (0-1)

Bozsik-stadion, vezette: Piller

KISPEST: Brockhauser – Bánfi – Plókai, Hahn (Orosz az 58.) – Csikós (Hamar a 46.), Forrai, Duró, Mátyus – Bárányos, Illés – Kovács K. E: Kozma Mihály

FERENCVÁROS: Balogh T. – Telek – Hrutka, Kuznyecov – Simon, Albert, Lipcsei, Lisztes (Czéh a 82.), Szekeres – Nagy Zs., Neagoe (Kopunovics a 8.). E: Novák Dezső.

G.: Kopunovics (15.), Nagy (50.), Hrutka (66.), Lipcsei (71.), Kovács K. (75.-11-es), Bárányos (80.), Hamar (88.).

Sárga lap: Kovács K. (9.), Mátyus (23.), Duró (27.), Lipcsei (27.), Forrai (28.).

1995-96-os szezon

1996. április 6.

KISPEST- FERENCVÁROS 1-0 (1-0)

Bozsik-stadion, vezette: Juhos

KISPEST: Vezér – Hahn – Plókai, Gabala – Árgyelán, Kovács B. (Dubecz a 46.), Urbányi, Warzycha, Piroska – Bárányos (Moses a 79.), Kabát (Herczku a 82.). E: Török Péter.

FERENCVÁROS: Hajdu – Telek – Hrutka, Jagodics – Nyilas (Szűcs a 46.), Albert (Milovanovics a 30.), Arany (Zavadszky a 71.), Lisztes, Nagy N. – Kuntics, Nicsenko. E: Novák Dezső.

G.: Warzycha (28.).

Sárga lap: Kovács B. (40.), Nagy N. (43.), Nicsenko (66.), Warzycha (67.), Kabát (69.), Lisztes (75.).

1996-97-os szezon

1997. március 8.

KISPEST-FERENCVÁROS 0-2 (0-1)

Bozsik-stadion, vezette: Juhos.

KISPEST: Vezér – Hahn – Plókai A., Farkas – Dubecz, Tarlue, Bárányos, Urbányi (Plókai M. a 77.), Moses (Jovanovics az 53.) – Tóth, Cipf (Gabala a 73.). Edző: Bicskei Bertalan

FERENCVÁROS: Szeiler – Milovanovics – Szűcs, Hrutka – Korol, Nyilas, Miriuta, Jagodics, Nagy N. (Schultz a 46.) – Horváth, Zavadszky. Edző: Varga Zoltán

G: Nyilas (19.-11-es), Zavadszky (62.).

Sárga lap: Urbányi (34.), Nyilas (45.), Milovanovics (68.).

1997-98-as szezon

1997. szeptember 24.

KISPEST-FERENCVÁROS 1-0 (1-0)

Bozsik-stadion, vezette: Molnár L..

KISPEST: Vezér – Medgyesi, Hahn, Mátyus – Forrai (Tarlue az 58., Balog Zs. a 72.), Kovács B., Bárányos, Farkas (Pintér az 56.), Balogh G. – Kabát, Jovanovics. Edző: Komora Imre.

FTC: Udvarácz – Páling (Zavadszky a 77.), Dragóner, Szűcs – Nyilas, Miriuta, Lipcsei, Vincze, Nagy N. (Albert a 46.) – Horváth, Nicsenko. Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Bárányos (45.).

Sárga lap: Mátyus, Kovács B., Kabát, ill. Páling, Szűcs, Nyilas, Lipcsei.

1998-99-es szezon

1998. november 28.

KISPEST-FERENCVÁROS 2-2 (1-1)

Bozsik-stadion, vezette: Szabó Zs.

KISPEST: Vezér – Csábi – Plókai, Hungler – Dubecz, Tarlue (Bánföldi a 46.), Borgulya, Gabala, Lóczi – Csertői (dr. Touati a 29.), Holló (Azoitei a 72.) Edző: Gálhidi György.

FERENCVÁROS: Vámos – Telek – Szűcs, Mátyus – Nyilas, Kovács B. (Schultz a 73.), Lendvai, Vincze, Füzi – Szabics (Vámosi a 73.), Selimi. Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Borgulya (16., 60.), Vincze (45.), Selimi (57.)

Sárga lap: Hungler, Borgulya, Gabala, Nyilas, Lendvai.

Kiállítás: Mátyus (22.)

1999-2000-es szezon

1999. december 17.

KISPEST-FERENCVÁROS 2-3 (0-1)

Bozsik-stadion, vezette: Arany

KISPEST: Vezér – Hungler – Plókai, Szekeres – Pintér, Szekér, Téger, Lóczi – Fehér (Domokos a 78.), Szabó T. – Wukovics. Edző: Reszeli Soós István.

FERENCVÁROS: Szűcs L. – Jagodics – Lilik, Baranyai, Nagy N. – Halgas (Sallai Gy. a 90.), Bárányos (Kulcsár a 88.), Kriston, Schultz (Fülöp a 64.) – Tóth M., Horváth P. Edző: Sztanko Poklepovics.

G.: Horváth P. (43.), Plókai (51.), Pintér (59.), Tóth M. (87., 90.)

Sárga lap: Jagodics (28.), Nagy N. (53.), Baranyai (59.), Fülöp (76.), Plókai (81.), Téger (85.)

2000-2001-es szezon

2000. szeptember 30.

KISPEST-FERENCVÁROS 1-2 (1-1)

Bozsik-stadion, vezette: Arany.

KISPEST: Tóth J. – Plókai, Lőrinc, Téger, Szekeres – Dubecz (Babos a 46.), Pintér, Szabó T., Piroska (Kovács B. a 75.) – Faragó, Horváth Gy.. Edző: Tornyi Barnabás.

FTC: Németh – Dragóner – Szűcs (Gera a 70.), Crnomarkovics – Balog (Földvári az 52.), Csiszár, Lipcsei, Vén, Nagy – Tóth M. (Cheregi a 89.), Horváth P.. Edző: Csank János.

Gól: Faragó (2.), Vén (27.), Horváth P. (85.).

Sárga lap: Téger (57.), Szűcs (60.), Lipcsei (71.), Földvári (85.).

2001-2002-es szezon

2001. július 21.

KISPEST – FERENCVÁROS 1-0 (0-0)

Bozsik-stadion, vezette: Juhos.

KISPEST: Tóth J. – Lipták, Lőrinc, Téger, Aranyos – Dubecz, Pintér, Fabrizio (Németh az 57.), Piroska – Faragó (Borgulya a 86.), Sasu (Torghelle a 73.). E: Szurgent Lajos

FERENCVÁROS: Szűcs L. – Hrutka (Földvári a 72.), Lipcsei, Cheregi, Nagy N. – Kriston, Pinte, Szabó T. (Vén a 60.), Szkukalek – Gera, Hámori (Fülöp a 43.). E: Csank János.

G.: Faragó (70.-11-esből).

Sárga lap: Lipcsei (32.), Nagy N. (40.), Aranyos (49.), Kriston (65.).

2001-2002-es szezon

2002. március 8.

KISPEST – FERENCVÁROS 0-4 (0-2)

Bozsik-stadion, vezette Juhos.

KISPEST: Tóth J. – Lőrinc (Babos a 46.) – Dulca, Batrinu, Balint – Torghelle (Borgulya a 46.), Németh, Kovács B., Hercegfalvi – Faragó, Sasu. Edző: Détári Lajos.

FERENCVÁROS: Szűcs – Balog, Dragóner, Gyepes – Kriston, Kapics, Lipcsei, Szkukalek (Keller a 77.) – Pinte, Penksa (Horváth P. a 72.) – Gera (Jovics az 55.). Szi: Garami József (436).

G.: Gera (7., 47.), Penksa (43.), Pinte (87.).

Sárga lap: Dulca (9.), Batrinu (33.), Gera (41.), Szkukalek (64.), Jovics (75.), Kriston (77.).

Kiállítás: Borgulya (52.), Kriston (85.).

2002-2003-as szezon

2002. december 6.

KISPEST-FERENCVÁROS 1-2 (0-1)

Bozsik stadion, vezette: Hanacsek.

KISPEST: Tóth J. – Laczkó, Mészáros, Dulca, Balint (Hercegfalvi a 47.) – Vadócz, Dubecz, Takács – Bárányos (Piroska a 29.) – Torghelle, Sasu. Edző: Szurgent Lajos.

FERENCVÁROS: Szűcs – Balog, Vukmir, Gyepes – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Gera, Tököli (Szili a 90.), Leandro (Jovics az 55.). Szakmai igazgató: Garami József.

G: Lipcsei (62.), Kriston (65.), Hercegfalvi (66.).

Sárga lap: Lipcsei (25.), Mészáros (26.), Sasu (40.), Kapic (53.), Balog (58.), Kriston (58.), Torghelle (58.), Szűcs (92.).

2004-2005-ös szezon

2005. május 26.

BP. HONVÉD-FERENCVÁROS 0-1 (0-0)

Bozsik-stadion, vezette: Megyebíró.

BP. HONVÉD: Takács T. – Kovács N., Facskó, Baranyai, Vén – Dobos (Borgulya a 72.), Genito, Vadócz, Miro (Herczeg a 81.) – Kozarek, Szili. Edző: Gergely Károly.

FERENCVÁROS: Szűcs – Balog Z., Vukmir (Botis a 43.), Gyepes, Huszti – Takács Á., Rósa D., Tőzsér – Sowunmi, Bajevszki (Penksa a 38.), Bartha (Sasu a 71.). Edző: László Csaba.

G.: Sowunmi (87.).

Sárga lap: Gyepes (15.), Facskó (33.), Botis (53.), Vén (59.), Tőzsér (63.), Szili (64.).

2005-2006-os szezon

2005. augusztus 7.

BP. HONVÉD – FERENCVÁROS 3-1 (2-0)

Bozsik-stadion, vezette: Bede

BP. HONVÉD: Tóth I. – Udvari Sz., Mészáros A., Takács Z. – Dobos (Bojtor a 76.), Genito (Zana a 60.), Lázár Zs., Vadócz, Dancs – Kovács N., Alves (Bozsovics a 70.). E: Aldo Dolcetti.

FERENCVÁROS: Szűcs L. – Takács Á., Tímár K., Keller, Csurka (Tőzsér a 46.) – Erős G. (Bartha a 78.), Lipcsei, Csepregi, Laczkó (Bajevszki az 55.) – Jovánczai, Borbély. E: László Csaba.

G.: Alves (9., 37., 59.), Tímár K. (69.).

Sárga lap: Dobos (14.), Takács Z. (28.), Keller (51.), Tőzsér (78.), Bojtor (92.).

Az elmúlt 20 évben 17 alkalommal vendégszerepeltünk a Bp. Honvéd otthonában a bajnokságban.

Mérleg:

Gólok:

Mint az látható, bajnoki mérlegünk összességében pozitív a Honvéd ellen, bár eddigi utolsó kispesti fellépésünk alkalmával a Honvéd hagyta el győztesen a pályát. És mivel ősszel hazai pályán is „csak” gólnélküli döntetlent értünk el a kispestiek ellen, itt az idő, hogy végre megérezzük a győzelem ízét is a XIX. kerületiek ellen. Emellett jó lenne egy szép sikerrel zárni a 2009-2010-es idényt. Így legyen!

Hajrá Fradi!

Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradi Futballkrónika 1899-1973
Fradi újság archív
ftc.hu
sporthirado.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS