2024. október 3. csütörtök

Hét év alatt a harmadik ligától a BL-ig

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. július 13.

Mai ellenfelünk az FC Unirea Urziceni ezt tette meg. Hogyan? Az az ő titkuk, nézzük a rövid történelmüket.

Kezdjük egy kicsit messzebbről, a várossal. Urziceni nem másról, mint a csalánról kapta a nevét (urzica = csalán). Első említése, egy 1596-os, Mihai Viteazul korabeli okiratban található. 1716 és 1833 között Lalomita megye központja. 1895-ben kapott városi rangot. A város, Bukarest, Ploieşti, Buzău és Slobozia városoktól egyaránt kb. 60 km-re fekszik, így ezek között egy fontos csomópontnak számít. A lakosság zöme a mezőgazgaságban és a szolgáltatói piacon dolgozik.

Nagyon sokáig nem sok dolguk volt a labdarúgással. Amikor már szerte Európában, sőt Romániában is az egyik legnépszerűbb játék volt, ők még nem foglalkoztak vele. Az első emlékeik az 1930-as évekre nyúlnak vissza. Ekkor emlékeznek meg a Lalomita nevű első focicsapatukról, amely a környező városok, főleg Ploieşti, Buzău, és Slobozia városok csapataival mérkőzött a város piacterén. Aztán a második világháborúban sokat játszottak a város határában állomásozó német csapatok együttesével. Történt ugyanis, hogy a város mellett lévő tónál 300 német katona védett egy radarállomást, a tó ahol a mérkőzések voltak, ma a La Nemţi („a németeknél”) nevet viseli.

A klub hivatalos alapítása 1954-ben történt. Színeikül a kék-fehéret választották. Eredményeiket nem a krónikák első oldalain jegyezték, aminek elsődleges oka az volt, hogy csak és kizárólag alacsonyabb osztályokban játszottak.

Az első említésre méltó évszám a történelmükben 1976, amikor felavatták a csapat első önálló stadionját, Tineretului néven. Persze nem volt ez a szó mai értelmében vett stadion, inkább csak pálya, de nagy szó volt a csapat életében.

Aztán 12 évig megint hírcsend, mígnem 1988-ban feljegyezték, hogy a román kupa nyolcaddöntőjébe jutott a csapat, ahol 3-1-re kikapott a Corvinul Hunedoara csapatától.

Újabb csendes évek következtek 2002-ig, amikor azonban beköszöntött a klub ma is tartó aranykora. Ekkor egy új szponzor, a Valahorum SA állt a csapat mellé. Ennek köszönhetően a csapat stadionját teljesen felújították, és komoly csapatépítésbe kezdtek, aminek hamarosan meg is lett az eredménye. 2003-ban a csapat a története során először feljutott a B-ligába, ahonnan 2006-ban továbblépett az első osztályba.

Az első osztályban az első szezonjukban a 10. helyet szerezték meg, ezt követően a 2007-08-as idényben már az ötödikek lettek, amivel biztosították az első UEFA-kupa szereplésüket. Ugyanebben az idényben a román kupadöntőig meneteltek, ahol a CFR Cluj (mondjuk inkább, Kolozsvár) csapatától kaptak ki 2-1-re, és lettek másodikok.

2009-ben megnyerték a bajnoki címet, aminek révén bejutottak a Bajnokok Ligájába. A román labdarúgás presztízsének köszönhetően a bajnoki cím egyből a csoportkört jelentette a számukra. Itt a spanyol Sevilla, a német Stuttgart és a skót Rangers volt az ellenfelük. Odahaza megverték (2-1) a Sevillát és egyaránt 1-1-es döntetlennel végeztek a másik két csapattal. Idegenben kikaptak Sevillában (0-2) és Stuttgartban (1-3), viszont 4-1-re nyertek Glasgow-ban. Összesítésben egyetlen ponttal szorultak a harmadik helyre, így az Európa Ligában folytatták a diadalmenetüket, ahol nem kisebb csapattal, mint a Liverpoollal mérkőzhettek. Ez már túl kemény dió volt, kettős vereséggel estek ki. Ahhoz képest, hogy hét évvel korábban még a román harmadik liga középcsapata voltak.

A csapat fotója:

Izraeli edző (Roni Levi) dirigálja őket, van két portugál, egy-egy brazil, argentin, litván és szerb játékosuk, az összes többi román, azaz elsősorban hazai alapanyagból dolgoznak. Érdekesség, hogy egyik kapusuk az a Daniel Tudor, aki 2003 és 2006 között a Videoton kapuját védte.

Említettük már a 2002-ben felújított stadionjukat, amely egyáltalán nem tekinthető nagynak, mindössze 7000 néző befogadására alkalmas, igaz mindegyiküknek ülőhelyet ad.

A legutóbbi román bajnokságban a második helyen végeztek, a CFR Cluj (Kolozsvár) mögött, amely ugyancsak feljogosítja őket a BL selejtezőiben való indulásra. Emlékeztetőül, két nappal korábbi ellenfelünk a Steaua ugyanitt és ugyanekkor a negyedik lett.

Kőkemény ellenfél a kőkemény felkészülés során…

Az összeállítást a http://www.fcunirea.ro/ hivatalos honlap adatai alapján Simon Sándor készítette.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS