2024. március 29. péntek

Fradi-Rijeka pro és kontra, mellesleg a bajnokság is elkezdődik

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2014. július 25.

No, akkor nézzük, hogy is állunk a Fradi-Rijeka párharc után, a bajnokság kezdete előtt.

FTC-Rijeka640-b2

Először a szomorú tény:
FTC – Rijeka 1-2 (0-2)

Ezzel amilyen gyorsan elkezdődött, olyan gyorsan véget is ért az annyira várt európai kaland. Szomorú, de a látottak alapján teljesen reálisan. Egy hete védekező célfutballt mutatott be a Fradi, egy buta hibával, amit a Rijeka szó szerint büntetett. A 0-1 után itthon támadó célfutballt reméltünk. Ám, csalfa lett ez a remény, hiszen erre ez a mai Fradi szemmel láthatóan nincs még kész. Ahogy arra számítani lehetett, Gera Zoli nem tudott csodát tenni. Miért? Én úgy vélem, nem elsősorban azért, mert Zolinak még lemaradása van, idő kell a formába lendüléséhez, ami kétségkívül igaz. Mégis úgy érzem, ebben a szerkezetben nem lesz képes a csodára, nincsenek meg a szélen a megjátszható társak, nincs széle a Fradinak. Somalia, ha nincs tere, pozíciójátékra alkalmatlan, ezt eddig is láttuk, Ugrai meg nem az az igazi szélső. Kemény dió lesz ez a bajnokságban is, hiszen a csapatok többsége ott sem fog kinyílni, nem lehet ellenük kontrázni. Ez a középen felpasszolom a labdát a kapunak háttal álló játékosnak, onnan vagy visszajön, vagy nem, nem igazán megy. Úgy látom, az igazi szélsők nélküli játékot bőven kell még gyakorolni. Ez a nagy problémám, ugyanis vasárnap már számunkra is kezdődik a bajnokság, hány forduló megy le, míg kész lesz a csapat? Nyugtatgatom magam, a magyar mezőnyben nem Rijeka szintű csapatok szerepelnek, ellenük talán a Rijeka ellen meddőnek bizonyuló játékelemek is aktívak lehetnek. Igaza van Dollnak, egyik napról a másikra nem változnak meg a magyar futballban, így a Fradinál sem a dolgok. Ehhez szisztematikus munka és idő kell. Kérdés, kap-e egy szisztematikus munkát végző szakember időt ott, ahol eredménykényszer van? Meglátjuk. Vasárnap az első bajnokin, Kecskeméten lehet javítani a most eléggé sötét árnyalatú képen, egy kis színt vinni bele. Én nagyon szurkolok és szorítok ezért.

Mi tetszett a Rijeka ellen? Nem sok. Örültem Gera Zoli visszatérésének, hiszen három nap híján pontosan tíz esztendeje volt, hogy utoljára magára húzta a Fradi mezét. Az Tiranában volt, egy BL-selejtezőn, ahol nyögvenyelősen 3-2-re nyert a Fradi. Tegnap egy EL-selejtezőn pedig kevés elképzeléssel 2-1-re kikapott Budapesten. Az is átalakulóban levő csapat volt, ez is az, ahogy az sem volt kész csapat, ez sem az. Úgy tűnik ez egyfajta Fradira jellemző jelenség, mármint ha van egy eredményt elérő csapat (akkor bajnok, ma harmadik helyezett), azt nem lehet egyben tartani, erősen át kell alakítani. No, ez egyáltalán nem tetszik, így nem lehet eredményeket elérni. Egy jó, eredményes csapatnak meg kell hogy legyen a gerince, amely hosszú ideig változatlan, körötte lehet részleteket javítani. Régen ez így volt a Fradinál is, immár tíz esztendeje nyoma sincs ennek. Közben megjártuk a poklok poklát is, ami nekünk három évig az NB II-t jelentette. Aztán a visszajutás után, immár öt éve, évről évre ezt látjuk minden szezonkezdetkor, egy új csapatot. Egy új csapatot, amely persze nincs kész. Én visszatérnék ahhoz a gyakorlathoz, hogy ne az edzőnek legyenek favorizált játékosai, hanem a klubnak legyen csapata, játékosai, amelyekhez edzőt is választ. Ehhez óhatatlanul szükség lenne egy igazolásokért felelős szakemberre, nevezhetjük azt sportigazgatónak, szakmai igazgatónak. Természetesen az edző munkáját is ő felügyelné. Ha már annyit példálózunk a nyugati profizmussal, ott is így van, nálunk is egyre több klub alkalmazza ezt a magától értetődő modellt. Azt nem tudom elhinni, hogy pont a Fradinál ne találnának egy igazi, a Fradi múltját, hagyományait jól ismerő, egykor itt játszott igazi legendát, aki meg tudná oldani ezt a feladatot, akinek a neve, a szakértelme, az elhivatottsága záloga lehetne a sikeres munkának.

Tetszett még Böde Dani, aki a neki jutó fél órában odatette magát, észre lehetett venni a pályán, szívvel játszott. Korábban is jeleztem, nagyon nem tetszett viszont, hogy képtelenek voltunk megjátszani a széleket, ott az ellenfél védelme mögé kerülni, onnan beadni a labdát. Ezt ugye ellensúlyozni lehetne a gyors passzjátékkal, de hol van ilyen a mai Fradinál?

Jön a bajnokság, vasárnap délután Kecskeméten van jelenése a csapatnak. Bármily furcsa, a látottak ellenére szerintem van győzelmi esélyünk. Van, mert a Kecskemét nem Rijeka, hanem egy tipikus magyar csapat. Más sebességen játszik, ellenük nem annyira létfontosságú a gyors passzjáték, így még középen is lehet keresni valónk. Aztán ezen a szinten a nemzetközileg semmit sem mutató szélsőink is élhetnek, egy az egyben megverhetik az ellenfelet. Ha csak ezt a két tényezőt nézem, máris mást mutat ellenük majd a támadójáték. De ne találgassunk! Vasárnap estére meglátjuk, hogy mit ér ez a nemzetközi szinten elbukó, egyáltalán nem összeérett csapat a hazai, kétségkívül más kávéházban.

Hajrá Fradi!

Simon Sándor

Fotó: nemzetisport.hu (Fuszek Gábor)

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

9 hozzászólás

  1. Sárosi István írta:

    Egy illuzióval kevesebb, egy kiábránditó,fájdalmas ténnyel több! Nem vártunk MI csodát
    az átigazolások, kirugások óta tudhattuk mi vár ránk. Mostmár a Vezetők véleményét
    is szeretnénk hallani minden Baráti Kör társammal együtt, mert a vezetőedző már meg-
    nyilatkozott. Hogyaszondja:” Nem vagyunk Mi Real Madrid, elengedtünk egy csapatot
    kit emberi gyengesége, kit mert fizettük ŐKET. Jobb a nyáron szabaddá váló játéko
    sok vadászata,.- mert ugyebár ŐK ingyen jönnek! Ugyanakkor horibilis összeget utalunk Tuijpért, aki meggyőződésem szerint egy fokkal nem rosszabb az 1860.Müchen
    32 éves Császáránál, de hónapok óta egy perc bizonyitási lehetőséget nem kapott!!
    Most már Böde is sorra került. ? Beállitása hozta meg valamelyest a Fradi játékot
    igénylő közönség részére a lehetőséget. Most már Ő IS ” ROSSZFIÚ?. Nem veszik
    észre a távozó nézőket? Ez a csapat a koránt sem az akit beharangoztak, nagy nevü
    együttesek nélkülöző sztárjait. Szemfényvesztés, népbutitás… DE MEDDIG!!!!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2014. július 25. 18:21

  2. Sárosi István írta:

    2.
    Miféle varázslat nevezzük ” woodoo” -nak, kellett ahhoz amit MONIZ müvelt ugy a
    közönséggel mint a csapattal? Egy rohanó stilusu, állandó mozgásban levő csapat,
    Adams haláláig ragyogóan játszott. Jött a közönség, jött a pénz – és – jött egy óriási
    törés. nevezett halála után! Az árnyékvölgy, ahonnan nehezen lehet felkapaszkodni.
    Bünbak keresés, piszkos dolgokbelső körben való intézése, nehéz volt mindezt át
    élni – a szurkolóknak. DE EGYENLŐRE MÉG ŐK JELENTIK A FERENCVÁROST!!!!
    Minden információ elhallgatása addig fajult, hogy meghasonlott egy óriási támoga
    tást jelentő kör lassan fogyott mint a hold.Na majd nyáron: Besicből befolyó összeg,
    a régi (légiósok:.1év) után különböző “X” aktákatmegjelenitő eltávolitása, szuper já-
    tékosok (Lazió, Casablanca, Bayer Leverkusen, ….)jövetele -homok a szélben.
    Ha igy folytatódik, ( MI nem vagyunk Real Madrid, de a Rijeka sem Barcelona) egyszer mindenre fény derül, az illetékesek távoznak, de a FRADI örökké marad, legyen akármelyik osztály akárhányadik helyén. MINDÖRÖKRE FRADI !!!!!!!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2014. július 25. 18:51

  3. Sárosi István írta:

    Tisztelt Szerkesztő Úr!.
    Végtelenül bosszant a tegnapi kupameccs! Elnézést, hogy ma már harmadszor” tollat”
    ragadok.Ugy érzem mindig valamit elfelejtek megirni. Fogalmam nincs hog y történik
    egy komplett csapatatot különböző “okokkal” szétzavaró, bronzérmes csapat játékos
    pótlása. Van a klubnak megfigyelője, menedzsere…..stb.Kérdem ők “látnak” is , vagy
    csak bemondásra vagy utasitásra cselekednek. Az élvonal pár “nagy” csapata sorra, lehalássza Európa hoppon maradt sztárjait saját használatra. Évek óta a DVTK, a
    DVSC, VIDEOTON, de bárkit néznék az ingyen játékosokat, hogy később nagy juta-
    lékért külföldi nagycsapatok prédájaként értékesitsék őket?! Hogy van ez? A “lé” ha-
    tározza meg a tudatot??Valamikor a Nyiregyháza elküldte a próbajátékra jeletkező
    SEVCSENKÓ.-t ” nem megfelelő jelzővel. Az ukrán sztár évekig a MILAN AC front-
    embereként ontotta a gólokat. Jó kezekben van a menedzselés nálunk.
    Emlékszem a Csepel-Szombathely mérkőzés tudósitójaként- korán érkezve- sé-
    tálgatva, az edzőpályán három H.M. által közvetitett játékost próbált ki V.I. vezető-edző. Három-vasággyal együtt 50 kilós, hogy is mondjam.- na az! játékost próbált-
    ki.”Figyeld”.-mondta. “Vedd le mellel” szólt. Repült a medicinlabda, percek mulva
    előkerült alóla a játélos. ” És most lássuk mit tudtok”. Cselezés közben rugták egy-
    mást agyon.” És sok más ilyen.volt és van.!, Ebből válogatunk? És csodálkozunk, hogy évek óta egy menőt nem tudunk igazolni.Évek óta csatárproblémánk van.
    Ennyire üres a zseb, Akkor mit várjunk mi SZURKOLÓK akik fizetünk és fizetünk
    és fizetünk. De minden retorziót el kell viselnünk? Itt valami nagyon nem stimmel!
    Közönség nélkül-aki él hal a Fradiért igen csak siralmas a gyönyörü stadionunk!

    Hozzászólás ideje: 2014. július 25. 19:12

  4. Öskü Csaba írta:

    Jennert elküldeni olyan volt, mint a fürdővízzel kiönteni a gyereket is. Holland, az igaz, de a hátán vitte a csapatot a pontos beadásaival, pontrúgásival. Ezért Dollt megvetem, utálom, ilyet nem tehet egy edző. Ha nem ő küldte el, akkor azt kell elküldeni a Fradiból, aki Jennert elzavarta. Leandro egészen más tészta, ő talán túl jó ahhoz, hogy EZ a Fradi megtartsa. Nem tudom, mi van a háttérben. Monizt el lehetett küldeni, mert érző lélek volt, talán túlságosan is, nem tudott győzni, túl tenni magát Akeem tragédiáján. Doll kilencszer győzött (Jennerrel, Dialloval). Nélkülük impotens a Fradi, megérzi Leandro hinyát is, de még hogy’! Nem fog kilencszer győzni egy felforgatott csapattal. Ki kell rúgni, hogy ilyeneket csinált és a magyar futballra hivatkozik (1:6)
    Meg kell gondolnia Kubatov elvtársnak is, hogy oda vaó-e, ahol most tanyázik!

    Hozzászólás ideje: 2014. július 25. 19:30

  5. Kinizsi írta:

    Úgy látom, Öskü Csaba új hozzászóló. Néhány gondolatával egyetértek (Jenner és Leonardo elzavarása), de írásának második részével nem. Ugyanis, nem tudom, ki dönt a Fradinál az átigazolásokról. Nalepa, a “levegő ura”, semmivel nem jobb mint egy magyar, hasonló korú fiatal. Ha szeret fejelni, akkor miért nem ugrott fel a második gólnál? Dilavert hiányposztra igazoltuk. Akkor miért nem játszik jobbhátvédet? Bönig jó volt az elmúlt szezonban, miért nem játszik? Lehet, hogy Bosnjak jó lenne védekező középpályásnak. Valaki meg tudja mondani, hogy Lauth miért jobb, mint az érthetetlenül, embertelenül megszégyenített Tujyp? Feltűnő volt, hogy Doll rendkívül ingerülten nyilatkozott a meccs után, lehet, hogy most ébredt rá, hogy mit vállalt?
    A Rijeka elleni visszavágóra (ilyen már régen nem fordult elő) ki sem mentem, mert teljesen esélytelennek tartottam a csapatunkat. Tudom, hogy a tettem helytelen, de inkább az unokákra koncentráltam…

    Hozzászólás ideje: 2014. július 25. 21:23

  6. realitás mezeje írta:

    Kinizsi, helyesen tetted, csak a hülye jár manapság Fradi meccsre.

    Hozzászólás ideje: 2014. július 25. 22:20

  7. Kinizsi írta:

    Kedves “realitás mezeje”! Dicséreted ellenére engem is a “hülyék” közé sorolhatsz, mert a következő meccsen már kint leszek. Az EL selejtezőben való indulást korainak és értelmetlennek tartottam, különösen azért, mert megint új csapatot kell építeni…

    Hozzászólás ideje: 2014. július 26. 10:27

  8. rudolfernst írta:

    Kedves Fradiért aggódó szurkoló társaim.
    71 évemet töltöm, amióta a focit szerettem a Fradinak (Bp.Kinizsi az átkosban) szurkoltam, voltak nagyon szép sőt sikeres évek, a mai labdarúgóinkból csak az a kicsi hiányzik amit Dalnoki Jenő anno még rossz formájában is hozni tudott, a szívét is kitette a pályán, a csapatért a mezért és nem utolsó sorban a Fradiért.
    Mindezekért első sorban a Vezetés a felelős, a szemlélet miatt, és semmi féle kötöttségük nincs a Három “E” betűhöz, hol az utánpótlás nevelés ami akkor tájt ontotta a tehetségeket a Népligetből, nincs megfelelő szakember, edző, hát No Comment, nem ismételgetem, de egy Jennert, Leonardót, vagy Diallót elengedni, vagy Isten bocsáss meg lezavarni, ez a szakmai stáb teljes kudarca,
    Szégyen ez így ahogy van, Lesz egy Groupama (alias FTC stadion) de nem nekünk, ehhez egy Fradiért még mindig aggódó öreg szurkolónak, semmi féle kötődése nem lesz, nem a miénk nem a Ferencvárosé, hanem a befektetőké, és a Fradihoz semmi szálon nem kötődő nyereséghajhászó pénzembereké, Kubatov Őr is jobban tenné ha leköszönne, Maradjon csak politikus de annak sem megfelelő, azért kapta ezt a megbízatást.
    Az új Stadion úgy ahogy van a beléptető rendszerével, a regisztrációval majdnem üresen fog hétről hétre vegetálni, Ha annyira jó ötlet lett volna a nyitó mérkőzésre a Chelsi csapatát meghívni (ccc-mennyi fellépési díj az ára, szerintem Besics által befolyó összeg sem fogja ezt fedezni) akkor nem lenne Budapest egész területe kiplakátozva a mérkőzésről. Ezt csak azt igazolja a jegyek nem fogynak, ezt e fellépési összeget tettségek kutatására, vagy az utánpótlás támogatására kellett volna fordítani.
    Az FTC előző stadionját (Kb. 112 óra társadalmi munkám volt benne, nyitó mérkőzésen elő meccsen a Fradi öregfiúk kezdték és utána az FTC-Vasas bajnokival avatták fel igaz kikaptunk mérges is voltam(tunk) de mégis szép emlék maradt.
    Sok sikert Fradi de félek hogy megint lejtmenet jön,

    Hozzászólás ideje: 2014. július 27. 10:50

  9. Takács Gábor írta:

    AZ EL-kiesés benne volt a pakliban. Kecskeméten győzni KELL !

    Hozzászólás ideje: 2014. július 27. 14:21

HOZZÁSZÓLÁS