Látogatóban a Felvidéken
A Baráti Kör egyik új tagja Svoren Pál felvidéki honfitársunk. Régóta kérlelte az elnökségen belüli mentorát Gabrovitz Zolit és főtitkárunkat Tobak Csabát, hogy az elnökség látogassa meg őt, talán érdemes lenne ott is egy kis közösséget létrehozni.
Olvassa el a teljes cikket »
A búcsú mindig nehéz, különösen akkor, amikor olyan ember távozik el közülünk, akit mindenki szeretett, becsült. Ilyen volt Rátkai László, aki 2023. május 17-én hosszas betegség után költözött a labdarúgás égi stadionjába. Temetése 2023. június 8-án volt a Kozma utcai Új Köztemetőben.
Jégkorong szakosztályunk egykori elnökhelyettesének, a 78 évesen elhunyt Szepeshelyi Istvánnak a temetést követő tiszteletadása 2023. április 18-án, kedden, 09:30-kor lesz a Budafoki temetőben.
A magyar labdarúgás hőskorában minden lehetőséget megragadtak, hogy a csapatok díjmérkőzéseket játszhassanak. Húsvét, a tavasz legnagyobb ünnepe szinte tálcán kínálta ennek lehetőségét.
Jóllehet a Leverkusen elleni vereséggel véget ért a FTC labdarúgó csapatának dicséretes EL-menetelése, a sikersorozat beíródott egyesületünk történelmébe. Ugyanis 48 év után éltük meg a nemzetközi kupaszereplés tavaszi folytatását. Ennek állít méltó emléket a Fradi Múzeum tizedik időszaki kiállítása, amely EL-Hősök címet viseli és október 1-ig várja a látogatókat.