Szigeti Ferenc 79 éves! Boldog születésnapot!
Szigeti Ferenc – Schmidt Ferenc néven – 1930. április 6-án egy szegény Zala megyei család gyermekeként látta meg a napvilágot. A kis falu, Türje csapatában kezdett el futballozni, és 1947-ben mint a helyi csapat gólkirálya indult el az Üllői út felé. Az első edzésen való bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy azonnal leigazolták. A kitűnő felépítésű középcsatár Kocsis Sándorral együtt ontotta a gólokat a Fradi ifiben, a csapat 102 gólt lőtt, Szigeti Ferenc gólkirály lett, a csapat pedig megnyerte a bajnokságot. Kikiáltották Deák „Bamba” Ferenc utódjának. Bekerült az ifjúsági válogatottba is, és egyre erősebben kopogtatott a Fradi első csapata öltözőjének ajtaján. 1948. október 13-án jött el a bemutatkozás ideje, az Üllői úton a Roubaix elleni 9:0-s győzelem részese lehetett. Olvassa el a teljes cikket »
Megyesi István 1949. március 31-én született a Csongrád megyei Csanyteleken. Így a 60. születésnapján köszöntjük!
1952. március 25-én született Szokolai László, a népszerű Szoki. Ez alkalomból köszöntjük 57. születésnapján.
Dr. Géczi István március 16-án ünnepli 65. születésnapját. Ebből az alkalomból a sok tekintetben rekorder kapusunk segítségével idézzük fel páratlan pályafutását.
A hatgyermekes jánoshalmi Fenyvesi család négy fiú gyermeke számára a legelérhetőbb és legkedvesebb játékszert a rongylabda jelentette. Így nem csoda, hogy valamennyien a futball vonzáskörébe kerültek. A legtöbbre a legidősebb fiú, Máté vitte. Dr. Fenyvesi Máté, a Fradi legendás balszélsője, 76-szoros válogatottságig jutott. A rangsorban, a nála hét évvel fiatalabb, József következik.
Horváth György 1929. március 7-én született. Szombathelyen ismerkedett meg a labdarúgó kapus-poszttal. A szombathelyi vasutascsapatban védett, amelyet az 1950-es évek elején – szovjet mintára – Lokomotívnak hívtak. A www.sportmuzeum.hu ezt írja Horváth Györgyről:
Megy az idő, nincs mit tenni! A mi Csöpink is megint „öregebb” lett egy évvel. A mai naptól már 47 éves.
Rátkai László 1944. március 1-jén született Budapesten. A 65. születésnapja alkalmából telefonon sikerült elérni az ünnepeltet.
Oldalunk egyik fontos célkitűzése, hogy méltóképpen emlékezzen meg egykori legendáinkról, játékosainkról. Példának okáért fradista szemmel nézzük a naptárt, ki mikor született. Ez a nap, egy olyan játékosunk születésnapja, akinek van egy egyedülállóan komoly rajongója.
Szőke István, az 1960-as éves második felének legendás jobbszélsője, február 13-án ünnepli születésnapját.