2024. március 29. péntek

Fradi-naptár: 04.01.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. április 1.

hetikoszonto_0331
Kit lehet köszönteni, kiről emlékezhetünk meg ezen a napon? És ez nem vicc!

2010. április 1. csütörtök:

Ezen a napon ünnepli 32. születésnapját egykori középpályásunk, Bócz Tamás. 1999.02.10-én mutatkozott be a Fradiban egy nemzetközi mérkőzésen. Szűk egy hónappal később már bajnokin is bemutatkozhatott. 1999.11.20-ig összesen 14 mérkőzésen (10 bajnoki, 4 nemzetközi) játszott, 1 bajnoki gólt szerzett.

Boldog születésnapot!

81 esztendővel ezelőtt ezen a napon született Kertész Tamás. 1953.02.22-én mutatkozott be a Fradiban, ahol 1960.09.06-ig volt a csatársor jobb szélének értéke. 180 mérkőzést játszott (97 bajnoki, 69 nemzetközi, 14 hazai díj), 54 gólt szerzett (29 bajnoki, 25 egyéb). 1958-ban tagja volt az MNK győztes csapatnak. Kétszer a magyar válogatottban is szóhoz jutott, nem is akármikor, 1955-ben.

A Fraditól sorozatos sérülései miatt maga kérte az átigazolását. Debrecenbe került, aholy még négy évig centerként a csapat erőssége volt. Később edzősködött, a Debrecent például ő hozta vissza az NB I-be. Még később egzotikus tájakra került, dolgozott Etiópiában, Ghánában, Iránban és Líbiában. Fájdalmasan korán, 1989.03.02-án hunyt el.

Emlékét megőrizzük!

1943-ban ezen a napon hunyt el Gállos (Guttmann) Sándor, aki 1918.10.20-tól 1920.12.19-ig volt az FTC csatára, összesen 5 mérkőzésen (3 bajnoki, 1 nemzetközi, 1 hazai díj), 4 gólt szerzett (3 bajnoki, 1 egyéb).

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy segítségül hívjam az olvasókat. Látható, hogy ezeken az oldalakon igyekszünk megemlékezni mindenkiről, aki valaha is elérte azt a sikert, hogy Fradi játékosnak vallhatta magát. Adatbázisunk azonban messze, nagyon messze van a tökéletestől. Még a futballban is, ahol pedig nagyon sok Nagy Béla művet átlapozunk, a többi sportágról nem is beszélve, ahol egyelőre a Fradi olimpiai- világ- és európabajnoki címet nyert sportolóira koncentrálunk. Ha valaki segíteni tud a Fradi egykori és mai sportolóinak “dátumfigyelésében”, az kérem, tegye meg. Hozzászólásában írja le, kit hagytunk ki, milyen sportágban volt a sportolónk, mikor született vagy éppen halt meg. Ily módon terebélyesedhet a Fradi-család dicsőségére ez az adatbázis. Előre is köszönöm.

Felhasznált források:

Bócz Tamás
Adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. (2000)

Kertész Tamás
Kép és adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 3. (2002)

Gállos Sándor
Adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 1. (2000)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS