2024. április 18. csütörtök

Lipcsei úton a klubrekord felé – 1. rész

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. április 20.

Lipcsei Péter már túlszárnyalta dr. Sárosi György Nagy Béla korábban nyilvántartott rekordját, azaz túl van a 639. mérkőzésen. Sőt, a DVSC ellen már a 641. alkalommal lépett pályára a Ferencváros színeiben.

A szezon előtt készített összeállításunkban pontosítottuk a felek mérkőzésszámait. Ezek szerint Lipcsei Péternek még hat meccsre van szüksége ahhoz, hogy ő legyen a klub új rekordere!

Honlapunk ez alkalomból visszaszámlálásba kezd, és Lipcsei Péter minden egyes újabb mérkőzése után visszatekintünk a múltba, belelapozunk az akkori sajtóba, bemutatjuk, mi is történt mindkét nagyságunk 100., 200., 300. és így tovább, mérkőzésén.

Kezdjük a 100. találkozókkal. Sárosi György az 1932/33-as bajnokság hajrájában egy fontos meccsen lépett pályára, míg Lipcsei Péter egy már lefutott Magyar Kupa-mérkőzésen 1993-ban.

NB I 19. forduló
1933. május 7. Üllői út, 8000 néző

Ferencváros – Bocskai 1-0 (0-0)
Játékvezető: Gombos

Háda – Korányi, Papp – Lyka II, Sárosi Gy., Lázár – Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut
Edző: Blum Zoltán
G: Toldi

Az első helyezett, 29 pontos Ferencváros a 6. Bocskait fogadta. A mieink óriási harcban voltak a bajnoki címért. Az Újpest csak rosszabb gólkülönbséggel szorult a második helyre, míg a Hungária mögöttük egy ponttal lemaradva állt a dobogó legalsó fokán. Tehát a Fradinak mindenképpen győznie kellett a Debrecen ellen. Hungler II húzódás miatt nem állhatott Blum edző rendelkezésére, helyére Papp került a védelembe. Toldi játéka az utolsó pillanatig kérdéses volt, végül vállalta, így Blum a szokásos T-betűs csatársort küldhette hadba.

Remek meccset vívott a két gárda. A másnapi Nemzeti Sport ezzel a szalagcímmel vezette be tudósítását:

“A nagyszerűen játszó Bocskai ellen a tavasz legszebb mérkőzését vívta a Ferencváros.”

Többen merészkedtek ki az Üllői útra ezen a májusi napon, mint az eddigi fordulókban, s aki kint volt, nem is bánta meg. A Nemzeti Sport így lelkesedett: “Hatalmas iram, játékbeli szépségek és az utolsó pillanatig tartó izgalom jellemezte ezt a játékot, amelyet így méltán állítunk a tavaszi szezon első helyére.”

Az első félidőben lüktető, jó iramú csata folyt a pályán. Hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A 7. percben egy debreceni kiugrott, s a keresztező Lázár csak az utolsó pillanatban tudta szerelni őt. A túloldalon Sárosi lövését biztosan hárította a vidékiek portása. Továbbra is hatalmas iramot diktált a két együttes. A Ferencváros a félidő második felében vette át az irányítást. Turay Kohutot indította, a bombát azonban a debreceni kapus szögletre tolta. A sarokrúgást Kohut végezte el, Turay fejesét azonban védte a Bocskai hálóőre. Néhány perccel később Táncos remekül szöktette Takácsot, akit a bíró tévesen állított meg les miatt. A Ferencváros letáborozott a Bocskai 16-osa tájékán. Előbb Turay, majd Sárosi lövése szállt a kapu fölé.

Fordulás után a Fradi azonnal magához ragadta a kezdeményezést, a Bocskai teljesen beszorult. Szöglet szögletet követett, s érett a zöld-fehérek gólja, amely az 55. percben született meg. Táncos előreívelte a labdát, Turay balra továbbfejelte, Toldi levette, majd hatalmas lövést eresztett meg. A labda a felső kapufára pattant, onnan az előremozduló debreceni kapus könyökére, ahonnan a hálóba hullott, 1-0. A Bocskai hiába próbált egyenlíteni, egy-két gyors támadás után a Ferencváros újból átvette a játék irányítását. Ebben az időszakban Sárosi alaposan feljavult, többször remekül indította társait. Több nagy Fradi-helyzet után a bíró ezúttal Táncost állította meg lesen, majd később Turay lövése szállt alig a kapu fölé. Szinte állandóan a Ferencváros támadott, a 67. percben mégis a Bocskai előtt adódott egy egyenlítési lehetőség. A debreceniek már Hádán is túljutottak, Papp az utolsó pillanatban tudott tisztázni előlük. Ahogy telt az idő, ellenfelünk úgy vette át az irányítást, de kapura nem igazán voltak veszélyesek. Három perccel a lefújás előtt a debreceniek egy lövését Háda kiütötte, majd a labda után ugrott, az érkező csatár pont a kapusunk fejébe rúgott. Szerencsére nem lett sérülés a dologból. Az utolsó támadás végén Toldi lőtt mellé, így a Fradi nagy csatában itthon tartotta a két bajnoki pontot.

A sportlap Sárosit úgy jellemezte, hogy játékában új szín jelentkezett, a mérkőzés egyes részeiben már a régi Sárosit lehetett látni a pályán.
Hogy a történet ne legyen befejezetlen, a sztorihoz az is hozzátartozik, hogy a következő fordulóban az Újpest a Megyeri úton legyőzte a Ferencvárost, s e vereséggel a mieink végül a 3. helyen végeztek a bajnokságban.

1993. április 7. Üllői út, 5000 néző
Magyar Kupa negyeddöntő, 2. mérkőzés

FTC – PMSC 3-1 (2-1)
Játékvezető: Márton

Horváth D. – Telek – Simon, Szekeres – Szűcs M., Albert (Vanicsek), Fodor, Lipcsei, Keller – Gregor, Wukovics
Edző: Nyilasi Tibor
G: Wukovics 2, Albert

A továbbjutás tulajdonképpen már az első fordulóban eldőlt, hiszen az FTC 2-0-ra nyert Pécsett. A mieink mégis úgy léptek pályára, mintha kétgólos hátrányban lennének. Már a 4. percben vezetést szereztünk. Fodor parádés labdát adott Gregornak, aki elhúzta a kifutó portás mellett, majd szinte az alapvonalról a kapu felé gurított. Lehet, hogy így is gól lett volna, azonban a berobbanó Wukovics egy lépésről a hálóba pöckölt. Ezután is a Ferencváros irányított, viszont kissé megfeledkeztünk a védekezésről és a 15. percben váratlanul egyenlített a PMSC. A gól felrázta a Fradit és két perc alatt két veszélyes helyzetet is teremtettünk a baranyaiak kapuja előtt. A másodikból gól is született! Előbb a 16. percben Albert tört be a 16-oson belülre, akár lőhetett volna, mégis a jobb oldalon, ígéretesebb helyzetben lévő Wukovics elé adott. A csatár 12 méteres bombáját a vendégek kapusa vetődve hárította. Egy perc múlva Gregort buktatták a jobb oldalon a szögletzászló közelében. A szabadrúgást Fodor ívelte középre, Wukovics pedig hat méterről zavartalanul fejelt a léc alá. A mozgalmas negyedóra után elszürkült a találkozó. Változatlanul a Ferencváros birtokolta többet a labdát, de a támadások már alig jelentettek veszélyt a kapura.

Fordulás után sem változott a játék képe, csak nagy ritkán bukkantak fel a csapatok a kapuk előtt. Az 51. percben Lipcsei a pécsi 16-os előtt Wukoviccsal kényszerítőzött, a visszakapott labdával megindult, de a kifutó baranyai portás megelőzte őt és felszedte előle a pettyest. A 3-1-es végeredményt a 63. percben Albert állította be. Simon a jobb oldalról emelt középre, Albert hét méterről zavartalanul bólintott a jobb felső sarokba. A Fradi 5-1-es gólkülönbséggel jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe, ahol az MTK várt rá.

Nyilasi Tibor: – Továbbjutottunk. 2-0-s előny tudatában játszottunk egy jó hangulatú mérkőzést. Remélhetőleg jó főpróba volt a szombati, Siófok elleni bajnoki találkozóra. Kimondottan örülök, hogy Wukovics hosszú sérülés után jó játékkal és eredményesen tért vissza.
Hogy ez a történet se legyen befejezetlen, a Nyilasi Tibor által említett siófoki meccset 2-1-re megnyertük, sőt, a Fradi a kupában a döntőig menetelt, amit végül a Haladás ellen tizenegyesekkel hódított el.

Zsiga László
FTC Múzeum

A végére ugorhat és hozzászólhat.

16 hozzászólás

  1. tibu1 írta:

    Sok sikert Peti! Örökre beírtad magad a Ferencváros történelmébe!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 12:37

  2. jackie írta:

    Tisztelt uraim ,kedves barátaim !

    Tudom hogy nem leszek népszerű a mondandómmal,de nekem komoly ellenérzéseim vannak ezzel a klubrekord beállítással ! Minden elismerésem Lipcseié,valóban csodálatos pályafutás az övé,a nehéz helyzetekben is kitartott mellettünk,valóban igazi fradista-és a dicsérő jelzőket még fokozhatnám! DE! Dr Sárosi Győrgy a legutolsó fellépéséig a csapat erőssége volt, végigjátszotta a meccseit…gólokat lőtt! Szerény véleményem szerint A Kapitányhoz is méltatlan,ez a-5-10 perces jutalomfellépésekkel-elért rekord…Nem tudom miért kellett ezt a rekordot elérendő céllá tenni Péter és a szakmai vezetés számára !
    Lipcsei Péter neve enélkül is aranybetűkkel ragyog a Fradi történelemkönyvének lapjain!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 18:09

  3. bockor írta:

    Tökéletesen egyetértek Veled Jackie!
    Lipcsei már réges-régen beírta magát a Ferencváros történelem könyvébe. Ő egy csodálatos játékos, aki mögött egy csodálatos pályafutás van.
    Igen mögötte van, mert ami jelenleg a rekorddöntés körül zajlik, az méltatlan hozzá és méltánytalan Dr. Sárosi Györggyel szemben is!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 18:34

  4. Pilu írta:

    Jackie,teljes mértékben egyet értek minden szavaddal.
    Szerintem Péternek a dózsa meccs után abba kellene hagynia a játékot.Így egy szép keretbe foglalná a Fradinál eltöltött csodálatos éveit.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 19:40

  5. tibu1 írta:

    Kedves Barátaim!

    Lipcsei Péter rekordot szeretne dönteni. Valószínű sikerülni is fog neki, de ettől még nem lesz sem jobb, sem rosszabb játékos mint Sárosi György. Egy sportolóba bele van vésve, hogy rekordokat döntsön. Ezért én nem dobnék követ Petire, megértem, hogy meg szeretné dönteni ezt a rekordot. Tisztelem Sárosit, de szurkolok Petinek.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 21:48

  6. Pilu írta:

    Tibu,kedves barátom nem is a csúcs döntéssel van a baj.hanem azzal ahogy az megszületik.Szerintem ebben a formában ennek nem sok értelme van.Amennyiben Péter nem dönti meg ezt a csúcsot Ő akkor is a FTC egyik legnagyobb ikonja lesz az idők végezetéig.A Fradiban eltöltött pályafutása több mint elismerésre méltó,hisz oda került a legnagyobbak közé és ebből 1-2 meccs hiánya mit sem von le.Ez ami most megy joggal hagy némi keserű szájízt sok emberben,mert ez már nem egy nagyszerű sportember,egy IKON pályafutásának méltó lezárása,hanem egy nagyszerű karier megcsúfolása.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 22:08

  7. tibu1 írta:

    Nem mondom, hogy nálam van az igazság, az is lehet tévedek. Viszont én nem tudok rá követ dobni, mert meg akar dönteni egy rekordot és csak utána vonul vissza. Én őszinte szívvel fogok tapsolni neki, mikor megdönti ezt a rekordot.
    Végül is mi van ha tévedek? Semmi.
    Akkor Péter megcsúfolja a pályafutását. A sajátja, magával teszi.
    Ellenben úgy gondolom kevés embernek adatott meg, hogy egy ilyen rekorddal tegye “csúffá” pályafutását.
    Viszont én azt hiszem nem csúfol meg semmit, amit ő letett a Fradinál az asztalra, azt nem lehet megcsúfolni. Azt emlegetni fogjuk még nagypapa korunkban is és csak remélni tudom, hogy lesz utána olyan futballistánk, aki a nyomába tud érni.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 20. 22:45

  8. Fradiszív írta:

    Viszont azt is vegyük figyelembe , hogy Peti nem csak az FTC színeiben játszott…..Szerintem a Portóban is elég jó volt…….és összesen 6 év kiesett külföldi játék miatt…….Még dr. Sárosi Gyuri bácsi csak nálunk játszott…..

    Hozzászólás ideje: 2010. április 21. 18:29

  9. viktor írta:

    gratulálok LIPCSEI PETINEK nekem NYILASI után Ő a FRADI –

    Hozzászólás ideje: 2010. április 22. 08:08

  10. Franto írta:

    Annyit szólnék a “vitába”, hogy magam sem tudom eldönteni mi a helyes, vagy egyáltalán van e ebben a témában olyan dolog, hogy “helyes”.

    Egy biztos, a ligakupában csak azért szerepelt, hogy megdöntse a rekordot, de ott egész meccseket szerepelt. Short evvel szeretett volna a szurkolók kedvében járni, ami nagyon szép dolog! Ő látta tavaly mik voltak itt, mikor Peti felépült sérüléséből, így joggal gondolhatta, hogy ha rekordert csinál belőle akkor mindenki kedvében jár…

    Az pedig, hogy bajnokikon be van cserélve? Szerintem teljesen rendben van! Ki tudna jobban segíteni egy szorult helyzetben levő csapaton, ki tudna jobban beszállni a játékba az utolsó 10-20 percben, ha nem Ő. Nem hinném, hogy Short kockáztatna bármiféle rekord kedvéért. Tavaly a nagyérdemű azért (is) kritizálta Davisont, hogy egész meccseken játszatta és állította (joggal), hogy Peti 20-30 percen keresztül lehet a csapat nagy hasznára, tehát ez teljesen rendben van.

    Peti pedig egy SportEmber, aki mindíg győzni akar, aki sose ismer lehetetlent, és ahogy Tibu is írja, aki rekordokat akar dönteni! És most minderre megvan a lehetősége. Győzni már győzött, most a rekord következik.

    És biztos vagyok abban is, hogy evvel dr. Sárosi György neve, rekordja sem kopik meg. Sőt, talán fényesedik mert így leglább újra le lett törölve a por róla és mindenki róla beszél!

    A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket! Kedves Jackie barátom “végszava” így is tökéletes: ” dr. Sárosi György neve enélkül is aranybetűkkel ragyog a Fradi történelemkönyvének lapjain!”

    Hozzászólás ideje: 2010. április 22. 11:56

  11. Franto írta:

    Arról meg soha senki ne feledkezzen meg, hogy összehasolnítani nem lehet, sőt nem is szabad őket…

    Hozzászólás ideje: 2010. április 22. 11:58

  12. polgár attila írta:

    LIPCSEI PETI ….TE ISTENI ZSENI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! GRATULÁLOK!!! A JELENKORI FRADI TE VAGY!!!!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 22. 20:41

  13. POLGÁR ATTILA írta:

    arról se feledkezzen meg senki hogy ha Péter nem sérül meg a Portoban…akkor….na??? erröl senki nem beszél…….!!! kérem szépen …Lipcsei péternek kész szerzödést kinált az FC BARCELONA!!! EZ A NAGYDOLOG!!! DE SENKI ERRÖL NEM BESZÉL!!! ugyhogy megérdemli ezt az elismerést európában is elismert söt magasan jegyzett játékosrol volt szó!!! hajrá Fradi!! hajrá Peti

    Hozzászólás ideje: 2010. április 22. 20:45

  14. klezsola írta:

    Jackie, egyetértek Veled! Sőt, továbbmegyek, kifejezetten visszatetszőnek tartom, hogy ilyen alamizsnapercekkel javítson rekordot. Ma már lassú, körülményes, többen is jobbak nála, de mindig megkapja az ajándékot. S ez nagyon nem fair!
    No meg lehet, hogy egyetlenként, én nem felejtek el néhány “érdekes” meccset – lsd. anno a Siófok elleni hazai zakó!
    Lipcseinek a visszajutást követően egy meccset kellett volna játszania, aztán emelt fővel visszavonulni. Most már csak egyet tehet, ha kicsit is korrekt: beállítja Sárosi doki csúcsát, de nem javítja meg. Bár kétlem, hogy megelégedne ezzel…

    Hozzászólás ideje: 2010. április 24. 00:23

  15. ftc ireland írta:

    LIPCSEI PETI A FERENCVAROS,AZ IS MARAD S EZT SENKI NEM VESZI EL,OROKKE ISMERNI FOGJAK A NEVET,PETI NEKEM NEM “EGY”KIRALY,NEKEM PETI”A KIRALY’!KIVALO,CSODALATOS FOCISTA ES KIVALO EMBER IS,SZEMELYESEN TAPASZTALTAM!VOLTAK ELOTTE NAGYOK A FRADIBAN,MOST PETI AZ A JELENBEN ES NEM TUDOM LESZ-E MEG ILYEN,DE NEM HISZEM,EN KIVANOM TISZTASZIVEMBOL A CLUBREKORD MEGVALOSITASAT NEKI,HA NEM PETI,KERDEM EN SZERINTETEK KI AZ AKI MEG ERDEMLI!GYENGEBBEN JATSZIK IRJATOK,40 EVES LESZ,NEM 20,DE LE TETT AZ ASZTALRA SOK SZEP,CSODAS,FELEDHETETLEN EVEKET A FRADIBAN S JOBAN-ROSSZBAN ITT VOLT VELUNK,NEM HAGYTA CSERBEN A CSAPATOT!SOK SIKERT A TOVABBIAKBAN ES EN VAROM VISSZA HA BEFEJEZTE A FOCIT MINT EDZO.FERENCVAROS AZ OXIGEN,PETI PEDIG A VIZ AZ ELETHEZ,A FRADIELETHEZ!MINDOROKKE FERENCVAROS,MINDOROKKE LIPCSEI PETI!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 24. 23:45

  16. TPéter írta:

    Tudja-e valaki, hogy dr. Sárosi György kézilabdázott-e?

    peter.tot.djerdj@gmail.com

    Hozzászólás ideje: 2010. december 2. 10:50

HOZZÁSZÓLÁS