2024. március 29. péntek

Videoton – FTC és a számok

Szerző: eagleeye1899 Bejegyzés ideje: 2010. április 26.

A Debrecen legyőzése után a tavasz legnehezebbnek ígérkező mérkőzése következett, a Videoton otthonában. Egy alapemberünk már a mérkőzés előtt kivált (eltiltás miatt Bence), aztán a mérkőzésen további két embert veszítettünk el – ilyen szempontból peches mérkőzés volt.

A első félidőről:

Tóth Bence hiányában a középpályán a támadó szekcióban kiemelt szerepe lett volna Kulcsárnak. Úgy gondolom – az általában kezdők közül – ő lehetett volna az, aki támadásban segítséget nyújthatott volna csatárainknak. Cseréje Rósa ebben a játékrészben nem igazán tudott sokat hozzátenni a játékhoz, keveset volt játékban és általában szerelték. Labdái pontosak még mindig, de cselei, próbálkozásai nem jöttek be.

A két belső középpályásunk és Wolfe is főként a védekezéssel volt elfoglalva, Wolfe gyakran a hátvédsorban szerelt, amolyan ötödik védőként, előre játéka ebben a félidőben szinte nem volt.

A védelem hozta a szokott formát és ezt jó örömmel megállapítani, szerencsére a fehérváriak főként középen próbálkoztak, amit kiváló belső védőink rendre hatástalanítottak.

Az első félidőben az alábbi számokat jegyeztem fel:

Úgy érzem, a Videoton semmi különöset nem játszott, mentek előre, ahogy tudtak, de mivel nem sikerült elől párharcot nyerniük, az átlövés maradt nekik, amik szépre sikerültek, azonban Megyeri állta a sarat.

Apropó, Megyeri: mindig mezőnyjátékosainkról írok, most néhány szót írnék Balázsról is. Azt, hogy most kiválóan védett, már nem említem, ezt mindenki tudja, látta.

Annyit tennék csak hozzá, hogy nem hirtelen kifogott egy jó napot, hanem hétről-hétre egyre jobb és jobb lett a teljesítménye. Az MTK meccsen is már látszott, hogy már szinte tökéletes a játéka (a kapott gólnál talán picit kint állt a kapuból, de egyébként voltak remek védései, sőt bravúrok is), a Debrecen ellen pedig már keresve sem lehetett hibát találni. Ezen a mérkőzésen tudtuk, sok dolga lesz és megmutathatja.

Balázs megmutatta. Kijelenthető: rendkívül fiatal kora ellenére a Ferencvárosnak van egy kész, megbízható kapusa. Nem hiszem, hogy ezzel a kijelentéssel elkiabálnánk bármit is.

A második félidő számai:

Megfigyeltem, hogy általában a félidők elején precízebb, pontosabb játékot játszunk, akár mérkőzés elejéről, akár a második félidőről legyen szó. Talán az edzői utasítások még jobban a játékosok fejében vannak, nem tudom.

Wolfe a cipőcsere után jobban felhúzódott a jobb szélen, Rósa próbált a másik oldalon, Wolfe fejessel helyzetbe is került, összeszedettebbek voltunk ekkor, egészen Wolfe sérüléséig.

Éppen készült Short beállítani Schembrit, amikor jött ez a sajnálatos sérülés. Nem tudjuk meg soha, hogy mennyire változott volna játékunk képe, de azt gondolom Schembri fürgesége és a támadásokban nyújtott segítsége jól jött volna…

Adnan állt be Wolfe helyére a jobb oldalra.

Az említett enyhe fölényt mutatja a feljegyzett szabálytalanságok száma, a mérkőzés elején 1-15 percig 4-2 volt a szabálytalanságok száma a Videoton javára.

Ez a 45-60 perc között 4-3 volt és ezek a korábbi meccseinken is hasonlóak, mégis mi vagyunk elkönyvelve a köztudatban „durva” csapatnak, holott a számok sokszor mást mutatnak.

Az elszenvedett szabálytalanságok az alábbi módon alakultak:

(FTC-Fehérvár felosztásban)

1-15  perc :  4-2

16-30 perc: 3-3

31-45 perc : 4-4

A félidő: 11-9 a Ferencváros sérelmére.

46-60 perc: 4-3

61-75 perc: 2-4

76-90 perc: 3-5

20-21 összesítve, ami a szabálytalanságokat illeti. Ez alapján is látszik, hogy bár hiába terjesztik csapatunkról, egyáltalán nem vagyunk durvábbak másoknál, sőt, a korábbi meccseinken mi szenvedtük el a több szabálytalanságot.

Az összesített táblák a játékosokra a következők:

Nézzük a szélső játék mennyire sikerült ezen a mérkőzésen:

Látszik, hogy bizony ez ma sem volt túl sikeres.

Főként előreívelésekkel próbálkoztunk, nézzük mennyire sűrűn:

Nézzük meg, kik szenvedték el a legtöbb szabálytalanságot a mérkőzésen:

Két csatárunk szabálytalanságai eloszlottak szinte félidőnként. Az első félidőben Ferenczit faultolták többször, Eldinget a mérkőzés második felében „találták meg”.

Látszik, hogy a Videoton támadói igen agresszívek voltak, Dragóner ellen 4 szabálytalanságot jegyeztem fel.

Fontos volt a mérkőzésen a középpályás szűrés. Nézzük ez hogy működött:

Doherty kiemelkedett, de úgy gondolom, a számok alapján a két jamaikai játékosunk is dicsérhető.

A kapura sajnos ismét nem jelentettünk túl sok veszélyt, nézzük, az a pár kísérlet hogyan oszlott meg:

Dragóner és Ferenczi az első félidőben fejessel veszélyeztetett, nem voltak rossz helyzetek, de nem találtunk sajnos kaput.

Második félidőben Elding kisodródott lövése (lecsúszott lapos beadása?!) és Wolfe fejese ment kapura.

Kísérleteink az alábbi helyekről történtek:

Következik a NAGY DERBI!

Legyen ÜNNEP az a mérkőzés, minden tekintetben! Ezt kívánom MINDEN FRADISTÁNAK péntekre!

Sinka András

A végére ugorhat és hozzászólhat.

19 hozzászólás

  1. eagleeye írta:

    (szolgálati közlemény) 🙂

    Köszi a segítséget, Limpi 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 10:57

  2. Névtelen írta:

    Szia Eagle!

    Tökéletesen ráéreztél arra, hogy ez a mérkőzés Megyeriről szólt. Ahogy írod, meccsről-meccsre egyre magabiztosabb, amitől a védelmünk is nyugodtabban játszhat. Tutoric és Dragóner ismét gigászi küzdelmet vívott. Senkiért nem cserélném el a belső kettősünket. Csizmadia és Stockley hozza a minimumot, a védekező részét megoldják a feladatuknak.Stoplinak volt egy óriási helyezkedési hibája. Nikolic kapufája előtt Ő ragadt bent, a többiek tökéletes ütemben kiléptek.
    A középpályán Doherty onnan folytatta ahol a Debrecen ellen abbahagyta, nekem kifejezetten tetszett a játéka. Dávid sajnálatos kiválásával és azzal, hogy a tökéletesen formán kívüli Rósa jött a helyére, nagyjából eldőlt, hogy támadásban nem fogunk dominálni. Morrison és Wolfe hozták a csupaszív játékukat, de az első félidőben ezt rengeteg hibával tették.
    Csatárainkank maradt a harcolás, vajmi kevés sikerrel.
    Wolfe sérülése keresztülhúzta Shorték számításait, mert valószínüleg egy Elding-Schembri cserét terveztek, de ez emiatt és Lipcsei kötelező játszatása miatt meghiusúlt. Pedig ebben lett volna fantázia.
    Remélem még ebben az idényben látni fogok egy abszolut támadó felfogásban játszó Ferencvárost! A Videoton ellen valószínüleg ez öngyilkosság lett volna.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 12:56

  3. eagleeye írta:

    Sajnos Tibunak nem kell meghívnia egy sörre viszont én jövök neki eggyel.Tévedtem, Ferenczi sajnos nem szerzett gólt – nem is volt rá sajnos sok esélye, a csapatjáték ezt nem tette lehetővé.
    Nem baj, pénteken már biztos betalál 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 12:57

  4. bockor írta:

    Én lennék anonymus. Már nem először felejtek el bejelentkezni. Bocsánat!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 12:58

  5. eagleeye írta:

    Bockor, Te írtál? 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 12:59

  6. eagleeye írta:

    Látod, a gondolataidból már rád ismerek 🙂
    Megint egyetértek.
    Én azonban – és ezt már Tibunak is fejtegettem – öngyilkosság ide vagy oda, megpróbáltam volna egy támadóbb játékot – Schembrivel mindenképp és aki még volt ott ilyen téren (Abdi talán?)
    De ez csak saját vélemény és lehet kikapunk 4:2-re, de, hogy megpróbáltunk nyerni, egy árnyalattal a lelkemnek valahogy jobban esett volna.De hát szerencse, hogy nem én vagyok az edző, mert így lett 1 biztos pontunk 🙂

    Egyébként én már hiszek annyira a védősorunkban, hogy szerintem, ha többet támadunk (és ezáltal nálunk van a labda), akkor is megállták volna a helyüket.

    Nikolic nem azért hagyta ki a helyzeteit, mert Adnan és Rósa volt fent és nem támadtunk, hanem azért, mert béna.Ha nálunk van a labda, nincs támadásuk.De ha csak a félpályáig elrúgdossuk a megszerzett labdákat, akkor beszorulunk és esélyt adunk az ellenfélnek.
    Megúsztuk, de lehetett volna így is vereség.
    Ha viszont mi építkezünk és támadunk, akkor már írtam, a vidinek nincs lehetősége.
    Legjobb védekezés nálam a támadás.

    Más kérdés, hogy a kezdőnk és a kispad erre alkalmas lehetett volna-e (hogy csúnyán fejezzem ki magam)

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 13:09

  7. eagleeye írta:

    Látod, a gondolataidból már Rád ismerek 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 13:10

  8. eagleeye írta:

    elnézést itt a zavarért, valami gond van a gépemmel (vagy a fórummal?!)

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 13:11

  9. tibu1 írta:

    Kemény melóm lesz ma, meg kell keresnem melyik a legdrágább sör Magyarországon. 😀
    Ferenczit pedig külön figyeltem ezen a meccsen és egy rossz szó nem illetheti a játékát! Arról nem ő tehet, hogy a középpályánk hátul helyezkedik el, védekezik és ez felőrli az erejét. Úgy nem lehet támadni, hogy előre ívelem Pista fejére a labdát, aztán a vissza passzokhoz nem ér fel senki.
    A Dózsa ellen azonban már tényleg betalál, erről kezeskedem! Ott fog tombolni a tábor előtt és ha ez nem így lesz, akkor utána én jövök neked sörrel Eagleeye!
    A védelmünk tökéletes, a középpályán vannak gondjaink. Reményre ad okot, hogy a Dózsa ellen már játszhat Bence, így a távoli lövésekre is fog vállalkozni valaki.
    Ez a meccs, az NB 1 egyetlen igazi ünnepe, extázisban fogom végig szurkolni és remélem még sokáig ünnepelhetünk a meccs után is!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 13:38

  10. bockor írta:

    Ja Eagle, egyre sablonosabb vagyok, már könnyű felismerni 🙂
    A Videoton ellen szerintem egyféleképpen lehetett volna támadóbb csapatot játszatni. Furcsa lesz amit írok, de csak csatáráldozattal. Megyeri – Csizmadia,Dragóner,Tutoric,Stockley – Doherty,Morrison – Abdi,Schembri,Kulcsár – Elding(Ferenczi)
    Hiába állunk fel 2 csatárral, ha nem kapnak támogatást a középpályáról. Ebben a felállásban én elég masszívnak érzem a védekezésünket és messze kreatívabbnak a támadásainkat. Persze a puding próbája az evés…
    Ferenczit én is megvédeném. A 2. félidőben nyert párharcokat, kiharcolt taccsokat, ennél többet nagyon nem tehetett. A Dózsa ellen szerintem is nyerőember lesz.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 13:57

  11. eagleeye írta:

    Na, hát ugyan én még nem írtam le (igazából leírtam, csak elveszett az a bejegyzésem, amit korábban írtam) szóval akkor 3-an mondjuk, hogy pénteken eljön Pista ideje.
    Hát ebből már így csak lesz valami 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 16:07

  12. eagleeye írta:

    Ja, most látom, hogy mégis leírtam a 3. bejegyzésben…:D hát nem vagyok ma formában…
    Doherty hiányáról mi a véleményetek?
    és Rajcziról, ha játszik? 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 16:12

  13. bockor írta:

    Doherty végre játékba lendült, erre az év legfontosabb meccsére kipontozódik. Nagy kár érte.

    Azzal a szar alakkal én nem foglalkozom. Emberszámba sem veszem. 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 19:00

  14. Franto írta:

    Doherty kiesése a legnagyobb érvágás szerintem. ennek ellenére bízom abban, hogy tovább folytatódik a formajavulása, beilleszkedése.
    a Vidi meccshez annyit szólnék, hogy “Anonymus”-Bockor barátom tökéletesen szavakba öntötte azt, amit én is láttam…

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 19:52

  15. Franto írta:

    Barátaim! Kérnék egy segítséget! Kellene nekem az Nb3-as csapatunk menetrendje! de az is elég ha leírja valaki, hogy mikor leszünk a Balassagyarmat vendégei! előre is köszönet!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 20:01

  16. Limpi írta:

    A Balassagyarmat honlapja szerint:
    26. forduló
    06. 05. szombat
    17: 00 BALASSAGYARMATI VSE -FERENCVÁROSII.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 26. 20:08

  17. sznico írta:

    A kapusunk és a védelmünk kitűnő,Stokley kivételével.A labdát megtartani sem megjátszani nem tudjuk.Ezekkel a légiósokkal reménytelen a fradinál megszokott nivos játék elérése.A mai nb1 -ben sok csapat elöttünk jár a látványos kombinativ foci terén.Viszont mi őljük a legjobban a játékot,és ez sovány vigasz.!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 27. 14:07

  18. trebla77 írta:

    Én Csizit éreztem nagyon bizonytalannak, de a statisztika szerint nem lógott ki.
    Bár tőle többet vártam, várok!Szívgörcsöt kapok néha mikor bent álldogál az ötösön, még szerencse, hogy Dragó vagy háromszor időben kapcsolt.
    Így lehiggadva több nap távlatából azt érzem, egyetértve véleményetekkel, ki kellene próbálni egy játszóbb csapatot, sőt az nbIII-as csapatból is néhány fiatalt. Érdekes lenne , hogy élesben mit tud Vass,Szabó,Böcsföldi,Nyíl, stb.A dózsa meccs után mindenféleképpen ki kéne őket próbálni.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 27. 15:48

  19. eagleeye írta:

    trebla77, érdekes, amit írsz.
    Idén már a helyezés engem annyira nem érdekel, nekem mindegy, hogy 7. hely vagy 6..
    A győzelmek érdekelnek, kik azok, akiknek borsot törünk az orra alá.
    Ha ezt vesszük, lehet, hogy nem lenne haszontalan próbálkozni egy játszóbb felállással, játszóbb játékkal, a jövőre készülve – annak ellenére, hogy tudom, hogy lesznek változások a keretben.De mikor kísérletezhetnénk, ha nem akkor, amikor már mindegy a helyezés?
    Természetesen azért a dózsa meccset várjuk meg! 🙂
    Én Vass-t érzem a legközelebb az első csapathoz, a másik 3 általad említett játékos talán még kevés.Vass-t azonban bármikor betenném, már most pénteken is Adnan helyett!Nem légből kapott optimizmus, hanem Te is tudod, hogy nb3-ban látom/láttam őt sokszor játszani 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. április 28. 08:43

HOZZÁSZÓLÁS