Beszélgetés a születésnapját ünneplő Ferenczi Istvánnal
Az elmúlt fél évben két alkalommal is volt szerencsénk hosszabban beszélgetni Ferenczi Pistával.
Első alkalommal, mint a Fradi játékosával, másodszor, amikor éppen távozott. Most születésnapját ünnepli, ezért kerestük, annak ellenére, hogy már az új közegben lövi a gólokat.
Azonban így lesz meg oldalunkon is a “mesterhármas”, amit Pistáktól a Fradiban már megszokhattunk.
- Megkeresésünk oka, hogy ma ünnepled a születésnapodat és az FTC Baráti Kör, valamint a Fradi szurkolói nevében köszöntsünk ezen alkalomból téged!
- Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm szépen!
- Hogy érzed magad a jelenlegi egyesületedben?
- Köszönöm szépen megvagyok. Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam. Viszonylag jól szerepel a csapatunk és ez pozitívan befolyásolja az ember hétköznapjait, de azért a Fradinál megélt érzéseket semmivel nem lehet összehasonlítani. Terveztem, hogy a rangadót személyesen nézem meg, de a nővéremnek megszületett a gyermeke, ezért nem tudtam ott lenni. Tévéből néztem a srácokat és nagyon sajnáltam kis csapatunkat.
- Vezeted a góllövőlistát. Minek köszönhető, hogy idén jobban termeled a gólokat, mint tavaly?
- Valójában semmit nem teszek másképp, mint a Fradiban. Sajnos tavaly nem ment úgy, ahogy szerettem volna, pedig akkor még mindig a Fradiban lennék valószínűleg. Nem hiszem, hogy a góllövésem csapatfüggő lenne. Ez inkább annak tudható be, hogy mindig vannak az ember életében periódusok, amikor jobban megy a góllövés és olyanok is, mikor kevésbé. Most ez egy ilyen szakasz az életemben, nem hiszem, hogy ezt meg tudnám mással magyarázni.
- Volt csapattársaidat mennyire követed figyelemmel?
- Napi kapcsolatban vagyok több játékossal is, no meg Lipcsei Petivel, Eisivel, és Lipcsei Gabival is tartom a kapcsolatot, tehát kijelenthető, hogy naprakész vagyok.
- Akkor érzelmileg van még benned kötődés a Fradi iránt?
- Természetesen! Ezt a két évet, hála Istennek tőlem már senki nem veheti el. Azt a szeretetet és befogadást, amit a szurkolóktól kaptam, már örökre megőrizhetem és ez a legfontosabb!
- Hogy élted meg ezt az Újpesti elleni mérkőzést?
- Én két rangadón játszottam a Fradiban, de tudom, hogy a szurkolóknak mennyire fontos ez a derbi. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy a csapat hányadik helyen van a bajnokságban, egy Újpest elleni győzelem mindent megbocsát. A Fradinak sajnos elég régóta negatív a sorozata a lilák ellen, de ezen a hatgólos vereségen nagyon meglepődtem. Azt gondoltam, hogy most pont a Fradi volt az esélyesebb. Az eddig mutatott játék alapján bizakodottak voltak a szurkolók és a játékosok is, de ez egy furcsa mérkőzés volt. A kiállítással nagyon belenyúlt a bíró a mérkőzésbe. Most én is egy hasonló szituációt szenvedek. Engem is kiállítottak bár nem rúgásért, hanem a tizenhatoson belüli birkózásért. Még azon is meglepődtem, hogy lapot akar adni a bíró, ráadásul pirosat adott. Most várom a fegyelmi tárgyalást. Tehát, úgy gondolom a mi meccsünkön is belenyúlt a bíró a mérkőzésbe, de visszatérve a Fradi meccsére, a gólkülönbség, az mindenképp túlzott. Azonban tisztában vagyok vele, hogy ez most már senkit nem vigasztal.
- Gondolom személyesen is beszéltél a régi társaiddal. Mivel buzdítottad őket?
- Természetesen beszéltem velük. Fitostól is épp most köszöntem el, bár ő nem játszott ezen a meccsen. Én is voltam részese olyan mérkőzésnek, ami balul sült el és a szurkolókkal kellett tárgyalnunk a stadionnál. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire elkeseredettek ilyenkor és nem tudom, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy ezt elfelejtsék. Az Újpest most az újságjának a nevét is megváltoztatta, sajnos nagyon magas labdát kaptak. A zrikában ez egy támadó felület az Újpest részéről. Most a Siófok megy a Fradihoz és én biztos vagyok benne, hogy Ferencvárosi győzelem fog születni. Zárásként pedig nem is mondhatok mást, komoly pénzben merek fogadni, hogy a végén a Fradi előrébb fog a bajnokságban végezni, mint az Újpest.
Istenes Tibor
(Fotó: kisalfold.hu)

Az FTC Baráti Kör hivatalos honlapja
Kedves Pista! Boldog születésnapot kívánok! A hét végi 6-0-át sem fogom elfelejteni sosem Pruknernak, és azt sem, hogy veled eszébe nem jutott tárgyalni. Ha te ott vagy szombaton a pályán, nincs ez a gyalázat. Te legalább tudod, mit jelent nekünk ez a klub: Ferencváros! Várunk vissza!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 10:05
Boldog szülinapot Pista! Nagyon hiányzol, nekem te voltál, sőt még most is te vagy a kedvencem, mint a legjobb focista és pasi! Remélem még láthatunk Fradi mezben, szurkolok annak, hogy visszatérj ide. Kellenének a góljaid! Isten éltessen! Fanni
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 10:59
Isten éltessen! Sok gólt kívánok, csak ne a Fradika ellen!
Helyette inkább a lila-fehérek kapujába! Igazán bánhatják a vezetők a Fradikánál, hogy nem tartottak meg téged. Most akkor a hétvégén nem is lenne kérdés ki pótolja Mareket. Az utolsó mondatodat illetően, pedig a próféta szóljon belőled!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 11:27
Boldog 33. Szülinapot kívánok
Visszavárunk
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 12:29
Most is igazolást nyert az az alaptétel, hogy akkor érezzük meg leginkább valakinek a hiányát, amikor már nincs itt velünk. Bár jelen esetben ez most “csak” azt jelenti, hogy Ferenczi Pista már nem a mi csapatunkban játszik. Én a szakmai stáb helyében marasztaltam volna, megérdemelte volna a türelmet, mert mint ahogy azt ő is mondja, vannak rosszabb és jobb periódusok a játékosok életében. Tavaly nem jött ki neki a lépés. De, mint a tények mutatják, idén már jönnek a góljai. Csak már Angyalföldön és nem itt. Hogy a cikkhez is kapcsolódjak: Boldog születésnapot kívánok Ferenczi Pista!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 13:51
Na szeva Pista! Hová tűntél el barátooom?? A vasas nem a Te csapatod, az méltatlan hozzád. Várunk vissza, talán akkor nem lett volna 6:0 ha te itt játszol nálunk. Ennyit erről, grat a vezetőknek!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 16:05
Mi az, hogy már nem játszól a fradiban? jó eredmények voltak, ez meg kirúg
na jó van. vasas? apám sem szurkolt nekik, melyik az a csapat. gyere visza, szerintem is. ferenczi város.
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 16:18
Isten éltessen sokáig!
Nagy hiba volt elengedni, vagy Őt, vagy Eldinget itt kellett volna tartani. Gondoljatok bele egy Schembri(Abdi)-Ferenczi(Elding) csatárpárba, akiket Heinz töm amolyan árnyékékként labdákkal.
Remélem nem játszhat ellenünk!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 18:33
Hát drágáim, sajnos nem sikerült a győzelem. Pedig már készültem arra, hogy csinálom a szilvásgombócokat. Sajnos nem jött össze a győzelem, így nem kellett megcsinálnom őket. De azért István visszatérhetne. Isten éltesse! Szervusztok.
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 18:38
Isten éltessen sokáig Pista! Várunk vissza, Te egy igazi fradista vagy, köztünk a helyed!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 19:14
Pestaaaaaaa! HAPPY BIRTHDAY! Látom előttem írták egy páran már, és én sem mondhatok mást: Várunk vissza!!!!!! CSAK A FRADI!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 19:26
Boldog Születésnapot Neked, Drága !:)
Várunk vissza a Fradiba,neked itt a helyed !!!!!!!!! A zöld-fehér jobban áll;)
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 19:36
Isten éltessen! Ha nincsenek tavalyelőtt a góljaid, akkor lehet még mindig a másodosztályban sínylődünk… Ezért örök hálával tartozunk! Beírtad magad a csapat történelmébe! Köszönünk mindent! Üdvözlettel: Zotya
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 20:08
Tényleg jó lenne ha vissza jönnél,nélküled nem olyan a csapat…
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 20:41
PISTÁT VISSZA A FRADIBA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 20:43
Jó estét kívánok! Ferenczi, amikor a Ferencvárosba szerződött, nagyon sikeresnek ígérkezett. Be is jött, rengeteg gólt rúgott, remek játékosa lett a Ferencvárosnak. Aztán miért, miért nem, nem jött össze a gólvágás, szerény véleményem szerint a csapat nem volt megfelelően felállítva, hibát hibára halmozott az akkori vezetőedző. Nagy semmivé lett a csapat Davison idején, természetes volt, hogy ez a Ferenczi gyerek nem tudta produkálni azt, amire egyébként képes lett volna. Aztán, átadták a csapatot egy másik irányítás alá, hol összejött a gól, hol nem. Mondanom sem kell, ott is az az ívelgetős, bohockodós játéktechnika hagyott maga után kivetnivalót. Na most kérem, jött a Prukner Úr Kaposvárról, aki esélyt sem adott a Ferenczi gyereknek, hogy beillessze a tudását a csapatmunkába. Vajon honnan tudhatta előre, hogy nem fog beférni a keretbe? Olvastam aztán sok mindent, írták az újságok, hogy valójában Ferenczi kapott ajánlatot Angliában. Na de, kérem tisztelettel! Akkor miért a Vasas SC -nél kötött ki? Valaki jó lenne, ha adna erre választ. Ferenczi István, az Isten éltesse jó sokáig!
Tisztelettel: a nyugalmazott Szlavicsek, az örök, hű fradista.
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 21:01
Boldog születésnapot Ferenczi úr!
Várunk vissza !!!!!!!!!!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 21:13
Vissza várunk Pista!!! Győzzön a nép akarata.
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 21:21
Pistának itt kéne lennie velünk. Egy Heinz-Ferenczi csatársor az NB1 legjobb támadókettőse lehetne. Érzem a második kérdésre adott válaszából, hogy ő is sokkalta inkább lenne Fradi, mint Vasas játékos. Biztosan nehéz lesz neki jövő héten a Vasas-Fradi. Azt kívánom neki, lőjön egy gólt, de mi nyerjünk 2-1-re. Boldog születésnapot kívánok!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 21:24
Szöszke, én megnézném, hogy neked hogy áll a zöld -fehér. Húú, biztos nem semmi, egy csajon mindig klassz!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 22:54
Fradiboy,mivel gyerekkorom óta Fradista vagyok,nekem is van mezem
De a Fradi mez elsősorban Pistán áll tökéletesen!!! Hajrá Fradi
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 14. 23:03
Boldog Születésnapot Ferenczi várunk vissza!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 15. 08:31
Kedves Pista! Boldog szülinapot kívánok neked! Te vagy a nagy kedvencem. Nagyon sajnálom, hogy már nem játszol a Fradiban. Azt is tudom, hogy ez rajtad múlott a legkevésbé. Remélem a Tanár úr minél előbb eltakarodik, pláne az újpesti szégyen után, te pedig azonnal visszatérsz közénk. Itt a helyed, nem a Vasasban!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 15. 14:25
Igazad van Csabikám, Pista jöjjön vissza! Amúgy Csabesz rég láttalak már a kondiban… CSAK A FRADI!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 15. 15:32
Szeva Fradiboy! Nem voltam mostanában gyúrni, de az Újpest meccs után így is szétütöttem volna mindent, olyan mérges voltam. Hiányoznak ebből a csapatból az olyan nagy spílerek, mint Ferenczi Pista. Jövő héten viszont lenézek majd kondizni. Gyere te is! CSAK A FRADI! CSAK A PISTA!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 15. 15:39
Szeva tesa! Na jó, persze megyek gyúrni mindenképpen! Hát ez az, hogy nem maradt egyéniség a csapatban, mert a pukkantós mester elküldte őket. a Fa..omat! Nem lesz ez így jó! FERENCVÁÁÁÁÁROS lálálálálálálá
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 15. 15:45
Boldog születésnapot Pista!
Azért nagyon árulkodó a sok leányszúrkoló beírása, nagy hódító lehetsz!
Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 17. 12:59