2024. április 19. péntek

Nagy lesz az FTC?…

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 23.

A zöld-fehér hívek rajongói érthető türelmetlenséggel várják azt az időt, amikor kedvenc csapatuk – az elmúlt dicső évekhez hasonlóan – a büszke bajnoki címért folytatott gigászi küzdelmekbe ismét ütőképesen be tud kapcsolódni. Vajon mikor következik ez el?

A csapat már az idén ott lesz az élen! – hallottuk nem egy szurkolónktól a reális körülményeket nem éppen figyelembe vevő, egy-egy sikeres mérkőzés eredményének hangulatában született véleményt.

Vajon mi az igazság e probléma körül? Mi várható a valóságban?

Bátran szembe kell nézni a tényekkel, hidegen mérlegelve a körülményeket ahhoz, hogy a valóban várható eredményre következtessünk.

Aki idáig eljutott az olvasásban, gondolom, egyre koncentráltabb lesz. Most jön egy megmondóember, aki tudja a tutit? Igen, aki e sorokat papírra vetette, az tudta, sőt le is írta az érdeklődő közvéleménynek.

Nem, nem e bejegyzés szerkesztője az író, bár kétségkívül szeret elmélkedni ilyen kérdésekről, amúgy a szurkoló fejével.

Az írás egy valódi szaktekintélytől származik, csapatunk vezetőedzőjétől. Nem, nem Prukner Lászlótól, bár kétségkívül őt is megkérhetnénk egy ilyen kérdés elemzésére, amit nyilván szakszerűen meg is tudna tenni.

Lebbenjen hát fel a lepel! A bevezető sorokat dr. Csanádi Árpád írta 1957 tavaszán, amikor ő volt a Ferencváros vezetőedzője. Az elmúlt szombaton az özvegye átadott nekem egy dossziét a férje által összegyűjtött papírokkal. Volt közte megsárgult újság és fénykép, korabeli hivatalos levél. Valódi kincs! És ebből a kincsből szemezni is fogunk, hogy az internet nyújtotta előnyöket ki tudjuk használni és sok érdeklődő fradista számára elérhetővé tegyük.

Kezdjük ott, hogy hol is írta sorait Csanádi Árpád. Íme:

Igen, ez még a Nagy Béla által a 70-es években újra meghonosított Híradók elődje. Ezen lap szerkesztőbizottságának a tagjai Csanádi árpád, Halász Rudolf, Abai Pál és Szepes Béla voltak. Egy mai szemmel is modernül szerkesztett és nyomtatott lapról beszélünk, mely joggal volt népszerű a fradisták körében.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy a bevezetőben leírt sorokat az eredetiről készült másolaton is bemutassuk, annál is inkább, mert így a folytatás is kiderül.

Ha úgy kezdtem, hogy külön is idéztem a nagyszerű cikk elejét, akkor ugyanezt teszem a végével is. Annál is inkább, mert itt is mellbevágó a mával való azonosság. Látható, nincs új a nap alatt!

Sokan kérdik szinte naponként:

kikre van szükség a jövőben?

Erre a kérdésre nehéz személy szerint válaszolni legalábbis egyelőre. Kétségtelen azonban, hogy egy megfelelő képességű tartalékkapusra, egy hátvédre és legalább két csatárra szüksége van a csapatnak.

Elvileg nem helyeseljük a csapatnak úgynevezett “külső” erőkkel való megerősítését. Ilyen vád a Ferencvárost a múltban nem nagyon érhette, hiszen az Üllői úti pálya szinte ontotta a sajátnevelésű tehetségeket. A jelenlegi helyzetben azonban mégis kénytelen a vezetőség néhány olyan játékos után nézni, aki már bebizonyította, hogy a magyar élvonalba tartozik. Erre a lépésre a Ferencvárosnak megvan az erkölcsi alapja is, hiszen az elhibázott labdarúgó sportpolitika leginkább az FTC-t sújtotta a közelmúltban. És ha őszig sikerül a megfelelő tudású és szellemű játékosokat kiválasztani, megszerezni, akkor már csak a vezetőkön meg a szakvezetésen múlik, hogy a cím utáni kérdőjel már jövőre felkiáltójellé változik.

Valahogy így: NAGY LESZ AZ FTC!!!

Nem győzöm hangsúlyozni, 1957 tavaszán íródtak e sorok. Tudjuk, Csanádi Árpád nem beszélt a levegőbe, 3-4 év múlva újra, majd évekig a Ferencvárosról szólt a bajnokság és a hazai labdarúgás. Száz százalékig igaza lett a Mesternek, nagy lett az FTC.

Ma megint kicsinek akarnak láttatni minket. Nincs más dolgunk, mint elolvasni ezt az 53 éves újságot, hogy tudatosíthassuk magunkban, volt már ilyen és volt kilábalás. Az FTC nem lehet kicsi, az FTC nagy volt és nagy lesz!

A kuriózumot közzétette: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

3 hozzászólás

  1. Gergő Ozzy írta:

    A FRADI OLYAN MINT LENIN, ELT, EL ES ELNI FOG!!! NAGY VOLT, MOST IS AZ ES AZ IS MARAD!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 23. 21:13

  2. András Góczi írta:

    Lenin egy tróger volt sztem ink hagyjuk

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 23. 21:13

  3. András Góczi írta:

    hajrá FTC

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 23. 22:12

HOZZÁSZÓLÁS