2019. április 18. csütörtök

Toldi Géza felújított síremléke

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. november 21.

Hiszem, 2011. november 21-e nagy napként vonul be a Fradi krónikáskönyvébe. Budapesten, a Farkasréti temetőben ezen a napon avatták újjá a Fradi egykori legendás játékosának, Toldi Gézának a síremlékét.

Toldi Gézáról kortársai számtalanszor elmondták, ő volt a Fradi szív megtestesítője, az igazi szívember. Mondta ezt játékostárs, vezető és szurkoló. Amíg ez a szív dobogott, addig a Fradiért dobogott. Nem véletlen, hogy későbbi játékosgenerációk is mélyen az emlékezetükbe vésték, különösen azok, akik megkapták az általa alapított, ugyancsak legendássá vált Toldi-vándordíjat.

Mi is több alkalommal foglalkoztunk már vele, történeteivel, hiszen a legendák már csak ilyenek. No, meg a legendák krónikásai, akik számtalan történettel gazdagították a legendáriumot. Halála kimondhatatlan veszteség volt a Fradi családnak. Nem véletlen, hogy oly gyorsan síremléket is állítottak neki. Ezt a síremléket azonban kikezdte az idő vasfoga. Az a fog, amelyik nem kegyelmez, amelyik mindent el akar törölni. Ám, 2011 késő őszén megbicsaklott ez a fog. Néhány lelkes fradista felfedezte, hogy miben mesterkedik és tett ellene. Álmodtak egy nagyot, majd az álmot tett követte, pontosabban tettek sorozata. Alig több, mint egy hónap alatt megvalósult egy csoda, napjaink fradista csodája.

A Tempó Fradi Alapítvány felesküdött a hagyományok tiszteletére, őrzésére. Kiváló honlapjuk a XXI. század méltó virtuális múzeuma a Fradinak. Számítógépek képernyőin elevenednek meg olyan elsárgult könyv- és újságlapok, melyek a gyűjtők számára is ismeretlenek, hiszen régen elfogytak az antikváriumok polcairól is. És ezek a lapok nemcsak olvashatók, hanem a tartalmukat, a Fradi futballmúltját bemutató tartalmukat szorgos kezek, nem fáradó agyak feldolgozták, páratlan kinccsé tették. Tegyük hozzá, nyilvánosan, bárki számára elérhetően. Október közepén pedig azt mondták, az nem lehet, hogy Toldi Géza síremléke elmúljon. Gyűjtést indítottak, amivel párhuzamosan a felújítási munkákat is elkezdték.

És elérkezett 2011. november 21-e, a déli harangszó ideje. Az a perc, amikortól Toldi Géza felújított síremléke újra teljes szépségében ragyog. Ragyogva mutatja, hogy a fradisták nem felejtenek. Generációk jönnek, generációk mennek, de a legendák emléke olyan eleven, mint fénykorukban. Az avatóünnepségre eljöttek jónéhányan az adakozók közül, megemlékezett a régi játékostárs, Rudas Ferenc és az egykori szeretett Fradi elnök, Hargitai Károly, aki nem egy Toldi-vándordíjat adott át anno.  Ott voltak a novemberi hidegben, de az ő szívüket is bizton elöntötte a melegség.

Az FTC Baráti Kör tagsága köszöni a Tempó Fradi Alapítványnak, ötlet kitalálóinak és végigvivőinek ezt a csodálatos tettet. Reméljük, lesz folytatás, amihez minden segítséget, anyagit és erkölcsit is felajánlunk.

Toldi Géza felújított síremléke emlékeztessen mindenkit, a fradisták nem felejtenek, a fradisták a jó ügyért bármikor képesek összefogni, a XXI. században is van értelme a három E betűnek, van Erkölcs, van Erő, van Egyetértés!

Simon Sándor
Fotó: Szántay Balázs

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Arcok a régmúltból: Gráf József

    Bejegyzés ideje: 2019. február 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gabrovitz Kornél

    Bejegyzés ideje: 2019. január 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Dr. Keönch (Köncs) Boldizsár

    Bejegyzés ideje: 2018. december 29.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Weisz István

    Bejegyzés ideje: 2018. december 27.
    Szerző: Simon Sándor

    A Ferencvárosi Torna Club elnökei és ügyvezető elnökei

    Bejegyzés ideje: 2018. december 16.
    Szerző: Simon Sándor

    Hivatalosan 110 éves az FTC futball. Tisztelet az ősöknek!

    Bejegyzés ideje: 2010. december 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Sárosi György Lipcsei Péternek

    Bejegyzés ideje: 2010. május 18.
    Szerző: Simon Sándor

    Női szemmel… (5.rész)

    Bejegyzés ideje: 2009. november 24.
    Szerző: moncsi1

    Női szemmel… (2.rész)

    Bejegyzés ideje: 2009. október 21.
    Szerző: moncsi1

    Szubjektív – Gondolatok a bajnokság befejezése után

    Bejegyzés ideje: 2013. június 2.
    Szerző: SzB