2024. március 29. péntek

A belgrádi hős 65 éves!

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2014. március 31.

IMG_20140331_0004Megyesi István 1949. március 31-én született a Csongrád megyei Csanyteleken.

A Békéscsabai VTSK-ban kezdett el futballozni, az ifjúsági válogatottba is bekerült. A fiatalemberre felfigyeltek a Ferencváros vezetői, így 1967-ben leigazolták. Fél év katonaság után 1968. június 22-én a Népstadionban a Vasas elleni 1:0-s győztes mérkőzésen mutatkozott be az NB I-ben. 1968 és 1979 között szerepelt a zöld-fehér csapatunkban, összesen 366 mérkőzésen. A 213 bajnoki mérkőzés eredményeként kétszer volt bajnokcsapat tagja (1968, 1975/76), négyszeres MNK-győztes (1972, 1974, 1976, 1978).

A nemzetközi mérkőzések közül legszívesebben az 1974-75. évi KEK menetelés összecsapásaira emlékezik vissza. A döntőig vezető nyolc mérkőzés (Cardiff City, Liverpool, Malmő FF, Crvena Zvezda) mindegyikén szerepelt, s a döntőbe jutásban nem kis érdeme volt! 1975. április 9-én a Népstadionban 55 ezer néző előtt Branikovits és Magyar góljával 2:1-re győzött a Fradi a Crvena Zvezda ellen. Április 23-án Belgrádban pokol várt a csapatunkra. 100 ezer néző által feltüzelt ellenféllel kellett megbirkózni, megvédeni a minimális előnyt. A mérkőzés jól indult, a 7. percben Pusztai szerzett gólt. A jugoszláv csapat csak az 50. percben tudott egyenlíteni. Fokozódott az izgalom. Bálintot a 70. percben kiállította a játékvezető, majd a 77. percben a vezetést is megszerezte az ellenfél. A 83. percben a játékvezető, a német Eschweiler, tizenegyest „mert” ítélni a javunkra. Mivel a kijelölt Bálint László már nem volt a pályán, Dalnoki Jenő utasítására Megyesi István állt a labda mögé és halálos nyugalommal lőtt a hálóba. Döntőbe jutottunk! A bázeli döntőben azután a szovjet válogatottat jelentő Dinamo Kijev 3:0-ra verte a tartalékos és fáradt csapatunkat, de erre az eredményre igazán illett a mondás, az ezüstérem is szépen csillog!

Megyesi István 1970 és 1975 között hét alkalommal szerepelt a válogatottban. Válogatottságainak számát gyakori sérülései miatt nem tudta növelni. Sérülés miatt esett el az 1972. évi müncheni olimpián való részvételtől is.

Utolsó mérkőzését a Ferencváros színeiben 1979. augusztus 19-én Almeirában játszotta, a helyi csapat 1:0-ra győzedelmeskedett. 1981-ben megkapta az FTC örökös bajnoka címet. Búcsúztatására, Hajdú Józseffel, Mucha Józseffel, Vépi Péterrel és Pusztai Lászlóval együtt, 1985. augusztus 1-jén az Üllői úton az Austria Wien elleni 2:1-es győztes meccsen került sor. Aktív labdarúgói pályafutását alsóbb szinten még folytatta. 1994-től nyugdíjazásáig, tizenöt éven keresztül az ESMTK-nál dolgozott technikai vezetőként, majd utánpótlás-szakágvezetőként.

A közelmúltban kaptuk a hírt, hogy életmentő műtéten esett át. Jelenleg is kórházban van. Itt látogattuk meg. Átadtuk Kubatov Gábor elnök és Orosz Pál vezérigazgató köszöntő levelét és a klub ajándékát, egy tréningruhát. Közvetítettük a volt játékostársak, az FTC Baráti Kör üdvözletét, jókívánságait. A Csanyteleki SC részéről Kurucz Zoltán egy hatalmas tortával köszöntötte Megyesi Pistát. Az ünnepelt meghatódottan köszönte meg a megemlékezést és remegő kézzel vetette papírra a Fradistákat üdvözlő mondatait.

IMG_20140331_0003

Kedves Megyesi István! Mielőbbi teljes felépülést kívánunk! Isten éltesse sokáig!

SzB

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Kinizsi írta:

    A Zöld és fehér magazin 2014. áprilisi (legújabb) számában Megyesi Istvánnal készült interjú olvasható.

    Hozzászólás ideje: 2014. március 31. 19:43

  2. Takács Gábor írta:

    Egyike volt a legszerényebb és legsportszerűbb játékosoknak.

    IGEN, a belgrádi 11-es gólja felejthetetlen marad: KEK-döntőt ért. Valószínűleg kötélből vannak az idegei… Nem is emlékszem, hogy máskor rúgott volna büntetőt.

    Megbízhatóság, klubszeretet, nem folytatom a felsorolást, ne legyen sok a közhely. 11 év a FRADIBAN !

    Sok boldogságot, Pista !

    Hozzászólás ideje: 2014. március 31. 19:49

HOZZÁSZÓLÁS