2024. március 29. péntek

Megkoszorúztuk Gulyás Géza sírját

Szerző: Admin Bejegyzés ideje: 2016. június 29.
DSC_4302_átméretezve_átméretezveAz FTC Baráti Kör, az FTC Múzeum és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület képviselői, születésének 85. évfordulóján, az agárdi temetőben megkoszorúzták Gulyás Géza sírját.

Gulyás Géza legendás volt már a Kinizsi korszakban is, hiszen 1953-ben került a Fradiba. Első korszakában 1958-ig védte a csapat kapuját, összesen 204 mérkőzésen. Egyetlen FTC  (akkor Kinizsi) játékosként nevezték az 1954–es svájci világbajnokságra.Később a Láng Vasas játékosa lett, ahonnan 1965-ben vonult vissza. Ezek után történt, hogy 1970-ben a Fradi visszahívta tartalékkapusnak. Isten azonban úgy rendelte, hogy Géczi István sérülése miatt 1970 őszén, egy rangadón, a Bp.Honvéd ellen védenie is kellett. Meg is tette becsülettel, bravúrt bravúrra halmozott, a Honvéd csak egy tizenegyesből vette be a hálóját. A második búcsúja a kaputól a következő év tavaszán, az utolsó bajnoki fordulóban volt, a Dunaújváros ellen. A 88-ik percben állt be, a 90-ik percben tizenegyeshez jutott a Fradi. A játékostársak gesztusa, köszönete volt felé, no meg a közönség is ezt szerette volna, a büntetőt a búcsúzó kapus, Gulyás Géza végezte el. Belőtte! Ahogy belőtte magát minden fradista szívébe is. Megérdemli, hogy ily módon is emlékezzünk reá.
DSC_4314_átméretezve_átméretezveDSC_4298_átméretezve_átméretezve
Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Horváth Gusztáv írta:

    Balázs!
    Miért mindíg Te fotózol?
    g

    Hozzászólás ideje: 2016. augusztus 20. 08:32

HOZZÁSZÓLÁS