2017. október 23. hétfő

Kocsis Sándor 88. születésnapján

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2017. szeptember 22.

Öt éve már, hogy Kocsis Sándor végleg hazatért és újratemették a Szent István-bazilikában. Az Aranycsapat Alapítvány azóta minden év szeptember 21-én, „Kocka” születésnapján ünnepi megemlékezést tart a bazilika altemplomában levő sírnál.

Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke méltatta az egykori kiváló játékos pályafutását, kiemelve máig utolérhetetlen eredményeit, feledhetetlen góljait.

A megemlékezést szavalatok színesítették. Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója Szép Ernő Imádság című versét adta elő, majd Sinkovits-Vitay András Döbrentei Kornél A felhő fejes című költeményét szavalta el, amelyet a költő az újratemetés alkalmára írt.

Az egykori játékostársak közül dr. Fenyvesi Máté volt jelen. Elmesélte, hogy Kocsis Sándor a szélsőinek csak annyit mondott: „Menjetek el a szélen, adjátok be a labdát a felső kapufa magasságában, a többit majd megoldom.” Megtudtuk, hogy az a „Kocka”, akinek fejjátéka páratlan volt, a kockázatos fejpárbajoktól sem riadt vissza, a fogorvosoktól nagyon félt.

Az Aranycsapat „képviseletében” jelen volt Czibor Zsuzsanna, Czibor Zoltán húga, aki beszélt a két játékos, a két család kapcsolatáról, és szomorúan említette meg a bátyjáról az utóbbi időben megjelent valótlan állításokat.

Ezt követően a koszorúzásokra került sor. Az Aranycsapat Alapítvány koszorúját Kű Lajos, dr. Fenyvesi Máté és Czibor Zsuzsanna, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület és az FTC Baráti Kör közös koszorúját Takács Tibor és Szántay Balázs helyezte el. Ferencváros Önkormányzata képviseletében Kállay Gáborné alpolgármester koszorúzott.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ünnepség végén Sinkovits-Vitay András elszavalta Vörösmarty Mihály Szózat című költeményét, majd a jelenlévők el is énekelték a Szózatot.

SzB
2017. szeptember 21.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Fradi-naptár: 2010.12.27. – 2011.01.02.

    Bejegyzés ideje: 2010. december 27.
    Szerző: Limpi

    Hazatért az FTC Baráti Kör

    Bejegyzés ideje: 2012. február 1.
    Szerző: SzB

    Magyar bajnoki múlt, 6.rész. Az első harminc év (összesítés)

    Bejegyzés ideje: 2009. október 25.
    Szerző: Simon Sándor

    Lázár Gyulára emlékezünk

    Bejegyzés ideje: 2009. február 27.
    Szerző: Simon Sándor

    A Fradi dicső múltja, 36.rész – 1937-38

    Bejegyzés ideje: 2009. május 16.
    Szerző: Simon Sándor