2024. március 29. péntek

Igazolunk? Persze! A tavaszi Fradi. 2.rész

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. január 7.

Amikor a múltkori kis álmomat megírtam a tavaszi Fradiról, még nem gondoltam, hogy a történetnek folytatása lesz. Ám ezt a hozzászólásban megjelent írást nem lehet kihagyni, ezért erre a helyre, ezzel a címmel is beteszem. Ki tudja? Lehet, tavaszig sorozat lesz az álmomból? Rajtam nem múlik …

Íme a tavasszal kapcsolatos legfrissebb hírek.

Sikerült végre elérni Charles Simonyi urat a felszállás előtt Bajkonurban. Megígérte, hogy a kedvünkért elhalasztja a tervezett harmadik és negyedik űrutazását. Van még ideje, hisz alig múlt 62 éves. Az alsó hangon is az utazásra szánt 4 milliárd magyar forintot másra fordítja.

Nekünk elmondta : Megveszi a Fradit. Végre magyar kézben lesz a 111 éves egyesület. A múltkor leírt tizenegy nem lesz többé álom.

Már a kozmoszban repkedve felfigyelt a PSV pályáján brillírozó hajdúsági fiatalra – Dzsudzsákra. Lelkendezik. Ha majd Balázs elutasítja a Real Madrid, a VfB Stuttgart, a Kijev, a Palermo és a Nyírlugos nevetségesen szerény összegű felkérését, akkor biztos mélyen a zsebembe nyúlok és a srácnak helye lesz az Üllői úton – vallja. Kiszemeltem, megveszem. Aggódunk még, hogy ne fogadja el a török Galata Szeráj ajánlatát. A török csapat vezetői – meggyőző levéltári adatokra hivatkozva – állítják, hogy Dzsudzsák az egri Jumurdzsák egyenesági leszármazottja. Ezzel az állítással nehogy egy áltörököt fogjanak a Boszporusz partján.

Simonyi híve a magyarok beépítésének is a csapatba. Így fog kifutni a régiekkel együtt a német-brazil Kurányi és a cseh-spanyol Újfalussy is. Nem titok az ukrán-olasz-magyar támadó Koman Vladimir csatársorba állítása sem. Kialakulna az az ék, mely késként menne át minden vajon.

Vitatott még a győri felmenőkkel rendelkező Eto’o Sámuel megvásárlása is. Az olasz-kameruni támadóra a győri Rába ETO is igényt tart, nem lesz könnyű megszerezni. Így színesedne a IX. kerületi gárda.

Kurányi….Koman …. Eto’o…..Dzsudzsák .

Kutya legyek, ha nem lennénk tényezők Európában. Marad donna a kispadon. Kábulat lenne minden csapatösszeállítás. Hátha ezzel sokezer szem az Albert Stadionra “Fidel!”

Dluhopolszky László

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS